A szeretet tör utat (Nagybetűs élet) - Karantén dicséret
(Matt Crocker, Joel Houston – Zion: 1. Relentless; magyar szöveg: Pajor Tamás) A Szó kezdetben szólt, hogy legyen A volt és lesz között a jelen sötétjén át üzen ma nekem Az Egyetlen, az Egyetlen A szeretet tör utat át az ég kékjén És sebeket borogat ott a szív mélyén Majd egyszer a porból lesz nagybetűs Élet Mert Jézuson ott volt az összes ítélet A két válasz, a nem, az igen Belül formál, mi jó és mi nem Csak Ő próbálja meg a hitem Az Egyetlen, az Egyetlen A szeretet tör utat át az ég kékjén És sebeket borogat ott a szív mélyén Majd egyszer a porból lesz nagybetűs Élet Mert Jézuson ott volt az összes ítélet Most van, ami mindent eldönt, megremeg az ember, föld és ég Bennem az a hang most feltör, úgy, mint rég a kezdetnél Semmi nem olyan, mint tűnik, pillanat az élet, nyár és tél Egy a szeretet, mely éltet most és majd mindörökké A szeretet tör utat – majd egyszer a porból A szeretet tör utat – lesz nagybetűs Élet A szeretet tör utat – mert Jézuson ott volt A szeretet tör utat – az összes ítélet 3x A szeretet tör utat A szeretet tör utat A szeretet tör utat A szeretet tör utat

Az az áldás | Karantén Dicséret

Szükségem van rád | Ararat Worship | LIVE

Éneklem a Te jóságodat

Jónás története | Fodor Sándor | 2026.05.09

Nyújtsd kezed - To Know Your Name || LIVE drum cam

Sion dalai - Teljes album

Eltűnt a távolság - Karantén dicséret

A nyelv hatalma | Fodor Sándor | 2026.04.25

Hanna & Csiszér László - Oceans (Meghívtál, hogy vízre lépjek) // Ez az a nap! 2015

Friderika: Sáron rózsája - Teljes album

Ha Isten szeret, miért van pokol? - Grillezzük a teológust!

Legyen úgy

Júda Oroszlánja - Lion of Judah // LIVE drum cam

Hogyan gyógyul meg a sérült lélek? | Fodor Sándor | 2025.10.11

Hűséges Isten | Ararat Worship | LIVE

Dicséretek 4. műsoros kazetta/CD - Hit Gyülekezete - 1999

Hallatszani fog még e helyen | Karantén Dicséret

Keresztény énekek 2. rész

Van, hogy bölccsé tesznek a könnyek

