Bogyó és Babóca: Július - Alfonz jégkréme (S05E07)

Alfonz a tücsök vendégségbe hívja Gömbit, Bogyót és Babócát. Jégkrémet készítenek és közben játszanak. Gömbi beismeri, hogy csalt a játékban. A kisbarátok ezért egy olyan új játékot találnak ki, amelyben mindannyian nyerhetnek. A sikeres rajzfilmsorozat 5. évadának fő témája a természet változása, a környezetünk védelmének fontossága. Minden hónapra jut egy-egy kedves, izgalmas és tanulságos epizód. Ezekben Bogyó, a csigafiú és Babóca, a katicalány mellett a sorozat korábbi epizódjaiban már megismert, több mint 100 szereplő többsége is újra szerepet kap. 12 történet a 12 hónaphoz kapcsolódik, a 13. mese pedig a nagy süteményversenyről szól, amelyen a gyerekek régi kedvence, Bagolydoktor vállalja a zsűri szerepét. Az immáron több mint 10 éve sikeres 2D animációs sorozat továbbra is a totyogó és óvodás korosztálynak szól. A „Bogyó és Babóca - Hónapok meséi” sorozat epizódjai elsősorban arra tanítanak, hogy a környezetünk és a kapcsolataink nagyon fontosak, amelyekre egész évben, minden körülmények között figyelni, vigyázni kell. Írta és Rajzolta: Bartos Erika Mesemondó: Pogány Judit Rendező: M. Tóth Géza, Fazakas Kinga Producer: M. Tóth Géza Zene: Szabó Tibor Főcímzene: Alma együttes Iratkozz fel csatornánkra, hogy mindig értesülj az új epizódokról! https://www.youtube.com/subscription_... https://www.keddstudio.com/   / kedd-animation-studio-budapest     / kedd.net     / kedd_animation   #BogyóésBabóca #AlfonzJégkréme #Július #NyáriMese #KEDDstudio #BartosErika #Jégkrém #Gyerekmesék #OvisMese #FagyiMese

Bogyó és Babóca - A Gomba kalapja, Hímestojások, Gombócok, Társasjáték ▶ 4 teljes epizód | 19 perc
▶︎

Bogyó és Babóca - A Gomba kalapja, Hímestojások, Gombócok, Társasjáték ▶ 4 teljes epizód | 19 perc

Bogyó és Babóca 5. - Hónapok meséi | Mozifilm | 68 perc
▶︎

Bogyó és Babóca 5. - Hónapok meséi | Mozifilm | 68 perc

Bogyó és Babóca: Január - Döme és a kisautó (S05E01)
▶︎

Bogyó és Babóca: Január - Döme és a kisautó (S05E01)

Bogyó és Babóca: December - Babóca zenélő doboza (S05E12)
▶︎

Bogyó és Babóca: December - Babóca zenélő doboza (S05E12)

Bogyó és Babóca - A játék öröme ▶ 5 teljes epizód | 23 perc
▶︎

Bogyó és Babóca - A játék öröme ▶ 5 teljes epizód | 23 perc

Bogyó és Babóca - Szélmalom, Napraforgók és más mesék ▶ 5 teljes epizód | 23 perc
▶︎

Bogyó és Babóca - Szélmalom, Napraforgók és más mesék ▶ 5 teljes epizód | 23 perc

Bogyó és Babóca - Történetek a szeretetről ▶ 5 teljes epizód | 23 perc
▶︎

Bogyó és Babóca - Történetek a szeretetről ▶ 5 teljes epizód | 23 perc

Bogyó és Babóca - Mesék a jóságról ▶ 5 teljes epizód | 23 perc
▶︎

Bogyó és Babóca - Mesék a jóságról ▶ 5 teljes epizód | 23 perc

Bogyó és Babóca - Jelmezbál, Roller, A szivárvány és más mesék ▶ 5 teljes epizód | 23 perc
▶︎

Bogyó és Babóca - Jelmezbál, Roller, A szivárvány és más mesék ▶ 5 teljes epizód | 23 perc

Fun adventures with magical giant toys!
▶︎

Fun adventures with magical giant toys!

Bogyó és Babóca összefűzés - Egon és Baltazár ▶ 10 teljes epizód | 46 perc
▶︎

Bogyó és Babóca összefűzés - Egon és Baltazár ▶ 10 teljes epizód | 46 perc

Bogyó és Babóca - A legnézettebb mesék! – Top válogatás 🌟 | 1 órás mesemaraton
▶︎

Bogyó és Babóca - A legnézettebb mesék! – Top válogatás 🌟 | 1 órás mesemaraton

Bogyó és Babóca meseválogatás - MESÉK ELALVÁSHOZ ▶ 14 teljes epizód | 64 perc
▶︎

Bogyó és Babóca meseválogatás - MESÉK ELALVÁSHOZ ▶ 14 teljes epizód | 64 perc

Bogyó és Babóca - Növünk, változunk, nevetünk! 🌟 | 1 órás mesemaraton
▶︎

Bogyó és Babóca - Növünk, változunk, nevetünk! 🌟 | 1 órás mesemaraton

Bogyó és Babóca - A barlangi pók, Léggömb, Rossz álom és más mesék ▶ 8 teljes epizód | 37 perc
▶︎

Bogyó és Babóca - A barlangi pók, Léggömb, Rossz álom és más mesék ▶ 8 teljes epizód | 37 perc

Bogyó és Babóca - Vendel és a titok (S06E07)
▶︎

Bogyó és Babóca - Vendel és a titok (S06E07)

Bogyó és Babóca 6. - Csengettyűk | Mozifilm | Teljes mese | 68 perc
▶︎

Bogyó és Babóca 6. - Csengettyűk | Mozifilm | Teljes mese | 68 perc

Bogyó és Babóca - Babóca virága, Csillagház és más mesék ▶ 7 teljes epizód | 32 perc
▶︎

Bogyó és Babóca - Babóca virága, Csillagház és más mesék ▶ 7 teljes epizód | 32 perc

Bogyó és Babóca - Vendel legvidámabb kalandjai 🌟 | 1 órás mesemaraton
▶︎

Bogyó és Babóca - Vendel legvidámabb kalandjai 🌟 | 1 órás mesemaraton

Bogyó és Babóca 4. - Tündérkártyák | Mozifilm
▶︎

Bogyó és Babóca 4. - Tündérkártyák | Mozifilm