2024.08.24. Káosz és pótlás a dél-balatoni vonalon. Síntörés Szabadbattyán - Kiscséripuszta között.

Narrált FullHD videó. Aznapra egy laza szabadbattyáni vonatfilmezést terveztem, de már Kelenföldön a jegyautomatánál az info-kijelzőn szembesültem vele, hogy ez bizony nem lesz olyan egyszerű dolog, sőt! Bár akkor ezt a tervemet még nem vetettem el teljesen, gondoltam majd valami északi part felé közlekedő Katica IR-ről leszállok ott. Hiszen a síntörést Szabadbattyán - Kiscséripuszta állomások közé jelezték, így logikailag nem lett volna lehetetlen ez a vállalkozás. A Kelenföldre 13:41-kor a Déli pu. felől befutó Tópart IC három FLIRT egysége viszont meggyőzött arról, hogy akkor inkább hagyom magam sodródni az árral. Ez a vonat Székesfehérvárig IC-ként, onnan pedig terelve Csajág állomásra egyfajta mentesítő vonatként közlekedett. Bár előzetesen megkérdeztem, és azt felelték megáll Szabadbattyánban, közben aztán kiderült hogy inkább mégsem. No ekkor engedtem el végleg az eredeti tervemet. A pótlóbuszok Csajág és Lepsény között 9,3km hosszon közlekedtek, 13-15 perces menetidővel, de sajnos meglehetősen rapszodikus követéssel. Néha több is jött egyszerre, néha pedig 40 percig egy sem! Hatalmas tumultus alakult ki a kánikulában, de az utasok meglepően fegyelmezetten fogadták a helyzetet. Sehol egy hangos szó, sehol egy elégedetlenkedő. Mintha már beletörődtek volna abba hogy a vasúton utazás felér egy kalandtúrával. Másfél óra után jutottunk el oda, hogy hering-party nélkül tudtam buszra szállni, sőt még ülőhelyem is jutott egy jó kis székesfehérvári városi csuklóson. 13 perc alatt át is értünk Lepsénybe, de mire odaértünk lényegében megindult a forgalom a 30-as vonalon. 16:57-kor 20km/h alkalmazható sebességgel átadták a pályát. Bár éjjelre ígérték, de ezúttal ismét kellemesen csalódtam. Igaz így Lepsényben már nem tudtam visszaforduló vonatokat megörökíteni, no de ez legyen a legnagyobb bajom. A konklúzió? Nos a zavarkezelés még mindig nehézkesen, lassan megy a vasútnak, és bár fejlődnek, de messze még a kánaán. Ami viszont ennél is katasztrófálisabb az az információ áramlás. Mintha hétpecsétes titkot őriznének, senki nem tud semmit, és igen gyakran variálnak, amiről megint csak iszonyat lassan szerez tudomást a végrehajtó személyzet, így az utasok is. Az utastájékoztatás digitális része pedig szinte egyáltalán nem követi le az eseményeket. Na de talán majd egyszer, valamikor. BecsVision 2024 SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!! Ez egy FULL HD 1080p videó. Érdemes a minőséget beállítani a fogaskeréknél!! A https://www.becsvision.hu/ alatt lehet választani, hol nézzétek a videókat! Kérlek ha tehetitek támogassátok a csatornát a mostani nehéz időkben! 🔁REPONT: https://shorturl.at/gVV9W 🟦PAYPAL: https://www.paypal.com/paypalme/Becsk... 🟪REVOLUT: @becs281 💳OTP: 11773140 -10378539 (Becsky András néven) Köszönettel: Becs

2026.06.10. Szlovénia szinte elérhetetlen vasúton. Hodosi túra gyalog és autóstoppal. Oroszrulett.
▶︎

2026.06.10. Szlovénia szinte elérhetetlen vasúton. Hodosi túra gyalog és autóstoppal. Oroszrulett.

2026.01.09. A Balaton körbevonatozása zuhogó hóban, gázolás, pótlózás, avagy az eszement küldetés 2.
▶︎

2026.01.09. A Balaton körbevonatozása zuhogó hóban, gázolás, pótlózás, avagy az eszement küldetés 2.

1500 FELIRATKOZÓS VIDEÓ VESZPRÉMBŐL - KÉSÉSEK, PÓTLÓBUSZ, SZÉL
▶︎

1500 FELIRATKOZÓS VIDEÓ VESZPRÉMBŐL - KÉSÉSEK, PÓTLÓBUSZ, SZÉL

A német tisztek kinevették a magyar "Toldi" tankot – amíg az szét nem lőtt 3 T-34-est
▶︎

