„Itt vagyok önmagam” | Személyes történetek: Mehringer Marci – dm Magyarország
Mehringer Marci énekes, dalszerző, a Mehringer frontembere. A Fonogram díjra is jelölt, az új magyar könnyűzene egyik legérdekesebb feltörekvő arcának nevezett Mehringer két éve alkot és koncertezik országszerte. A dinamikusan fejlődő produkció 2024-ben adott egy teltházas koncertet az Akvárium Nagyhalljában, a hazai fesztiválok rendszeres szereplője volt, megvalósított két saját, sikeres vidéki klubturnét, illetve két Budapest Parkos, illetve egy Papp László Arénás vendégeskedést is kipipált. A rövid idő ellenére dalai már 30 millió stream felett járnak, Spotify-on 100 ezer havi hallgatót tudhat magáénak, számait a rádiók is játsszák, YouTube-on pedig a trending lista gyakori szereplője. 2023 októberében megjelent az első Mehringer nagylemez, a 111,, majd 2024 első felében A bálban című EP, amelyen olyan közreműködők szerepelnek, mint a Váradi Roma Café, Filo, Lil Frakk vagy a Beton.Hofi lemezt is jegyző producer, Anubii$. Mehringer legfőbb Célja az őszinteség, a feltételektől mentes alkotás. pofátlanul szókimondó szövegeivel és energikus dalaival stílusokon és generációkon átívelően juttatja el gondolatait a nagyközönséghez. #dm #dmMagyarország #ittvagyokönmagam #egészenén #inspiráció Gyártásban partnereink: Star Network, Simonffy Péter, Dato Katamadze, Almási Petra ☝️ Iratkozz fel Youtube csatornánkra: / dmmagyarorszag 👍Kövess minket: Instagram: / dm_magyarorszag Facebook: / dm.magyarorszag TikTok: / dm.magyarorszag 👇 Irány a dm Online Shop: https://www.dm.hu/

Mehringer Marci | Leggyakoribb Google Keresések

KISZÁLLÍTVA – Fruzsi & Mehringer Marci: Would you rather? Challenge

Súlyos balesetet szenvedett a Mehringer zenekar

MEHRINGER MARCI: NAGY HITEM VAN A GENERÁCIÓMBAN | Nem hétköznapi történetek | Palikék Világa

X-Faktor 2019 | TOP12 (Közös dal) – Nem elég | Official Music Video

Hajógyár X Petőfi TV - Hétköznapi Zenész: Mehringer Marci

NERVOUS 12-Year-Old Who Can Sing Without Opening Her Mouth Earns Mel B's GOLDEN BUZZER!

Most ti kérdezitek Marcit! | POP extra | Kérdések nélkül nincs változás

Halott Pénz - MÁSHOL (feat. Mehringer, Ohnody)

Mehringer, sosehol - ÉDEN | LIVE

A zenész is dolgozik, vagy amit élvezünk, az nem számít munkának?

Felbőszíteni és levideózni: így támadja a Fidesz Magyar Pétert

MEHRINGER MARCI – Késő már | Official Music Video

Amikor ezek a politikusok nem lesznek, mi még zenélni fogunk

Lil Frakk, Mehringer, Indigo, sosehol - Ha meghalnék (Official Visualizer)

Mehringer Marci dobosa így van most a súlyos baleset után - videón a sérülés nyoma I Blikk

SOK LÁNY TESZ AJÁNLATOT AZ INSTÁN, NYITVA A SZÍVEM! - Mehringer Marci | XTRA S02E02

Mehringer - Hóvirág (Official Music Video)

„Kiabáljon, amit akar, az anyja-apja ránk szavaz” – Nagy Feró, Mehringer és a generációs különbségek

