Gorg & Benzol - 2102 Live Session (Illegális Zenei Tevékenység) (Live Techno Jazz)
A 2090-es években kezdett körvonalazódni, hogy valami gond van. Itt indult minden hanyatlásnak. Bár ekkor még nem volt annyira szembetűnő, de visszatekintve azért egészen jól kivehetőek a jelek. Sokan - köztük a brutálisra nőt multi cégek, és emiatt később az emberek is - a Gorg & Benzol c. zenekart teszik felelőssé az apokalipszisért. Egy nagyon korai ellenzője a fúziós zenének és alapvetően a hangszeres zenének, Kovác Rező, milliárdos és multicég tulajdonos volt. Kovác Rező a marketing területén szerzett tapasztalatát és befolyását összekötve a médiumok adta lehetőséggel nagyon rövid idő alatt rengeteg pénzre tett szert. Ő volt az aki még mindenki előtt megpróbálta megfékezni a katasztrófát. Az embereket, a fogyasztást, a vásárlást egy jól kontrolálható és nyilván anyagilag jövedelmező útra próbálta terelni, több kevesebb sikerrel. Többek között miatta kezdték el körözni a zenekar tagjait és betiltani bármilyen élőzenés megmozdulást. Később ez fokozódott. Most 2102-t írunk. Lezajlott az apokalipszis, sivatagos a környezet, romok, roncsok mindenütt. A legtöbb hangszert elégették. Az emberek többsége teljesen jól elvan hangszerek nélkül. Az ellenálók, vagy más néven lázadók szemétből készítenek hangszereket. A probléma, hogy a lázadás ereje egyre fogy. A motivációt jelentő Gorg & Benzol c. zenekar öreg. Ádám 107 éves, Balambér 100, Levi 101. Utódok nem léteznek, új dalok nem születnek. Kimerültek a folyamatos menekülésben. Felhasználták a kor adta összes lehetőséget az életben maradáshoz. Szervátültetés, őssejtterápia, génszerkesztés, sőt, még a klónozással is megpróbálkoztak, inkább kevesebb mint több sikerrel. Hármuk közül Levi bírja a legjobban, bár a baleseteit tekintve már inkább gép mint ember, ezért ez érthető. Mindent megpróbáltak, kivéve egy valamit. Az agyátültetést. Ehhez viszont testre van szükség. Jelenleg nincs más esély, minthogy testet szerezzenek. Felszerelés tekintetében szerencsére jó helyzetben vannak, az ellenállás ellátta, éltette őket. Nagyon labilis időszak ez. Rengeteg mindent fel kell áldozni azért, hogy tovább tudjanak menni. A terv, hogy testet kell lopni. Egy füles érkezett az ellenállás egyik tagjától, Nagy Atitól, aki már több, mint 3 éve beépült egy kórházba. Nem túl jó kórház, de foglalkoznak szervátültetéssel, klónozással és ami a legfontosabb, tárolnak élő testeket. A kórházban dolgozó lázadó maga is átment már az agyátültetésen, és ő a zenekar egyetlen reménye.
![Gorg & Benzol - 2102 (full album) [edm-techno-fusion-jazz]](https://i.ytimg.com/vi/zausBksGTkY/hqdefault.jpg?sqp=-oaymwE9CNACELwBSFryq4qpAy8IARUAAAAAGAElAADIQj0AgKJDeAHwAQH4Af4JgALQBYoCDAgAEAEYWiA9KHIwDw==&rs=AOn4CLD1DfjxjbcVEsazw6ocSRBMGmA6Jw)
Gorg & Benzol - 2102 (full album) [edm-techno-fusion-jazz]

Gorg & Benzol Live at Budapest (Akvárium Klub)

I Trapped A Scammer For 12 Days (he's furious)

You Know This Song (but the Orchestra Doesn’t) | Jacob Collier & VSO School of Music Orchestra | TED

Flea and the Honora Band: Tiny Desk Concert

Curieri, marinari și polițiști | Crowdwork | Varianta integrală pe ComedyBox | Teo Stand Up Comedy

We Test 7 Tour De France Bikes From 7 Decades

Photographers Who Became Friends With Wildlife in the Sweetest Way! 😍🐾

Ian Proud: Anti-russische Sanktionen wirken nicht – Wie der Ukraine-Krieg endet

Nervous System Regulation (999 Hz) | 1 hour handpan music | Malte Marten

Gorg & Benzol Live Budapest (Analog Music Hall)

The Frank Zappa Interview That Still Feels Dangerous Today (1984)

NO ONE Understood What Was Happening... Then They Started LAUGHING And It All Made Sense!

Angine de Poitrine - Full Performance (Live on KEXP)

Why the Pyramid dream is a lie - and the scam, too
![Deep House’ Just Relax | Smoke Mood & Cruise | Deep Playlist - [2026] Feeling Good Mix 17](https://i.ytimg.com/vi/TfPy1OnKbmk/hqdefault.jpg?sqp=-oaymwEjCNACELwBSFryq4qpAxUIARUAAAAAGAElAADIQj0AgKJDeAE=&rs=AOn4CLDXDsbXzgixkeHJw5j2CZ52dS09MA)
Deep House’ Just Relax | Smoke Mood & Cruise | Deep Playlist - [2026] Feeling Good Mix 17

Chloé Antoniotti - ARTE Concert's Piano Day

The Entire History of Cologne in 19 Minutes

