A saját zenei elképzelések helyett a közönségre kell fókuszálni: Meggyes Ádám | Park FM – Backstage
Meggyes Ádám trombitás, zeneszerző és zenekarvezető, akit sokan az @iriemaffia tagjaként ismernek. Pályája során azonban számos jazz-, fúvós- és big band formációban játszott, miközben saját zenei vízióját is következetesen építi: olyan produkciókat hoz létre, ahol a hangszeres zene, a színpadi energia és a kortárs könnyűzene természetesen találkozik. 🔋 Az ő nevéhez fűződik a Fővárosi Rapcirkusz ötlete, amelyben rapperek lépnek színpadra egy lendületes big band kíséretében. A produkció zenei hátterét a @nartorchestra1556 adja, amelynek Ádám karmestere és művészeti vezetője; a zenekar hangzásában a klasszikus nagyzenekari erő, a fúvósok dinamizmusa és a modern műfajok szabadsága kapcsolódik össze. 🧬 A Budapest Park közönsége is több alkalommal találkozhatott már a munkájával: a Fővárosi Rapcirkusz több szezonban is megvalósult a Parkban, a Nart Orchestra pedig a Csinibaba produkció zenei kíséretében is fontos szerepet kapott. Meggyes Ádám munkáiban az a közös, hogy nagy léptékben gondolkodik, miközben mindig élő, közvetlen és közösségi zenei élményt teremt. 🎺 A tartalmas beszélgetésből fény derül arra, hogy mi az Irie Maffia titkos receptje arra vonatkozóan, hogy húsz év után is imádják egymást, mi volt a legnagyobb kihívás az idei Csinibaba projektben, és melyik dal volt számára legkedvesebb. 💌 Meggyes Ádám Instagram oldala: / meggyesadam Meggyes Ádám Facebook oldala: / adam.meggyes.3 Backstage Delov Jávorral minden kedden 19:00-kor a Park FM-en! 🎧Hangolódj online a parkfm.hu oldalon vagy az appon keresztül. 🌐Online: parkfm.hu 📲Vagy töltsd le a Park FM appot: https://linktr.ee/parkfmradio #MeggyesÁdám #IrieMaffia #NartOrchestra #Csinibaba #BudapestPark #Backstage #Interjú #ParkFM

God Says:"DON’T IGNORE THIS IMPORTANT LETTER I SENT YOU"/God Message Now/God Message

Verebes István: „A bosszú politikájába bele fogunk fáradni” | KONKRÉTAN Rónai Egonnal

Két humorista, nulla kegyelem! | Janklovics Péter és Lakatos László | Hoppá! Show

Magyar Bálint: Tucatnyi ügyben eljuthatnak Orbán Viktorhoz a nyomozók

Döme Gábor – THE PREDATOR OF THE JUNGLE – Wolf Fish Fishing in the Amazon River System

Hiperkarma koncert

Eurómilliók a titkos hegyi garázsban | Olasz meló (S04E10)

Balin kezdtek új életet: Végül szétszakadt a család

Aranyosi Péter: A NER propagandája megpróbált kivégezni

TRAINING IN 104 DEGREES! ☀️ | Day in Life of a Cyborg #44 | Arda Saatci

God Says:"MY CHILD, I NEED TO SEE YOU URGENTLY!"/God Message Now/God Message

Ahol kultúrának számoljuk el a disznóvágást, ott baj van | Telex After on Orfű 2026 #1

Vályi és Janklovics megtrollkodta az adást! | Hoppá! Show

Világtalálkozó - Kovács Nimród és Nagy József (Klubrádió) - UTOLSÓ EPIZÓD

Nagy durranást jelentett be a BYD Kínában

Scientists Reveal Shocking Genetic Origin of Hungarians

Végre konfliktus a Tisza Pártban! // Évadzáró SZABADSAJTÓ KLUB

Gyerekkori álmom teljesült

YES OR NO – A provocative interview with Péter Rudolf /// Friderikusz Podcast Episode 143