A német tisztek kinevették a magyar "Toldi" tankot – amíg az szét nem lőtt 3 T-34-est

Republika Srpska by Train | Forgotten Railways of Former Yugoslavia
▶︎

Republika Srpska by Train | Forgotten Railways of Former Yugoslavia

Megindult a főszezon, ÖBB Ic kocsik + olajzöld Bhv 2026. 06. 20.
▶︎

Megindult a főszezon, ÖBB Ic kocsik + olajzöld Bhv 2026. 06. 20.

2025.02.09. Vezérállásban: 23-as vonal Zalaegerszeg - Rédics (GySEV 247-503). Az örök dilemmás vasút
▶︎

2025.02.09. Vezérállásban: 23-as vonal Zalaegerszeg - Rédics (GySEV 247-503). Az örök dilemmás vasút

Cab Ride Curitiba - Morretes (Serra Verde Express, Brazil) - train driver's view in 4K
▶︎

Cab Ride Curitiba - Morretes (Serra Verde Express, Brazil) - train driver's view in 4K

High-Speed train St.Petersburg - Kuznechnoe from driver`s cab
▶︎

High-Speed train St.Petersburg - Kuznechnoe from driver`s cab

God Says:"MY CHILD, I NEED TO SEE YOU URGENTLY!"/God Message Now/God Message
▶︎

God Says:"MY CHILD, I NEED TO SEE YOU URGENTLY!"/God Message Now/God Message

2025_07_23 Vonatok Zamárdi-felső megállóhelyen és síntörés Zalakomárban
▶︎

2025_07_23 Vonatok Zamárdi-felső megállóhelyen és síntörés Zalakomárban

2026.03.03. Ismét végig járható a 108-as vasútvonal. Vadiúj pályán suhanva Debrecen - Balmazújváros.
▶︎

2026.03.03. Ismét végig járható a 108-as vasútvonal. Vadiúj pályán suhanva Debrecen - Balmazújváros.

Riding Kosovo's ONLY Train | A Surprising Journey from Pristina to Pejë
▶︎

Riding Kosovo's ONLY Train | A Surprising Journey from Pristina to Pejë

2025.07.08. Balatonkenese végállomás. Vonatpótlás döccenőkkel az észak-balatoni 29-es vasútvonalon
▶︎

2025.07.08. Balatonkenese végállomás. Vonatpótlás döccenőkkel az észak-balatoni 29-es vasútvonalon

EGÉSZ NYÁRON tartó VÁGÁNYZÁR, amely TELJESEN ÁTÍRJA a mindennapokat
▶︎

EGÉSZ NYÁRON tartó VÁGÁNYZÁR, amely TELJESEN ÁTÍRJA a mindennapokat

★ 4K 🇨🇭 Landquart - Davos Platz train driver's view, Switzerland [08.2025] Capricorn cab ride
▶︎

★ 4K 🇨🇭 Landquart - Davos Platz train driver's view, Switzerland [08.2025] Capricorn cab ride

Trains around BALATON | Over 30 locations | Over 80 trains | In 4K
▶︎

Trains around BALATON | Over 30 locations | Over 80 trains | In 4K

2025.11.22. Hóviharban a Bakonyvasúton. Kifehéredett a 11-es vonal. Bizarr vérnyomok a friss hóban.
▶︎

2025.11.22. Hóviharban a Bakonyvasúton. Kifehéredett a 11-es vonal. Bizarr vérnyomok a friss hóban.

Riding North Macedonia’s Last Passenger Train Pulled by a Locomotive
▶︎

Riding North Macedonia’s Last Passenger Train Pulled by a Locomotive

2026.05.09. Egy üzemelő klasszik Dácsia, avagy az Ipolyság-expressz különvonata a nógrádi vonalakon.
▶︎

2026.05.09. Egy üzemelő klasszik Dácsia, avagy az Ipolyság-expressz különvonata a nógrádi vonalakon.