Berdisz extra/Doboljunk zenészként 2. rész- Berdisz Tamás estje
SzegeDrums Dobkurzus sorozat - 2016.10.10. A 2013-ban elindult dobkurzus sorozat célja, hogy stílustól függetlenül bemutassa hazánk, és a hazánkból elindult kimagasló tehetségű és tudású dob és ütőhangszeres művészeinket. Az egymás után következő előadások sorrendje néha szisztematikus, esetenként véletlenszerű. Berdisz Tamás neve fogalom. Jól dobolni nem lehetetlen, de brilliáns humorral fűszerezve lényegre törően átadni tudásukat csak a kevesen tudják. Örök hála Tamásnak, aki akár fizetős oldalra is felrakhatta volna kurzusát, mégis úgy döntött, hogy legyen ez kötöttségek nélkül a Tiétek. A "Berdisz extra" film elkészítésekor csak egy kamera képei, és a kamera mikrofonja által felvett hang állt a rendelkezésünkre, ez az élvezeti értéket befolyásolhatja. Ennek ellenére úgy gondoltuk, Tamás személyisége, a témák fontossága és érdekessége indokolja azt, hogy ezt is közkinccsé tegyük. Kérlek tekintsétek meg a "normál" Berdisz clinicet is. Szabó Géza önzetlen és nagylelkű mecenatúrája nélkül nem nézhetnénk most a filmet. Köszönet Cseh Krisztián (Kristophoto) fáradhatatlan és profi munkájáért. Kovi Zolinak köszönet a kamerákért, Fakan Csabának és Kovi Zolinak a profi fotókért, és hogy kezdésre mindig minden rendben volt. Végül, de nem utolsó sorban köszönet az IH Rendezvényközpontnak és munkatársainak a helyszínért, a technikáért és a pozitív hozzáállásért. Jó szórakozást, jó tanulást mindenkinek! Volent Zsolt - Szeged, 2021.02.08. #berdisztamas #szegedrums #dobkurzussorozat #drumclinic

Doboljunk zenészként - Berdisz Tamás estje

Az autóiparnak mostanra elment az esze

Unbelievable Smart Worker & Hilarious Fails | Construction Compilation #8 #adamrose #smartworkers

Tüntet a Fidesz; Toro és a szívecske-gate; MSZP-Fidesz polip; Deák Dani folytatja; Perdöntő vallomás

A Garami bemutatja - Berdisz Tamás - dobos interjú

Brasilien – Marokko Highlights | Gruppe C, FIFA WM 2026 | sportstudio

50 Geography Facts You Never Knew About Hungary

Dörnyei Gábor 30 év dobolás

Can I SURVIVE the DEADLY GUMMY SANDWORM?!...

Lada Niva olyan mint az Orosz vodka. Néha kap egy új címkét.

A modern dobolás művészete - Tradícióktól a mai hangzásig - Gerendás Dani dobkurzusa

A GARAMI bemutatja Pálmai Zoltán interjú

Gulyás Gergely elárulja, hogyan éli meg a parlamenti drámákat egykori barátjával, Magyar Péterrel

Der Meister und seine Schüler | Rennen - Highlights | Großer Preis von Spanien | Formel 1 2026

Kefalónia 2025 - Minden, amit látni kell egy hét alatt!

A kormányzati működés nyomokban sem emlékeztet az előzőre – Vitézy Dávid a 444-nek

Frequency Of God 963 Hz ✨ Attract Miracles, Divine Blessings & Deep Inner Peace In Your Life

Memorable auditions from the BIGGEST SINGERS! | Britain's Got Talent

Russland schaufelt sich mit diesem fatalen Manöver an der Front sein eigenes Grab

