Adam J. Clarke - A lehetetlen

A kezdet amikor Éva megmutatta Ádámnak az almát! Hajlamosak vagyunk azt gondolni, értjük, ismerjük és valamennyire irányítjuk is az életünket. A kételyeinket nagy gyakorlattal nyomjuk el, nagyvonalúan siklunk át létezésük fölött. Hiszen ez a világ bizonyos értelemben valóban minden világok legjobbika. Pontosan úgy, ahogyan Leibniz gondolta: nem önmagában és minden tekintetben tökéletes, hanem az összes elképzelhető, a fizikai törvényszerűségek és történelmi-társadalmi tapasztalatok alapján lehetséges, működőképes, kauzális és fenntartható világ közül a legjobb. Vagy legalábbis néhány ezredéven keresztül az volt. A változások mellett − sokszor azok ellenére is − fönnmaradt az emberiség. Érezheti hát úgy, hogy bár számtalan veszély leselkedik rá és rengeteg nehézséggel nézett már szembe, a pusztulást mégis mindig sikerül elkerülnie. Mert az lehetetlen. Végtére is az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért. Pedig a lehetetlen sokszor vált valósággá az emberi faj története során. A lapos Földből golyóbis lett, a csillagokból bolygók és napok, a kacsacsőrű emlősről kiderült, hogy nem hamisítvány, az euklidészi geometria axiómáiról pedig az, hogy nincsenek kőbe vésve − és így tovább. S bár lehetetlennek szeretnénk gondolni, mégsem lehetünk bizonyosak abban sem, hogy az emberi faj idővel (ha lesz még rá ideje) nem változik valami mássá; hogy a jövendő nem humán, hanem poszthumán jövendő lesz. Számunkra, emberek számára ez lehetetlen. A poszthumánoknak azonban maga a valóság.