TKLG Szalagavató 2025

2025. november 8-án tartotta a Tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium a hagyományos Szalagavató ünnepségét. 🎗️A Maturandusok osztályfőnökeiktől(Bukta Erzsébet, Fehér Nándor) vehették át a szalagokat. A végzősök egykori osztályfőnökeiknek-Dr.Ceglédi Erzsébet, K.Nagyné Pataki Noémi, Csörögi-Szász Bettina-is feltűzték a szalagot, és megköszönték valamennyiük többéves áldozatos munkáját. 💃A hagyományoknak megfelelően a 12.A palotása, majd a 12.B bécsi keringője következett. 47 pár, közel 100 diák látványos közös évfolyamkeringője zárta a táncprodukciók sorát. ✅A vendégeket és a Maturandusokat az este folyamán Dr. Pásztorné dr. Vass Anikó főigazgató köszöntötte. ✅A végzős osztályfőnökök nevében Fehér Nándor tanár úr, a maturandusok nevében pedig Rácz Márk (12.A)mondta el ünnepi köszöntőjét. Garai Dominika(12.B)verssel búcsúzott, és szintén verssel köszöntötte a Végzősöket a 11. évfolyam nevében Darai Lili, 11.B osztályos tanuló. ✅A szalagavató sikeréért nagyon sokan dolgoztak, ezúton köszönjük a 11. évfolyamos diákok és osztályfőnökeik, a tanárok, a tánctanárok(Nagy Csabáné, Nagy Csaba, Árvai Zsigmond), a szülők, valamint a külsős segítők munkáját. 👏Gratulálunk valamennyi 12. évfolyamos diákunknak, osztályfőnökeiknek és a büszke szülőknek!

RESTORING THE ORDER 2026 - DAY-6 #dunsinoyekan #worship #intimacy
▶︎

Évfolyamkeringő - Sztehlo Szalagavató 2025

Nem tudom, mi a különbség a kullancsok és az emberek között

TKLG BÁL 2026
▶︎

TKLG BÁL 2026

Brasilien – Marokko Highlights | Gruppe C, FIFA WM 2026 | sportstudio

Szalagavató bál a zirci III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és AMI-ban

ASMR ✨ Starting My Fantasy Shop in Winkeltje 💰 Close Up Whispering

BIG 12F Szalagavató ünnepség 2024
▶︎

BIG 12F Szalagavató ünnepség 2024

NERVOUS 12-Year-Old Who Can Sing Without Opening Her Mouth Earns Mel B's GOLDEN BUZZER!

Végzős bál 2024 III( Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium Eger)

Szalagavató a Nagyboldogasszony Iskolaközpontban – 2025.

Tüntet a Fidesz; Toro és a szívecske-gate; MSZP-Fidesz polip; Deák Dani folytatja; Perdöntő vallomás

Deutschland – Curaçao Highlights | Gruppe E, FIFA WM 2026 | sportstudio

A kormányzati működés nyomokban sem emlékeztet az előzőre – Vitézy Dávid a 444-nek

12.C osztálytánca - Szalagavató 2025.
▶︎

12.C osztálytánca - Szalagavató 2025.

KOGNITÍV megújulás és DISSZONANCIA a Fidesz kongresszusán

Der Meister und seine Schüler | Rennen - Highlights | Großer Preis von Spanien | Formel 1 2026

Szalagavató 12. Turisztikai technikus osztály - Porpáczy 2025.

Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola Mezőnyárád Ballagás 2025_06_20

HOLY ROSARY TODAY THURSDAY, JUNE 11, 2026 ST. JUDE THADDEUS & LUMINOUS MYSTERIES | DAILY HOLY ROSARY