Bekecs Néptáncegyüttes
Tündérmese Benedek Elek nyomán - Táncjáték egy részben Az emberi életciklusokról alkotott modellek szerint a Hamupipőke című mese a következőképpen értelmezhető: az ideális emberi lény fejlődése gyerekkorban is úgynevezett „fázis specifikus pszicho szociális” válságokon keresztül megy végbe, és a gyereknek minden egyes egymásra következő fázisban el kell érnie az adott fázisra jellemző ideális célt. A mese, így az előadás is elsőként az ősbizalom fázisát érinti, amelyet Hamupipőke életében a jó anya jelképezi, illetve ennek Hamupipőke lelkében meggyökeresedett képe. Második az autonómia fázisa, hiszen Hamupipőke elfogadja a neki szánt szerepet és kihozza belőle a legjobbat. Harmadik és egyben legfontosabb a kezdeményezés fázisa. Hamupipőke kezdeményezőkészsége akkor fejlődik ki, amikor a szeretetbe vetett hitéből és szerénységéből adódóan megrendeli a három diót, amelyek hűségének, és kitartásának árán “gyümölcsöket” hoznak majd neki. A nehéz munka, amit Hamupipőkének végeznie kell a negyedik, azaz a szorgalom fázisát jelenti, míg végül az ötödik fázis az identitás megszerzése. Hamupipőke elszökik a bálból, elrejtőzik és ragaszkodik hozzá, hogy a királyfi Hamupipőkeként (negatív identitásában) is megismerje, mielőtt az annak menyasszonya (pozitív identitás) lenne. Hamupipőke miután ideális módon megoldotta a fenti krízishelyzeteket, készen áll arra, hogy igazán meghitt kapcsolatra lépjen egy másik személlyel. Előadásunk esetében két fontos dramaturgiai szál elkülönítése kér fontosságot: az egyik Hamupipőke fejlődésének íve, a másik a királyfi dramaturgiai vonala. Mindketten a kiutat keresik és vágynak egy tiszta állapot után. Hamupipőke a gonosz mostoha és lányai rabságából keresi a kiutat és az elveszített “éden”-t. Ezzel párhuzamosan a királyfi a megromlott, pénzközpontú világából akar menekülni és keresi a tisztát, az igazit, a népi kultúra által képviselt eredetit. Mindkét keresési motívum fontos üzenet a gyerekelőadás közönségének. Nemcsak Hamupipőke kell megdolgozzon a boldogság megtalálásáért, hanem a királyfi is, hiszen a türelmes és kitartó keresés, valamint ellenszegülés a királyi család akaratának, neki sem könnyű feladat. E „két út” és annak próbatételei a mese elején külön-külön indulnak majd az előadás folyamán kibontakoznak, majd a végén összetalálkoznak és ”élnek, míg meg nem haltak...”. Ezt a világot teremti meg a népzene és néptánc világa.

Bekecs Néptáncegyüttes - Nyárádszereda

Szerelmunk Kalotaszeg reszlet

Tavasz '92 Fegyvernek , Dózsa György úti Általános Iskola ( részlet)

Hadházi László:Gyula a villamos alatt| Showder Klub best of

Storchennest Live Webcam in Bad Salzungen, Thüringen

2026. március 15.

Megfélemlítésről és NER-es korrupcióról beszél az Integritás Hatóság elnöke

🔴 24/7 Relaxing Park Ambience: Birds, Water & Sunshine for Stress Relief

Bekecs Néptáncszínház: A helység kalapácsa a Nyárádmente Fesztiválon

6000 milliárdos magyar siker; Magyar Péter szembesít; A Fing marad(ni akar); Amazon a Védvonalon

LIVE Departure Bay Weather Cam & BC Ferries Views | Nanaimo, BC

Instrumental Worship Guitar: 3 Hour Calming and Peaceful Worship Music for Peaceful, Relaxing,Prayer

Bekecs Néptáncszínház- Mátyás király igazságai (gyermekelőadás)

Vall-e Rogán Antal Orbán Viktorra? – Célegyenes

A Bekecs Táncszínház Utánpótlás Együtteseinek Hagyományos Évzáró Gálaműsora - 2023/2

🔴 Heavy Rain and Thunder Sounds for Sleeping - Black Screen | Perfect Thunderstorm for Rest, Live

4 BABIES by 4 women: 😱👶🏻GRANDMA wants to FORCE him to have a VASECTOMY!💉😨 | Full Episode | Verdac...

Ki végzett valójában Berki Krisztiánnal és M. Richárddal?

Magyar Péter mindenkit kiosztott a Parlamentben: Fidesz–KDNP és Mi Hazánk is megkapta

