A fűszerpaprika-termesztésről a HírTV Soroló műsorában…
Ami nélkül a magyar konyha elképzelhetetlen Tudjuk, hogy a kalocsai és a szegedi fűszerpaprika is hungarikum, de azt talán nem, hogy a világ egyetlen más konyhájában sem használják tisztán por alakban, más fűszerek nélkül a pirospaprikát, csak nálunk. Bármennyire alapfűszernek tartjuk is most, a fűszerpaprika-őrlemény, más néven őrölt fűszerpaprika vagy pirospaprika, azaz a közönséges paprikából (Capsicum annuum) készült finomra őrölt por csak néhány száz éve része gasztronómiánknak. A török közvetítéssel hozzánk került fűszert az 1600-as években honosította meg – feltételezhetően – Széchy Mária, Wesselényi Ferenc gróf felesége, de csak a 18. században terjedt el, először, mint olcsó borspótló. Erre utalnak korábbi nevei is: törökbors, veresbors. A paprika melegigényes növény, nem véletlen, hogy előbb Szeged, később pedig Kalocsa környékén kezdték termeszteni egyre nagyobb területen. Ezekről is beszélgettünk a HírTV Soroló című műsorában. Köszönöm a szerkesztőség felkérését, és az interjú lehetőségét. Fogyasszunk minél több, hazai termesztésből származó fűszerpaprikát. Együtt – Mindenkiért! HírTV előzetes engedélyével Forrás: hirtv.hu | HírTV – Soroló: Kevesebb lesz és többet ér Közzététel: 2021. június 12.

Nagy Fűszerpaprika film 2024.

A fűszerpaprika termesztésének kihívásai és a gépi betakarítás lehetőségei (Barázda)

Angliából költözött haza, most övé az egyik legjobb fűszerpaprika Magyarországon

Tüntet a Fidesz; Toro és a szívecske-gate; MSZP-Fidesz polip; Deák Dani folytatja; Perdöntő vallomás

辣椒最佳种植密度公布!这样种出来的辣椒个头大,产量还高!丨「田间示范秀」20220622

Az Alföldön már föld sem kell a paprika és paradicsom termesztéséhez

Értéktár-sorozat - fűszerpaprika

A fűszerpaprika magvetéstöl az őrleményig 2021

Az ALDI kaliforniai paprika ültetvényén jártam

Rambaláék fűszerpaprikája

Paprika "idomítása" kiskertben - Goldperger Andrással (FELIRAT/SUBTITLES)

Hogyan készül a fűszerpaprika? – Mozaik

Fokhagyma, az igazi csodaszer

Nagydobrony híres paprikája

A szegedi fűszerpaprika titka | Főmenü mini

A legegészségesebb nyári hűsítő...

Növekednek a fűszerpaprikák – Újragombolva

Paprika csípkedése és felfuttatása zsinegen

2019.08.16. - Ki szedi le a fűszerpaprika-termést?

