Családi kör 45. rész

FELHÍVÁS! Személyes család vagy párterápiára várunk jelentkezőket Feldmár Andrással augusztus végén! Várjuk a jelentkezéseteket a szokásos és videóban szereplő elérhetőségeinken! "Azért akarunk megszabadulni az első társaságunktól, a családtól, mert a függőségnek a családban az az ára, hogy elveszítjük a szabadságunkat. Miután kitörünk ebből és szabaddá leszünk, azt hisszük, hogy ennél jobb már nincs. Viszont, ami jobb és ezt sokan el sem tudják képzelni, hogy ilyesmi egyáltalán létezik, az úgy együtt lenni, hogy szabadabbak vagyunk együtt, mint, amikor egyedül vagyunk." Feldmár András A család egy szeretetközösség. Az elég jó családban biztonságban érezzük magunkat, mely elfogad, megóv, támogat és szeret, hiszen életadásra hivatott. Az ilyen családban felnövő gyermek képes azt mondani: „a felnőtt életemről majd magam gondoskodom”. Ezáltal szabaddá válik, képes lesz arra, hogy a saját életét élje úgy, ahogy számára a legjobb. Előfordulnak esetek, amikor a családban nehezítő, betegítő sorsfordulat veszi át az uralmat a szeretet fölött. A felborult rendszer következtében különféle kommunikációs nehézségek, viselkedési problémák, a szenvedélybetegségek, pszichoszomatikus tünetek jelenhetnek meg, amelyek mögött gyakran a családi élet zavarai húzódhatnak meg. Mit tehetünk ha egy krízis jelenik meg a családban, vagy ha már régóta fennáll egy konfliktusos állapot? Mit tehetünk azért, hogy felnőttként begyógyítsuk a gyerekkori sérüléseinket és ne adjuk tovább a következő generációnak? Ezek és sok más kérdés foglalkoztat bennünket a mindennapi életünk során, ezért arra gondoltunk, hogy ősztől olyan család és párterápiás fókuszú videósorozatot indítunk, amelyben a ti kérdéseitekre keressük a válaszokat. Ha elakadtál, vagy elbizonytalanodtál, kérdésed van a pároddal vagy a családoddal kapcsolatban, akkor névvel vagy név nélkül várjuk a kérdésedet (4-5 mondatban) a [email protected] e-mail címre! Az általatok feltett kérdésekből választunk, s egy-egy videóban Feldmár Andrással keressük a választ a kérdésetekre! Ha család vagy párterápiára van szükséged keress minket a: https://csaladkonzultacio.hu/ oldalon. A negyvenötödik adás témái: érzelmileg elérhetetlen férfiak, ”miért vonzódom hozzájuk?” miért erősebb az érzelem, mint az értelem? biztonságra törekvés, hogyan elérhető a biztonság? “mama hotel”, mit tehetünk, ha a felnőtt gyerekek maradnak? kapunyitási pánik mit tehet az anya, aki segítené kirepülni a fiait? a fészekhagyó anya?

POKORNY LIA: A VÁLTOZÁS A SAVA-BORSA MINDENNEK | Panna, csajok, satöbbi | Palikék világa
▶︎

POKORNY LIA: A VÁLTOZÁS A SAVA-BORSA MINDENNEK | Panna, csajok, satöbbi | Palikék világa

Bagdy Emőke – „A második félidő”
▶︎

Bagdy Emőke – „A második félidő”

Milyen a hatalom, aminek az ölelésében szívesen vagyunk? | Interjú Tompa Andreával
▶︎

Milyen a hatalom, aminek az ölelésében szívesen vagyunk? | Interjú Tompa Andreával

Havasi Bertalan: zaklatás miatt két fideszes aktivista öngyilkos lett | ATV Híradó 2026.06.10.
▶︎

Havasi Bertalan: zaklatás miatt két fideszes aktivista öngyilkos lett | ATV Híradó 2026.06.10.

Andrew Feldmár: A trail of breadcrumbs to follow (the complete 2025 interview)
▶︎

Andrew Feldmár: A trail of breadcrumbs to follow (the complete 2025 interview)

Hadházi László:Gyula a villamos alatt| Showder Klub best of
▶︎

Hadházi László:Gyula a villamos alatt| Showder Klub best of

Tüntet a Fidesz; Toro és a szívecske-gate; MSZP-Fidesz polip; Deák Dani folytatja; Perdöntő vallomás
▶︎

Tüntet a Fidesz; Toro és a szívecske-gate; MSZP-Fidesz polip; Deák Dani folytatja; Perdöntő vallomás

Gigantikus, 110 oldalas törvénycsomagot nyújtott be a Tisza az éjszaka – itt vannak a részletek
▶︎

Gigantikus, 110 oldalas törvénycsomagot nyújtott be a Tisza az éjszaka – itt vannak a részletek

🔴 Magyar Péter bejelentette: újra felkeresi Sulyok Tamást, négyszemközt beszélne vele
▶︎

🔴 Magyar Péter bejelentette: újra felkeresi Sulyok Tamást, négyszemközt beszélne vele

„Apuka leszek, nem terveztük a gyereket... rettegek...” | Cyla Call Center 1. évad 2. rész
▶︎

„Apuka leszek, nem terveztük a gyereket... rettegek...” | Cyla Call Center 1. évad 2. rész

A családállítás hatásai / Panna, csajok, satöbbi
▶︎

A családállítás hatásai / Panna, csajok, satöbbi

EZT MÁR NE VISELD 50 FELETT- MERT ÖREGÍT!  ÉS HOGYAN KÖVESSÜK A TRENDEKET?  | Polgár Tünde
▶︎

EZT MÁR NE VISELD 50 FELETT- MERT ÖREGÍT! ÉS HOGYAN KÖVESSÜK A TRENDEKET? | Polgár Tünde

A legtöbb ember 40 felett ezért kezd el hanyatlani
▶︎

A legtöbb ember 40 felett ezért kezd el hanyatlani

Családi kör 44. rész
▶︎

Családi kör 44. rész

Kánya Kata: Nem a karma választ helyetted
▶︎

Kánya Kata: Nem a karma választ helyetted

A testem börtönében | Ridikül
▶︎

A testem börtönében | Ridikül

„A 25 éves lányomnak 48 éves párja van” | Cyla Call Center 1. évad 1. rész
▶︎

„A 25 éves lányomnak 48 éves párja van” | Cyla Call Center 1. évad 1. rész

Ezek tényleg nem normálisak – Lattmann Tamás kitálalt Orbánék brüsszeli bukásáról
▶︎

Ezek tényleg nem normálisak – Lattmann Tamás kitálalt Orbánék brüsszeli bukásáról

Deák Dániel az elhíresült TV2-s riportról, a megafonos fizetésekről és a Vadhajtásokról
▶︎

Deák Dániel az elhíresült TV2-s riportról, a megafonos fizetésekről és a Vadhajtásokról

Családi kör 31. rész
▶︎

Családi kör 31. rész