Találd meg a saját Everestedet! │ Neszmélyi Emil │ HATÁSKELTŐK (4K)

Vedd meg foci-vb-történeti e-bookomat (reklám): https://foci-vb-torteneti-konyv.mysho... Explorer, expedíciós teljesítménysportoló. Így hivatkozik magára Neszmélyi Emil, semmiképp nem hegymászónak tartja magát. A magyar ügyvéd, a motivációs előadó, a Dumaszínház vendégfellépője, a korábbi kosárlabdázó. Jogi karrierje mellett a Testnevelési Egyetemen is szerzett szakedzői diplomát, mivel úgy gondolta, hogy az elméleti tudás megszerzése szükséges a túléléshez. Aztán Neszmélyi Emil (akit nemrég a ‪@BazuInterviews‬-ban is hallhattunk) lett az első magyar, aki a Mount Everest csúcsát mindkét oldalról megmászta. 2016-ban Tibet, 2022-ben Nepál felől érte el a föld legmagasabb pontját. A mászások fő motivációja az volt, hogy addig magyarok még nem mászták meg az Everestet északról (ez a nehezebb oldal), és célja az volt, hogy a magyarokat jegyezzék ebben a műfajban is. Neszmélyi Emil a mászások során számos életveszélyes helyzettel nézett szembe. Tíz hónappal az első expedíció előtt diagnosztizálták, hogy asztmás. Az oxigénpalackos mászás mellett döntött. Az északi oldalon a Halálzónában (8000 méter felett) öt asztmás rohama is volt. Sikerült megakadályoznia egy kezdődő láblefagyást mentáltréning-technikával az északi oldalon. A déli oldali mászás közben jelentős látásvesztést szenvedett (szélvakság) a megfagyott szaruhártya miatt. Első magyarként teljesítette a Bass-féle 7 Hegycsúcs sorozatot, egyúttal ő lett az első magyar, aki mindkét 7 Hegycsúcs kihívást teljesíteni tudta, tehát a Messner-féle sorozatot is sikerrel zárta. Azzal, hogy járt az összes kontinens legmagasabb pontján, sőt, a Déli-sarkon is, már csak az Északi-sark elérése hiányzik az Explorer's Grand Slam (Felfedező Grand Slam) teljesítéséhez. Ám lehet, hogy ez sohasem fog sikerülni neki... A Hatáskeltőkben tehát volt miről beszélni! Íme, a témák időbélyeggel. 00:00 – Intro 00:52 – Fél bármitől? 02:15 – Dumaszínház-előadás, Neszmélyi-módra 18:29 – Tanácsadók, kritikusok 19:54 – Suhajda Szilárd tragédiája után 24:10 – Ügyvédi szemléletmódja 25:38 – Az 1. Everest-megmászás hatása 28:23 – Honnan igazol ügyvédet az irodájába? 29:41 – „Az ügyvéd, expedíció alatt is ügyvéd” 30:33 – Már csak az Északi-sark hiányzik… 31:47 – Motivációs előadások 34:25 – Követendő példa az övé? 37:11 – Bálványozzák a social platformokon? 38:26 – Manifesztáció 41:28 – A tehetség és a siker kapcsolata 43:51 – Ő egy modernkori polihisztor? 44:43 – Tehetséggondozás ———————————— Tetszett a beszélgetés? Csatornatagként extra részeket is megnézhetsz:    • Members-only videos   Vásárolj magadnak virtuális (vagy valós) Hatáskeltők-kártyát, amivel nemcsak engem támogatsz, de számos eladóhelyen kapsz kedvezményt a vásárlásaid után: https://www.bercode.com/hataskeltok Értékes interjúkra vadászol? Katt ide: https://hataskeltok.hu/interjuajanlo/ ———————————— 🔔 IRATKOZZ FEL, mert akkor nem maradsz le a további adásokról:    / @hataskeltok   🔎 LESD MEG a honlapomat, mert ott exkluzív sporttartalmak várnak RÁD: https://www.hataskeltok.hu 📺 FERKAI MARCELL vagyok. 11 éven át voltam sportkommentátor a DIGI Sportnál.   / hataskeltok     / ferkaimarcell     / hataskeltokpodcast     / hataskeltok   🗣️ Ilyen, amikor közvetítek: https://bit.ly/kozvetitesek ———————————— #interjú #hegymászás #everest

Félsz, hogy nem sikerül? Így programozd át magad az IGEN-ekre
▶︎

Félsz, hogy nem sikerül? Így programozd át magad az IGEN-ekre

„Ne csinálj úgy, mintha ez futball lenne, Andriska! Ez egy MTK–Szombathely!” │ Petur András
▶︎

„Ne csinálj úgy, mintha ez futball lenne, Andriska! Ez egy MTK–Szombathely!” │ Petur András

Dr. Neszmélyi Emil - Az egyetlen magyar, aki mindkét oldalról megmászta az Everestet
▶︎

Dr. Neszmélyi Emil - Az egyetlen magyar, aki mindkét oldalról megmászta az Everestet

Hogy segíthet a Mount Everest megmászása az üzleti életben? - Neszmélyi Emil extrémsportoló, ügyvéd
▶︎

Hogy segíthet a Mount Everest megmászása az üzleti életben? - Neszmélyi Emil extrémsportoló, ügyvéd

A halálzóna-túlélő: Mindig a felénél adod fel, és ennek pontos oka van
▶︎

A halálzóna-túlélő: Mindig a felénél adod fel, és ennek pontos oka van

Magyar K2 Expedíció 2019 - DOKUMENTUMFILM
▶︎

Magyar K2 Expedíció 2019 - DOKUMENTUMFILM

Miért Ennyire Veszélyes Megmászni az Everestet?
▶︎

Miért Ennyire Veszélyes Megmászni az Everestet?

