A PUSZTA ISMERŐJE SZABÓ TAMÁS
Szabó Tamás 1940-ben Tiszafüred-Kócson a Jusztus-tanyán született. A szülők Kócson a Jusztus-tanyán szolgáltak cselédként. Innen Tiszaörsre költöztek, ott járt általános iskolába 7 évig. Örsön árendás házban laktak. Tiszaigarra költözésük után a mostani Néphadsereg út 35. szám alatt laktak. Itt járta ki a nyolcadik osztályt. Igazgatója, tanárai: Nemes Lajos, Mészáros Mihály, Branyiczky Imre, Máry Julianna KőszegiJános. Iskola után '54-ben, csikósbojtárnak szegődik 3 évre az Igari Állami Gazdasághoz. A „Kettősön" három hodályban tartottak ekkor csikót, a „Hering-kettősön" még egy hodályban a választott csikók voltak ( hat hónapra leválasztottak, 60-70 csikó). A környező településekről mind ide hordták a csikókat. 1957-ben elvitték innen a lovat, hízó ürüket hoztak helyettük, 2400 darabot. Ebből kétszázötven anyajuh fejős volt. Itt juhász volt, nyírni, sántázni, rihelni (fürdetni) kellett az állományt. 1958-79-ig a Tiszaigari Petőfi Termelőszövetkezetben dolgozott. Az első két évben kocsis volt, aztán nyolc évig rakodó tehergépjárművön Joó Béla sofőrrel. Feladatuk gabona és takarmányszállítás volt a helyi és a többi gazdasági telephelyekre, aratási időszakban a Füredi malomhoz és a Kunhegyesi keverőhöz, és az élőállat szállítás. 1978- 2001-ig- 23évig a Tiszaigari Állami Gazdaság telephelyén állatgondozó, ebből: 1978-90-ig a magyar szürke marháknál. Aztán, 90 után a Bánó-tanyán a borjútelepre került gondozónak. A szürke marhákat lóháton őrizték, a Kun-Kápolnási mocsár, Gyúrói részén. A Közép-Tiszavidéki Állami Gazdaságnak 5 kerülete volt: Bánhalma, Kunmadaras, Tilalmas, Tiszaszentimre és Tiszaigar. Zene: In Green Forest - Hungarian Folk Song

Pásztorok

Kovács Imre székfaragó mester (Szalacs)

„...nincs olyan hely, ahol nem léptem, a juh után menve” - riport a Pásztornapról

FILM0058

Bivalyok - Bódis András és Essig Jozsef filmje

BEMUTATUNK EGY JUHÁSZT HAJDÚSÁMSONBÓL: Sáfián László / a Friderikusz Podcast 35. adása

Újra puszta

Így készül a juhsajt az esztenán, már besötétedik, de a juhászok nem pihennek, készül az orda.

Peremvidék. Gyimesi csángók Háromkúton

A belső tanya I. rész

Hoppá: titkos üzenetet kapott Putyin, drámai fordulat jön? - Stier Gábor, Kosztur András

FILM0040

Noé bárkáján - a 40 éves Hortobágyi Nemzeti Park

A Hortobágy Örökös Pásztorai elismerést kaptak Vókonyán

FILM0062

Hortobágy

Viszlát Magaságyás! Egy 600 Éves Amish Trükk Tízszeres Termést Ad — Víz Nélkül!

Hogyan lett Sulyok Tamásból a Fidesz paródiája? – A pártkatona, aki túl messzire ment

Tanyák népe 1 (HD)

