Bogyó és Babóca - Bagolyfiókák (S06E03)

Nézd velünk a Bogyó és Babóca meséket! Bagolymama fiókái fáradhatatlanul játszottak Bogyóval és Babócával, akik örömmel segítettek Bagolydoktornak. Miután a fiókák elfáradtak, Bagolymama úgy döntött, eljött az idő a repülés tanulására. A Bogyó és Babóca 6. évadában közös motívumként nagy hangsúlyt kap az együttérzés, a figyelem, a folyamatos törekvés mások kívánságainak, vágyainak teljesítésére. A sorozat ezúttal is Bogyó és Babóca és barátaik 13 emlékezetes közös kalandját eleveníti fel, mint amilyen például a bagolyfiókák születése, vagy a Barlangi Pók balesete. A gyerekközönség körében jól ismert karakterek mellett ezúttal is feltűnnek új szereplők: a Rézbogár, aki a harangok és csengők mestere, Borz Ottó, aki egy piros frizbit ajándékoz barátjának, Mókus Regőnek, valamint az Ezerlábú, akit távoli rokona, a Százlábú meghív magához almaszüretre. A társproducer és rendező az Oscar-díjra jelölt M. Tóth Géza. A történetek a számos díjjal kitüntetett magyar író és illusztrátor, Bartos Erika könyvsorozata alapján készültek. Írta és Rajzolta: Bartos Erika Mesemondó: Pogány Judit Rendező: Fazakas Kinga, M. Tóth Géza Producer: M. Tóth Géza Zene: Szabó Tibor Főcímzene: Alma együttes Iratkozz fel csatornánkra, hogy mindig értesülj az új epizódokról! https://www.youtube.com/subscription_... https://www.keddstudio.com/   / kedd.net   https://www.keddshop.hu/ http://www.bogyoesbaboca.hu/ #bogyóésbabóca #bagolyfiókák #bogyóésbabóca6 #magyarmese #erdeimese #bagoly #bartoserika #rajzfilm #estimese

Bogyó és Babóca 6. - Csengettyűk | Mozifilm | Teljes mese | 68 perc
▶︎

Bogyó és Babóca 6. - Csengettyűk | Mozifilm | Teljes mese | 68 perc

Bogyó és Babóca - Mesék az összetartozásról ▶ 5 teljes epizód | 23 perc
▶︎

Bogyó és Babóca - Mesék az összetartozásról ▶ 5 teljes epizód | 23 perc

Bogyó és Babóca: Játszótársak
▶︎

Bogyó és Babóca: Játszótársak

Bogyó és Babóca összefűzés - Ősz ▶ 8 teljes epizód | 37 perc
▶︎

Bogyó és Babóca összefűzés - Ősz ▶ 8 teljes epizód | 37 perc

Bogyó és Babóca - Ezerlábú (S06E10)
▶︎

Bogyó és Babóca - Ezerlábú (S06E10)

3 Egész Epizódok - Bori barátnőm - Bori megfázik
▶︎

3 Egész Epizódok - Bori barátnőm - Bori megfázik

Bing magyarul | ⭐ Bing: A Legjobb Epizódok ⭐ | 18 x Teljes Részek
▶︎

Bing magyarul | ⭐ Bing: A Legjobb Epizódok ⭐ | 18 x Teljes Részek

Bogyó és Babóca - Tartsd be a szavad! – Kedves történetek 🌟 | 1 órás mesemaraton
▶︎

Bogyó és Babóca - Tartsd be a szavad! – Kedves történetek 🌟 | 1 órás mesemaraton

Bogyó és Babóca meseválogatás - FESTÉS ÉS RAJZOLÁS ▶ 14 teljes epizód | 64 perc
▶︎

Bogyó és Babóca meseválogatás - FESTÉS ÉS RAJZOLÁS ▶ 14 teljes epizód | 64 perc

Bogyó és Babóca meseválogatás - Együtt az év minden napján ▶ 14 teljes epizód | 64 perc
▶︎

Bogyó és Babóca meseválogatás - Együtt az év minden napján ▶ 14 teljes epizód | 64 perc

Bogyó és Babóca összefűzés - Döme és Bogyó ▶ 30 teljes epizód | 138 perc
▶︎

Bogyó és Babóca összefűzés - Döme és Bogyó ▶ 30 teljes epizód | 138 perc

Bogyó és Babóca meseválogatás - MESÉK ELALVÁSHOZ ▶ 14 teljes epizód | 64 perc
▶︎

Bogyó és Babóca meseválogatás - MESÉK ELALVÁSHOZ ▶ 14 teljes epizód | 64 perc

Bogyó és Babóca 5. - Hónapok meséi | Mozifilm | 68 perc
▶︎

Bogyó és Babóca 5. - Hónapok meséi | Mozifilm | 68 perc

Bogyó és Babóca összefűzött epizódok - SZELLŐ ÉS BABÓCA
▶︎

Bogyó és Babóca összefűzött epizódok - SZELLŐ ÉS BABÓCA

Bogyó és Babóca - Segítenek a barátok ▶ 5 teljes epizód | 23 perc
▶︎

Bogyó és Babóca - Segítenek a barátok ▶ 5 teljes epizód | 23 perc

Bogyó és Babóca - Szélmalom, Napraforgók és más mesék ▶ 5 teljes epizód | 23 perc
▶︎

Bogyó és Babóca - Szélmalom, Napraforgók és más mesék ▶ 5 teljes epizód | 23 perc

Bogyó és Babóca 🪁 Repüljünk együtt! – kalandos mesék a levegőben🌟 | 1 órás mesemaraton
▶︎

Bogyó és Babóca 🪁 Repüljünk együtt! – kalandos mesék a levegőben🌟 | 1 órás mesemaraton

Bogyó és Babóca összefűzés - Szivárvány ▶ 8 teljes epizód | 37 perc
▶︎

Bogyó és Babóca összefűzés - Szivárvány ▶ 8 teljes epizód | 37 perc

Kuflik - 9 epizód összefűzve | #9
▶︎

Kuflik - 9 epizód összefűzve | #9

Bogyó és Babóca - Történetek a szeretetről ▶ 5 teljes epizód | 23 perc
▶︎

Bogyó és Babóca - Történetek a szeretetről ▶ 5 teljes epizód | 23 perc