Halleluja - Szimfonikus Istentisztelet 2019
Szimfonikus Istentisztelet 2019 (10/11) Musica Sonora Kamarazenekar és a Körúti Baptista Gyülekezetek Kórusa Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet - 2019.11.17. Zene: G.F. Händel (a Messiás c. oratóriumból) Vezényel: Cser Miklós "Halleluja! Mert él az Úr, a szent örök Isten! És Istené a föld; Az ember Istené és Krisztusé! És országának nem lesz majd vége! Ő az Úr! A nagy Király! Halleluja!" A Szimfonikus istentisztelet a találkozások alkalma, ahol együtt van jelen a klasszikus, a himnikus és a dicsőítő zene, a művészi előadás és a közös éneklés, a különféle művészeti ágak, hívők és keresők. 2019-ben, a mesterséges intelligencia korában a valóság-látszat-illúzió gondolatköre, illetve a hit szerepe került a középpontba az énekeken és zenén túl pl. Illés próféta korának, a néhai Wiesenfeldi hercegnek és a Merce Me zenekar frontemberének történetén, valamint Vasarely képein keresztül. Az alkalomról készült videókat heti rendszerességgel tesszük közzé csatornánkon, a gyors értesülés érdekében javasoljuk a feliratkozást! http://www.wessi.hu / wesselenyi.utca / wesselenyi.utca

Karjaid közt otthon vár (Boldly I approach) - Szimfonikus Istentisztelet 2019

They Expected This Boring.. Until He Started Playing The Cello! (He's Only 14!)

Culture shocks from living in Hungary 🇭🇺 (Budapest)

Hohe Töne ohne Anstrengung im Chor singen - Praktische Tipps

Scientists Reveal Surprising Genetic Origin of Hungarian DNA

AKKORDEON?! 🤨🪗 Jury erwartet NICHTS & wird KOMPLETT UMGEHAUEN! 🤯🤩 I Staffel 6 I Das Supertalent

Tüntet a Fidesz; Toro és a szívecske-gate; MSZP-Fidesz polip; Deák Dani folytatja; Perdöntő vallomás

50 Geography Facts You Never Knew About Hungary

My Golden Retriever Heals a Terrified Rescue Kitten in Just 3 Meetings!

Hallelujah - Adventi Flashmob a Bazilikánál

Az Úr irgalma végtelen / Láncom lehullt - Szimfonikus Istentisztelet 2017 - Wesselényi utca

I learned this trick IN a pastry shop! Strawberry dream IN 4 mINutes!

Baráth Emőke és az Ensemble Artaserse – koncertrészlet (Live at Müpa Budapest)

Te erőt adsz / You Raise Me Up – Ó, Uram, angyal szárnyakon - Wesselényi utca

Athalia - Papok indulója (March of the Priests) - Szimfonikus Istentisztelet 2019

Rapper's first time hearing Azahriah - utema

THE 5 BEST PROTESTANT HYMNS - Basilica of Our Lady Immaculate - Joe Carere (organ)

Helyet Szentlélekistennek! - 2026.05.24. - Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet

Warum der Abstieg der Kirche auch dich interessieren sollte | Studio16

