Fiatalok és Shakespeare a 21. században – beszélgetés Pikli Natáliával | Radnóti-estek

Beszélgetés résztvevői: Pikli Natáliával, az ELTE BTK habilitált egyetemi docensével, a kötet szerzőjével Jászay Tamás, az SZTE BTK adjunktusa, kritikus, szerkesztő beszélget. Leírás: 409 évvel a halála után sem csillapodik az érdeklődés a Bárd alakja iránt: William Shakespeare minden idők egyik legnagyobb szupersztárja - és nem csak a színpadon. Pikli Natália Shakespeare minden időkre címmel írt sok szempontból kivételes monográfiát az angol drámaíróról és színházcsinálóról, ami amellett, hogy precízen összegzi az elmúlt évtizedek magyar és nemzetközi kutatásait, markáns női nézőpontjával is kitűnik a kevés magyar nyelvű, rendelkezésre álló szakmunka közül. Meg főleg azért, mert Shakespeare-t nem érinthetetlen, távoli, idegen szentként kezeli, hanem örök kortársként, generációról generációra megfiatalodni képes íróként, aki könnyedén szólítja meg a mai középiskolás és egyetemista korosztályt is. Csakúgy, mint a monográfia szerzője, aki önmaga elé is határozott követelményként állította, hogy a mai fiatalok számára érthető és élvezetes Shakespeare-képet közvetítsen. A beszélgetésre az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar rendezvénysorozatának, a Radnóti-estek harmadik alkalmán, 2025. november 12-én 18 órától került sor a szegedi Café Radnótiban. -- https://arts.u-szeged.hu/   / szegedbtk     / sztebtk  

Huominen lautasella: Kestävä ja oppimista tukeva hyvinvointi
▶︎

MŰHELYTITKOK NÁRAY TAMÁSTÓL // Szabados Ági könyves podcastje 9. adás

Krasznahorkai László - Miklós Szilveszter: Mindig Homérosznak | 2026. május 21., Szeged

AI has hacked the code of human civilization | Yuval Noah Harari

100 Jahre Ingeborg Bachmann: Die Kraft der Sprache | Doku HD | ARTE

Huominen lautasella: Palveluiden vaikuttavuus koululaisten ja senioreiden arjessa?

Letartóztatások, felülvizsgálatok és rekkenő hőség | Élő elemzés Lakner Zoltánnal

Hol a helye a filozófiának a tudományok palettáján ma? | Pavlovits Tamás

Gyárfás Tamás meggyanúsításához politikai jóváhagyás kellett | PartizánPOLITIKA Kovács Lajossal

Aranykonvoj-ügy: „Saját szakállára egy különleges egység nem tud kimenni és elfogni embereket”

“Óhazából az Újvilágba”: Kivándorlás, személyes történelem, és az amerikai magyarok | Radnóti-estek

Billionaire's WARNING: I'm SELLING. The Crash Is Already Here!

Merre tovább bölcsészet? | Pléh Csaba, Kenesei István és Racsmány Mihály beszélgetése

The Relentless Truth-Seeker – Ákos Hadházy, Former Hungarian MP /// Friderikusz Podcast #146

A 27 nyelvű ember elárulja a nyelvtanulás igazi titkát (meglepően egyszerű)

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita KÖNYVAJÁNLÓ

Hannah Arendt im Gespräch mit Günter Gaus ("Zur Person", 1964)

KONTRA #27 Rymanowski, Bartosiak, Bosak: Co dalej z Ukrainą?

Szent a béke? Magyar Péter közös képet osztott meg Forsthoffer Ágnessel

Rymanowski, Parafianowicz: Bohater czy mitoman?