Pásztorhóra és a Szlama lányok - Hajladozik nádszál
Bergics András – hegedű, duda, kaval, ének Egervári Mátyás – cimbalom, duda Okos Gergely – dob Szlama László – koboz, ének Újházi Ádám – hegedű, doromb Vendégzenész: Szlama Dóra – cajon, ének Szlama Ildikó – citera, ének A PásztorHóra moldvai zenei alapokon nyugvó fúziós világzenét játszik. A zenekar 2014-es megalakulása óta több, mint száz helyszínen, kilenc országban, legalább tízezer embert mozgatott meg. 2019-ben megjelenő első nagylemezük méltón foglalja össze az addigi öt évüket, címe: Soha el nem felejtelek. A stílusok közötti átjárhatóság a zenekar védjegye. A tagok egyenként számtalan stílusban megfordultak a régizenétől kezdve a jazzen, popzenén keresztül a metalig. Zeneileg egységessé a moldvai népzene szeretete kovácsolja őket, megfűszerezve saját benyomásaikkal, ötleteikkel, tapasztalataikkal, bizonyítva, hogy a népzene egyszerre lehet historikus és kortárs. A műsorban közreműködnek Szlama László testvérei, Szlama Dóra és Ildikó. https://pasztorhora.hu/ / pasztorhora Pásztorhóra raktárkoncert 2020.

Laboratorium Pieśni - Festiwal Wibracje 2024

Orbán egy provokációval akar visszatérni? – Parászka Boróka Tusványosról

Általvető: Táncházról és társművészetekről Szlama Lászlóval

OLIGARCHATÚRA Tóth Ildikóval: megmutatjuk a NER budapesti luxusát

Nervous System Regulation (999 Hz) | 1 hour handpan music | Malte Marten

Before Electricity: Crafting a Massive Water Wheel Shaft from Solid Oak (1964)

Mr Beans Zahnarztprobleme | Mr Bean Deutschland

Az ördög útja

Wartburg a Trabantok Lexusa!

Szlama testvérek - Elment a két lány

Magyar Péter történelmi végzete: a politikai áradást gyors kijózanodás követi? - Csizmadia Ervin

A SZÉTESÉS LEGJOBB PILLANATAI😂

My Golden Retriever Heals a Terrified Rescue Kitten in Just 3 Meetings!

A honfoglalók előtti évszázadok: Az avarok története – M5 História

“You’ll Never Be Like Us.” Until 500KG Happened 🔥

OBRAZY POLSKIE - Kabaretu Moralnego Niepokoju - Najlepsze kabarety!

Kubinyi Júlia, Szokolay Dongó Balázs, Zimber Ferenc: Rustico -02- Jókedvvel

Photographers Who Became Friends With Wildlife in the Sweetest Way! 😍🐾

