Szekeres Adrienn-Gáspár Laci - Kikötők

Van az úgy, hogy éjszaka nem jön az álmok évada, Csak a csend ölel át idebent. Van az úgy, hogy elkísér, különös érzés benned él, Nem is új, mégis más ragyogás. Kikötők, azok a rég volt szép idők, üzen a part, Nyugtalan vérem hajt feléd oly rég. Van az úgy, hogy én vagyok, akiben minden felragyog, Ami volt, s így dalol, szabadon. Talán - mint az óceán - végtelen - ez a szerelem. Van az úgy, hogy visszatérsz, ahonnan indulni is félsz, Ha a múlt megkísért utadon. Voltak fák, csillagok, voltak arcok, lábnyomok, Ne tagadd, megmaradt, ami fáj. Kikötők, azok a rég volt szép idők, üzen a part, Nyugtalan vérem hajt feléd oly rég. Kikötők, azok a rég volt szép idők, üzen a part, Nyugtalan vérem hajt feléd oly rég. Van az úgy, hogy visszatérsz, ahonnan indulni is félsz, Ha a múlt megkísért utadon. Hisz voltak fák, csillagok, voltak arcok, lábnyomok, Ne tagadd, megmaradt, ami fáj. Igen, így maradt, örökké végtelen ragyogás nélküled.. A szerelem...