Bíró Tamás: Digitális innováció A.I. eszközökkel támogatva, szoftverfejlesztés varázsütésre

Bíró Tamás Cégépítész, a Barion társalapítója, Sense/Net Group CEO Alapítója és marketingese volt a Barionnak, jelenleg a Sense/Net Group igazgatójaként startupokat és vállalati innovációkat épít saját lean-agile módszertanával és mesterséges intelligenciával támogatott eszközeivel – célja, hogy megismételje a Barion sikerét. Már gyerekkorától lenyűgözték az önállóan működő gépek, így a programozás hamar a szenvedélyévé vált. A C=64 és az Enterprise 128 gépeken kezdte, 12 évesen már assemblyben programozott. Integrált mérnökként végzett a Nottingham Trent University-n, de korán a vállalkozói pályát választotta: barátaival 1995-ben megalapította a Sense/Net-et, amelyből a Barion 2015-ben kivált. Később a fejlesztés helyett a projektvezetés, a marketing és a szervezetfejlesztés felé fordult, és azóta is az foglalkoztatja, hogyan lehet embereket közös alkotásra inspirálni. Az agilitást nem csupán módszertanként, hanem életformaként éli meg: Scrum trénerként, tanácsadóként és cégépítészként (business architect) is dolgozik. 2025. június 4-én, Budapesten, a Lurdy Házban rendeztük meg a második MI Expo-t: 20+ előadóval, 800+ résztvevővel. Az MI Expo filozófiája egyszerű: az AI nem helyettesít, hanem felemel. Nem arról szól, hogy a gépek átveszik a helyünket, hanem arról, hogy hogyan tudjuk erősebbé tenni vele a vállalkozásunkat és a munkánkat. 📍 A következő MI Expo-ról és a jegyekről itt találsz friss infót: https://miexpo.hu 📩 Iratkozz fel, és elsőként értesülsz az új előadásokról, workshopokról. #miexpo #mesterségesintelligencia #AI #KKV #vállalkozás

Németh Ádám: Minden irodai munka 80%-a elvégezhető AI-jal. Így derítsd ki melyek ezek. - MI Expo
▶︎

432Hz + 528Hz + 741Hz | The Deepest Healing Sleep: Whole Body Regeneration, Remove Insomnia Forever

Torbán László: Működő AI megoldások a gyakorlatban - MI Expo 2025

Italian Deep House 2026 | Mediterranean Vibes

Cambridge Classicists on Christopher Nolan's Odyssey

Interjú Kapu Tiborral – a magyar űrügynökségről, a Polgár Judit-ügyről, pártpolitikán felüliségről

CHOSEN ONE! SOMEONE IN A SUIT JUST ASKED "WHO TRAINED THEM?" ...NOBODY DID. THAT'S THE MYSTERY

Keleti Arthur: Az Ember és a GépSegédje: okossági verseny a munka értékért ember és MI között

Ezzel a Porschéval akartak lehúzni
▶︎

Ezzel a Porschéval akartak lehúzni

Chichvarkin Saves Putin | Vitaly Portnikov

Havasi: Gulyás Gergely lemondásának rossz volt az időzítése

Jövőkutató: Az AI az agyadat támadja, ezért rettegsz tőle igazából | Rab Árpád | Karizma Podcast#141

Borbándy László: Az AI nem helyetted gondolkodik, hanem veled. A kérdés csak az: mit tanítasz neki?

😱 ГРОЗЕВ: Путин УСИЛИВАЕТ ОХРАНУ! Кремль ЗАКРЫТ! Кто ГОТОВИТСЯ СВЕРГНУТЬ РЕЖИМ?

Fekete Csongor: Hogyan értek el 3,5x-es növekedést egyedi mesterséges intelligencia megoldásokkal?

Kínai autó a műsorban!  – MG HS 1,5 – 2024  – MűhelyPRN 367.

Lukács Krisztián: Automatizált Profit Termelés a Kriptovaluták Világában - MI Expo 2025

The Heartbreaking Atrocity of The Ukraine War (And Why You Should Care) - James Verini

Benczúr András: A MI technológiai háttere: kutatás-fejlesztés itthon és a világban - MI Expo 2024

W. Szabó Péter: Hogyan működnek, és hogyan dolgozhat neked egy AI ügynök már holnaptól? - MI Expo