MOST kell új autót venni! - Becsületesnepper és Várkonyi Gábor a Külső Sávban
▶︎

MOST kell új autót venni! - Becsületesnepper és Várkonyi Gábor a Külső Sávban

„A hegy tele van halottakkal!” / Konkrétan Rónai Egonnal - Pintér László
▶︎

„A hegy tele van halottakkal!” / Konkrétan Rónai Egonnal - Pintér László

Medipredict Longevity Podcast Ep07 - Táplálékkiegészítők és vitaminok - Szász Máté
▶︎

Medipredict Longevity Podcast Ep07 - Táplálékkiegészítők és vitaminok - Szász Máté

„Ha van egy célod és meg akarod valósítani, akkor az akadályok nem számítanak” – Dr. Neszmélyi Emil
▶︎

„Ha van egy célod és meg akarod valósítani, akkor az akadályok nem számítanak” – Dr. Neszmélyi Emil

Mindent az Everestről: az alaptábor trekkingtől az expedíciókig | Wanderers podcast s04e11
▶︎

Mindent az Everestről: az alaptábor trekkingtől az expedíciókig | Wanderers podcast s04e11

A Dumaszínház CSODABOGARA │ Hajdú Balázs │ HATÁSKELTŐK
▶︎

A Dumaszínház CSODABOGARA │ Hajdú Balázs │ HATÁSKELTŐK

叔叔的愛(番外篇)|金成 X 謝賢:21歲超豪買遊艇 做四哥不可隨街溝女 粵語片時代從來冇對手 全港首擁海陸兩用車 尊重女演員尊重自己事業 做生意註定被人呃
▶︎

叔叔的愛(番外篇)|金成 X 謝賢:21歲超豪買遊艇 做四哥不可隨街溝女 粵語片時代從來冇對手 全港首擁海陸兩用車 尊重女演員尊重自己事業 做生意註定被人呃

#78  Everest alaptábor túra Kovács K2 Attila túravezetővel // AZ UTAZÁSI PODCAST
▶︎

#78 Everest alaptábor túra Kovács K2 Attila túravezetővel // AZ UTAZÁSI PODCAST

Kommentelőként tűnt fel, ma Szoboszlai játékát elemzi a tv-ben │ Soós Márk (@premier_leak)
▶︎

Kommentelőként tűnt fel, ma Szoboszlai játékát elemzi a tv-ben │ Soós Márk (@premier_leak)

Órahíradó #34 I STOPPERTÖRTÉNELEM, TAG Heuer Monaco, Trilobe és TUDOR újdonságok
▶︎

Órahíradó #34 I STOPPERTÖRTÉNELEM, TAG Heuer Monaco, Trilobe és TUDOR újdonságok

Önmagad és a Himalája harca - Teljes film
▶︎

Önmagad és a Himalája harca - Teljes film

Arcképcsarnok - Expedíciók felépítése, Everest lépesről lépésre! Klein Dávid 2/3 #7
▶︎

Arcképcsarnok - Expedíciók felépítése, Everest lépesről lépésre! Klein Dávid 2/3 #7

Dr. Neszmélyi Emil extrémsportoló, ügyvéd a FutureTalks Krizsó Szilviával podcastban - II./25. adás
▶︎

Dr. Neszmélyi Emil extrémsportoló, ügyvéd a FutureTalks Krizsó Szilviával podcastban - II./25. adás

“Nem fogod a hegyet legyőzni, sem meghódítani, eszedbe se jusson!” Kollár Lajos 1/2
▶︎

“Nem fogod a hegyet legyőzni, sem meghódítani, eszedbe se jusson!” Kollár Lajos 1/2

"Meg kellett mondanom a kisfiunknak, hogy apa nem jön haza!"- Suhajda Szilárd felesége a tragédiáról
▶︎

"Meg kellett mondanom a kisfiunknak, hogy apa nem jön haza!"- Suhajda Szilárd felesége a tragédiáról

A legnagyobb mecénás | Demján Sándorné Lídia
▶︎

A legnagyobb mecénás | Demján Sándorné Lídia

Magas élet HATVANPUSZTÁN ✨👑
▶︎

Magas élet HATVANPUSZTÁN ✨👑

Meghallgatta a Kancsendzönga expedíció vezetőjét a MHSSZ
▶︎

Meghallgatta a Kancsendzönga expedíció vezetőjét a MHSSZ

Dr. Neszmélyi Emil: Asztmásan az Everest csúcsán kétszer is!
▶︎

Dr. Neszmélyi Emil: Asztmásan az Everest csúcsán kétszer is!

A kakaóbabtól a luxus csokoládéig I Mészáros Gábor & Mautner Zsófi I Kóstoljuk meg!
▶︎

A kakaóbabtól a luxus csokoládéig I Mészáros Gábor & Mautner Zsófi I Kóstoljuk meg!

Hatalmas robajjal omlik éppen össze a Fidesz
▶︎

Hatalmas robajjal omlik éppen össze a Fidesz

Jsem bohatý tím, co nepotřebuji. Horolezec Reinhold Messner na Hausbotu Petra Horkého
▶︎

Jsem bohatý tím, co nepotřebuji. Horolezec Reinhold Messner na Hausbotu Petra Horkého

Megmásztam az Everestet, ez a jó hír, a rossz, hogy megvakultam - Dr. Neszmélyi Emil - Karc FM
▶︎

Megmásztam az Everestet, ez a jó hír, a rossz, hogy megvakultam - Dr. Neszmélyi Emil - Karc FM