Lisztes Jenő Cimbalom Project: Hope
Lisztes Jenő cimbalomművész 1986-ban született Budapesten, híres cimbalmos unokájaként. Még csak négy éves volt, amikor Szakály Ágnes tanítványaként elkezdett klasszikus cimbalomjátékot tanulni, később pedig Sörös Jenő oktatta úgy klasszikus, mint cigányzenére. Tizenkét évesen megnyerte a Rácz Aladár Cimbalomversenyt. Diplomáját 2010-ben szerezte meg a Liszt Ferenc Zeneakadémián, klasszikus cimbalom szakon. Zenei érdeklődése kezdettől fogva igen széles körű, így amellett, hogy jó pár klasszikus és cigányzenei projekt résztvevője, a jazz berkeiben is otthonosan mozog, ahol többek között Roby Lakatos zenekarának tagjaként vált ismertté. 2015-ben két gyerekkori barátjával, Serei Dániel dobossal és Schildkraut Vilmos bőgőssel saját triót alapított, Lisztes Jenő Cimbalom Projekt néven. A formáció tulajdonképpen a klasszikus jazz zongoratrió mintáját követi, ugyanakkor a zongora szerepét felváltó cimbalom szólóhangszerként mind hangzásával, mind speciális játéktechnikája révén egészen egyedi ízt ad zenéjüknek, legyen szó akár sztenderdekről, akár saját szerzeményeikről.

Lisztes Jenő Cimbalom Project: Geampara 7/8

Lisztes Jenő Cimbalom Project: Expedition

Fonó Műhely: Agócs Gergely és Grandpierre Attila

Jordi Savall & Hespèrion XXI: Marin Marais - Couplets des Folies d'Espagne

Lisztes Jenő Cimbalom Project: Made in France

JOHN COLTRANE, WYNTON KELLY, PAUL CHAMBERS, JIMMY COBB, STAN GETZ, OSCAR PETERSON (JATP 8.27.60)

BMC Live | Mihály Borbély Quartet | Borbély Műhely | Live session at Budapest Music Center

A.Piazzolla - "Libertango" (Либертанго - А.Пьяццолла)

Ivry Gitlis - Von der Kunst (k)ein Geiger zu sein | Doku HD | ARTE

Dresch Mihály alternatív kvartett | Turbina Budapest 2025. 02. 06.

BGKO · Balkan Reunion Session with Roby Lakatos and L’ubomír Gašpar

Marco Mezquida Trio || Live Session @ House of Music Hungary #4

They Expected This Boring.. Until He Started Playing The Cello! (He's Only 14!)

NovaN feat. Call Me Unique, Marton Kopcsik: ReSpiral 360°

Jazzbois LIVE @ Light Art Museum Budapest

MEYBAHAR - Crosswinds (by New York Gypsy All Stars)

FKJ - Just Piano (In partnership with Calm)

Barabás Lőrinc Random Szerda 2025. 12. 03.

Iranian Jazz · Persian Soul Instrumental Fusion | 1 Hour Iranian Fever

