„Vedd a Szentlélek ajándékát” bérmálás Márkón

Az Isteni Irgalmasság vasárnapján, Márkón vette kezdetét a bérmálások idei időszaka a Veszprémi Főegyházmegye életében. Az ünnepi szentmisén Dr. Udvardy György érsek atya 19 fiatal számára szolgáltatta ki a bérmálás szentségét. A szentmise evangéliumában a feltámadt Krisztus megjelenéséről hallhattak a hívek, különös tekintettel Tamás apostol hitre jutására. Érsek atya tanításában rámutatott: a tanítványok nem voltak hiszékenyek, mégis hittek, mert találkoztak a feltámadott Krisztussal. Érsek atya kiemelte: a bérmálás nem automatikus változás, hanem személyes döntések sorozata. A fiataloknak nap mint nap választaniuk kell Krisztus mellett, elutasítva mindazt, ami eltávolítja őket tőle. Ez a döntés a keresztségben kapott hit tudatos megélése és megerősítése. A szertartás során a bérmálkozók megújították keresztségi ígéreteiket, majd a György érsek atya a krizmával való megkenéssel kiszolgáltatta számukra a bérmálás szentségét. A Szentlélek ajándékának vételével a fiatalok megerősödtek abban a küldetésben, hogy életükkel tanúságot tegyenek Krisztusról, és aktív, felelős tagjai legyenek az egyház közösségének. Isten ma is cselekszik, ma is formálja az emberi szíveket, és ma is elküldi Szentlelkét, hogy megújítsa az egyház életét. Imádkozzunk közösen fiataljainkért, hogy megmaradjanak és fejlődjenek a hit útján.