Tehozzád jövünk már, Istenünk - 714. református ének

714. Tehozzád jövünk már, Istenünk Tehozzád jövünk már, Istenünk, / Ne szóljon igéd hiába, A szívünk oly sötét, ó, segíts, / Élessze igéd világa! Áldd meg, ó, Uram az énekünk, / Legyen már csak tied életünk! Ne szóljon igéd hiába, / Ne szóljon igéd hiába. Ha fülünk igédre nem figyel, / Lábunkkal járunk a sárba’. Vágyaink szakítnak Tőled el, / Nem fénylik mécsünk világa. Ó, Uram, templomod hadd legyen, / A szívünk megszentelt hely legyen! Ne szóljon igéd hiába, / Ne szóljon igéd hiába. Ajkunkon hazugság bélyege, / Megrontott életünk átka. Hogy állunk elődbe így, Uram, / Naponként Téged imádva? Nyisd meg a szemünk, hogy láthassunk! / Szenteld meg ajkunk, hogy áldhassunk! Ne szóljon igéd hiába, / Ne szóljon igéd hiába. A szívünk összetört, ó, Uram, / Itt állunk előtted gyászba’. A mélyből hozd ki az életünk, / Ne szóljon igéd hiába. Áldd meg az igét, hogy érthessük, / Dicsérve Tégedet, élhessünk, Ne szóljon igéd hiába, / Ne szóljon igéd hiába. A szöveg és dallam ismeretlen eredetű