III. Harcsafogó Országos Bajnokság - Hársasberki horgásztó, Leveleki horgásztó

2023. szeptember 20. és 24. között, 96 órás verseny keretén belül zajlott a III. Harcsafogó OB második, egyben zárófordulója a Leveleki-tavon. A passzív harcsahorgászatra berendezkedett csapatok változékony időjárás mellett, rendkívül nehéz körülmények közepette igyekeztek túljárni a harcsák eszén. A halfogást megnehezítette az algavirágzás, ami oxigénhiányos állapotot idézett elő, ezért a harcsák kapókedve nem volt az igazi. Szombat éjszaka a hidegfronttal érkezett szél átmozgatta a tó vizét, és a 10 mm csapadék is nagyon hiányzott a tónak. Talán ennek is köszönhető, hogy a legutolsó órában sikerült megakasztani egy 13 kg-os harcsát, ami a 2. forduló végeredményét egy szempillantás alatt átírta. A HEBOSZ-MADCAT Team (Bodnár János, Sárvári Mátyás Márk, Sós János) ezzel az utolsó harcsával vette vissza a vezetést, így a trió két szektorgyőzelemmel megszerezte a magyar bajnoki címet. A 2. fordulóban ezüstéremmel zárt a Bakonyi Catfish Team (Bogdán Tamás, Csonka Sándor, Reichardt Balázs), és harmadik lett a Fertő-tavi Ebihalvadászok (ifj. Jursics Tamás, Talabér Roland, Termeczky Kálmán), akik a 2. fordulóban fogott legnagyobb halért – egy 41 640 grammos harcsáért – Mikucza Zsolttól, a Leveleki Horgásztó „mozgatórugójától” egy háromnapos harcsahorgászatra jogosító jegyet kaptak. A 2. fordulóval véget ért a III. Harcsafogó OB, ahol a HEBOSZ-MADCAT Team (Bodnár János, Sárvári Mátyás Márk, Sós János) vehette át a tavalyi bajnoktól a vándorserleget, a második helyen a Harcsás Minden Ami Harcsázás Admin Team (Klujber Zoltán, Oroszi Gábor, Ruzsa György) végzett, míg a bronzérmet a Szeged Catfish Team (Bük Attila, Kolló Mihály, Tutrai András) tagjainak nyakába akasztották. A bajnokság legnagyobb haláért járó serleget szintén a HEBOSZ-MADCAT Team kapta, akik az első fordulóban, Kisgyalánon egy 87 180 grammos harcsát fogtak. Köszönjük a szervezőknek a verseny lebonyolításban nyújtott segítséget, és gratulálunk minden résztvevőnek, akik végighorgászták a 96 órát, és soha nem adták fel a reményt, hogy „Ma éjszaka biztos jön egy harcsa!”. Találkozzunk jövőre a IV. Harcsafogó Országos Bajnokságon! Eredmények: https://ranglista.mohosz.hu/public/ve... #mohosz #harcsafogó #horgászat #horgászverseny #catfishing

IV. Harcsafogó OB 1. forduló
▶︎

IV. Harcsafogó OB 1. forduló

III. Harcsafogó Országos Bajnokság 1. forduló Kisgyalán. Ahogy mi láttuk.
▶︎

III. Harcsafogó Országos Bajnokság 1. forduló Kisgyalán. Ahogy mi láttuk.

Amit tudni akarsz a harcsa horgászatról! Kérdezz-felelek! Újvári Bence a Catfish Weekenden.
▶︎

Amit tudni akarsz a harcsa horgászatról! Kérdezz-felelek! Újvári Bence a Catfish Weekenden.

"Sulyok távozása az Isten és a nép akarata" // FIALA AZ UTCÁN
▶︎

"Sulyok távozása az Isten és a nép akarata" // FIALA AZ UTCÁN

Pontyfogò Országos Bajnokság - Desedsa
▶︎

Pontyfogò Országos Bajnokság - Desedsa

Koós Ferenc - A harcsázás rejtelmei 5. rész (teljes film)
▶︎

Koós Ferenc - A harcsázás rejtelmei 5. rész (teljes film)

74. 40 centis vízből kétméteres harcsa - Katona József, Petróczi István | Parti-Arcok Podcast
▶︎

74. 40 centis vízből kétméteres harcsa - Katona József, Petróczi István | Parti-Arcok Podcast

44. Klubcsapatok Horgász Világbajnoksága / 44th World Championship Coarse Angling for Clubs
▶︎

44. Klubcsapatok Horgász Világbajnoksága / 44th World Championship Coarse Angling for Clubs

Víkendsziget (1965)
▶︎

Víkendsziget (1965)

Harcsás tippek, trükkök, módszerek!  Takács Tibi előadása a Catfish Weekenden 1 rész.
▶︎

Harcsás tippek, trükkök, módszerek! Takács Tibi előadása a Catfish Weekenden 1 rész.

Definitive Fishing Movies - The Mysteries of Catfishing Part 2| Archive | Catfishing!
▶︎

Definitive Fishing Movies - The Mysteries of Catfishing Part 2| Archive | Catfishing!

Az ősz fényei, 1. rész - Koós Catfish Team
▶︎

Az ősz fényei, 1. rész - Koós Catfish Team

Döme Gábor - Pontyözön a Hársasberki-víztározón
▶︎

Döme Gábor - Pontyözön a Hársasberki-víztározón

A harcsázás rejtelmei 1.rész teljes | Koós Ferenc Filmje
▶︎

A harcsázás rejtelmei 1.rész teljes | Koós Ferenc Filmje

LXXI. Nemzetek Világbajnoksága, Bosznia Hercegovina Modrac Lake
▶︎

LXXI. Nemzetek Világbajnoksága, Bosznia Hercegovina Modrac Lake

Mysticat-Hírös Yacht Harcsafogó Csapatverseny Leveleki Víztározó (Catfishing Competition)
▶︎

Mysticat-Hírös Yacht Harcsafogó Csapatverseny Leveleki Víztározó (Catfishing Competition)

Halászlé.  A Medinai csőtésztás.
▶︎

Halászlé. A Medinai csőtésztás.

Tonnák a döntőn - VIII. Method Feeder Ob döntő
▶︎

Tonnák a döntőn - VIII. Method Feeder Ob döntő

Gábor Döme - LEGENDARY CATFISHING ON THE WATERS Part 11 - The Giants of the Po River
▶︎

Gábor Döme - LEGENDARY CATFISHING ON THE WATERS Part 11 - The Giants of the Po River

U-POSE és behúzós HARCSÁZÁS alapjai - Fehérvárcsurgói víztározó
▶︎

U-POSE és behúzós HARCSÁZÁS alapjai - Fehérvárcsurgói víztározó