Retró vonattal a horvát tengerpartig?! / EX 1246 Istria Budapest Déli-Rijeka (TRAIN TRIP REPORT HUN)
Nos, megérkezett a videó amire talán már sokak vártak, akik pedig hallgatták a Podcastet amiben beszélgettünk erről a vonatról, azok pedig kiváltképp. A nyári menetrenddel újra visszatért a szezon két nemzetközi fürdős vonata: az Adria és az Istria. Az Adria nem sokban változott, az Istria viszont annál inkább! A tavalyi, szinte balkáni állapotokhoz hasonlító szolgáltatás helyett egy teljesen meglepő és új ötlettel álltak elő a szolgáltatásfejlesztők. Mivel az Istria expresszre nem biztosítható egy teljes szerelvénynek elegendő modern éjszakai kocsi, így kénytelenek a régebbi görlitzi WLAB és Bc kocsikkal operálni. Ennek apropóján pattant az ötlet, hogy Retró Istria néven fog közlekedni a vonat, ezzel megteremtve az első retró nemzetközi, éjszakai vonatot. Talán elsőre pofátlanul hangzik, hogy ilyen indokkal minősítenek le egy nemzetközi vonatot, viszont azt kell mondjam, kellemesen csalódtam. Ezek a kocsik megfelelő ellátással és személyzettel, még mindig egy kiváló szolgáltatást tudnak nyújtani a 12 órás útra. A felújításnak köszönhetően a WLAB kocsikban konnektor is került kihelyezésre, ami nagy segítség egy másnapra átnyúló út során. Talán sikerült kifogni az egyetlen napot, mikor megcáfolta magát a vonat és a rijekai Bc helyett egy CAF Bcmz kocsi közlekedett a vonatban. Elsőre vicces volt, de meglátásaim alapján, elegendő állománnyal az Adriához hasonlóan is ki lehetne szolgálni ezt a vonatot. Sokat nem szeretnék gépelni az útról, inkább hagyom hogy az elmondottak és a táj beszéljenek magukért. Ha esetleg valami kérdés fölmerülne, nyugodtan írjatok egy kommentet és igyekszem emlékeim alapján megválaszolni. Azt muszáj leszögezni, hogy a relatíve alacsony árak miatt még mindig nagyon vonzó ez a járat, a mi hálókocsink szinte végig tele volt utassal. Kellemes csalódás, hogy mindenki jól érezte magát és a személyzet teljes mértékben odatette magát, hogy ellássa feladatait. Emiatt nem tudok panaszkodni... Talán bizonyos mértékig ezek a klasszikus vonatok jobban működnek mint a légkondicíonált, modern szerelvények. Mivel általában ezek a vonatok nem forognak be belföldön így egész nap a célállomáson pihennek. Előhűtés nélkül pedig akár veszélyes is lehet a füllesztő meleget árasztó kocsikba fölszállni. Jelen esetben pedig előnyt jelent a nyitott ablak, hiszen indulás után néhány perc alatt kellemes hőmérsékletet tud teremteni, a légkondinak viszont ez akár 20-25 percbe is kerülhet. Összességében remek volt az út, és számomra ez volt a lényeg. Nem isigazán Rijeka volt a fontos, hanem, hogy egy jó videót tudjak nektek összerakni a retró Istria expresszvonatról, ami szerintem sikerült is. Nektek mi a véleményetek a retró Istria expresszről? Írjátok meg véleményeteket kommentben! Jó szórakozást!! :D Csatlakozz a Discord szerverünkhöz: / discord Tartalom: Budapest Déli (0:00) Szerelvény összeállítás (0:32) WLAB kocsi (3:27) RegioJet érkezik (4:15) WLAB kocsi bemutatása (5:07) CAF Bcmz fekvő (7:54) 431 340 rááll a szerelvényre (8:49) Indulás Budapest Déli pályaudvarról (9:57) Belső felvételek (11:52) Székesfehérvár (14:48) Mellékhelység (16:30) Várpalota (17:35) Hodos (magyar-szlovén határ) - 1. mozdonycsere (19:06) Vágányzár Ljubljana előtt (22:33) Érkezés Ljubljanába (25:40) Reggeli (28:08) Indulás Ljubljanából (28:24) Hálófülke ülőhelyessé alakítva (30:38) Ljubljana-Pivka vonalszakasz (31:14) Pivka (34:25) Alagút - szlovén-horvát határ (36:52) Sapjane - 2. mozdonycsere (37:52) Tengerparti látkép (40:21) Érkezés Rijekába (40:45) 1141 377 körbejár (43:01) Végszó (44:25) Outro (44:46)

Route Budapest.Keleti-Tatabánya-Győr-Hegyeshalom-Wien Hbf, 144 CSÁRDÁS EC (Budapest Keleti-Wien Hbf)

Kipakol az Integritás Hatóság elnöke: A 16 év ára

Vonattal Horvátországba | Adria InterCity | Infók, tapasztalatok | Utolsó nyári vlog

Vonatok Kelenföldön 2026 (22. adás; Előnyári vonatok szabvényos vonatok betrollkodásaival)

Cab ride Ljubljana - Rijeka (Slovenia & Croatia Railways) - train drivers view in 4K

🇸🇮Vonatok Ljubljanában és Kranjban/Vlaki v Ljubljani in Kranju🇸🇮
![[HDR] Éjféli Expressz, avagy az utolsó M2-es és M3-as metró (2026.05.13 - 05.14)](https://i.ytimg.com/vi/uB37VIadPBo/hqdefault.jpg?sqp=-oaymwE9CNACELwBSFryq4qpAy8IARUAAAAAGAElAADIQj0AgKJDeAHwAQH4Af4JgALQBYoCDAgAEAEYciBeKEYwDw==&rs=AOn4CLB-OYV7VtKP1lWVBXatNStRePZ3vg)
[HDR] Éjféli Expressz, avagy az utolsó M2-es és M3-as metró (2026.05.13 - 05.14)

Hálókocsival OLCSÓN a Szlovén TENGERRE!? - Kipróbáltuk a Retró Istriát! 🇭🇺🇸🇮🏖️🚂

Balaton Retro Weekend 2024 | Trains in Révfülöp, at Lake Balaton (4K/UHD)

This is how the hungarian steam locomotive 424,009 is driven between Kelenföld and Székesfehérvár

2025_07_10 Vonatok Budapest-Keleti pályaudvaron

Sleeper Train from Koper - Slovenia to Budapest in Single Cabin – Scenic Night Retro Istria Express

Csak ülőhelyes kocsi 12 órán át?! / EX 1246 Istria Budapest Keleti-Koper (TRAIN TRIP REPORT HUN)

30-as vasútvonal (Keszthely - Budapest-Déli) 2021 4K

Cab Ride Rijeka - Zagreb (Zagreb–Rijeka Railway - M202, Croatia) train driver's view 4K

Vonatok Budapest-Kelenföld vasútállomáson 2026 | Ez egy ilyen nap: Késnek vagy Kimaradnak a járatok!

62A villamos: Rákospalota, MÁV-telep - Kőbánya alsó vasútállomás (4K)

VILLANY DESIRÓVAL UTAZTAM...IRÁNY SZLOVÉNIA!

Utazz velünk a legendás 424,009 gőzmozdonnyal: Kelenföld - Székesfehérvár (20241005) 4k

