Napi Gondolatok Június 10. - Az Ő templomában -
Kedves Követőim és Hallgatóim! Akár most találtál rá a csatornámra, akár régóta együtt haladunk, örülök, hogy itt vagy... Herbert E. Douglass lelkipásztor könyvét olvasom fel, amely Ellen G. White válogatott műveinek fejezeteit foglalja össze. Minden rész egy-egy kulcsgondolatot és fontos tanulságot emel ki. A könyv úgy lett megszerkesztve, hogy egy éven át, napi rövid gondolatokon keresztül vezessen végig bennünket a bűn eredetétől egészen a szabadulás reménységéig. Megismerhetjük benne Isten tervét az ember megváltására, és ezáltal közelebb kerülhetünk hozzá, miközben bepillantást nyerünk felfoghatatlan bölcsességébe és szeretetébe. Tartsatok velem ezen az úton. Meggyőződésem, hogy egy igazán mély, elgondolkodtató és léleképítő utazás lesz. Ellen G. White kiválasztott művei: Pátriárkák és próféták Próféták és királyok Jézus élete Az apostolok története A nagy küzdelem Jézushoz vezető út Krisztus példázatai Gondolatok a Hegyibeszédről Ezeket a könyveket már valaki felolvasta, érdemes meghallgatni vagy elolvasni a napi gondolatokhoz, összefoglaláshoz. Ki volt Ellen G. White? Itt meghallgathatod a róla szóló ismertetőt: • Ki volt Ellen Gould White? felolvassa: Kac...

Napi Gondolatok Június 11. - Nikodémus -

Napi Gondolatok Július 13. - Jákób kútjánál -

Miért büntet a Sors ?

Tanulmányozzunk együtt: Kudarcaink | Szász Barna Zsolt & Erszény Tihamér

Keresztény énekek 2. rész

Felfedeztük Lévi törzsét! Elképesztő pillanat – Kik Izrael 12 törzsei?

Napi Gondolatok Május 31. - “Láttuk az Ő csillagát” -

Napi Gondolatok Június 12. - “Annak növekednie kell” -

Nem élted volna túl egy hónapig a török Magyarországon | 150 éves megszállás

21. Megrepedt nádszálat nem tör el - Ésaiás könyve - Reisinger János

Jézus élete 4K

Kunok, vagy dákok? - Havasalföld története

Cseri Kálmán - NYÁRI LAZÍTÁS -HÁZASSÁG

"Törekvés vagy Istentől jövő elhívás?" - Abaházi Zoltán

Keresztény énekek 4. rész

Napi Gondolatok Június 9. - A menyegzői ünnepségen -

Igaz hit és hamis hit / A Bibliáról - érthetően - 243. rész

Jeruzsálem: Hogyan Született Meg a Világ Legszentebb Helye a Biblia Szerint – Dokumentumfilm

A Hasi Zsír gyors csökkentése 7 lépésben

