A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara - FLASH MOB - A függőleges zenekar / The Vertical Orchestra

A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara a diákjainkból áll. Ez a folyamatosan változó létszámú és összetételű zenekar talán a világ első függőleges klasszikus zenei performanszát kísérelte meg szeptember 21-én, amikor a Zeneakadémia ablakaiban állva, egymás játékát korlátozottan vagy egyáltalán nem hallva adták elő Liszt közismert művét. A zenészek között mindössze a karmester volt az összekötő kapocs.✨Ezzel a videóval köszönjük alapítónknak, a ma 214 éve született Liszt Ferencnek, hogy életművével azóta is tanítja, hogyan kell hangokból imát, szenvedélyt és végtelen szépséget formálni. 🎬A videóban részletek hallhatóak Liszt Ferenc Les Préludes című művéből. Karmester: Teremi Dárius. Kreatív lead, rendező: Stanik Bence Vágó-gyártásvezető: Papp Máté Operatőrök: Fuchs Máté, Papp Máté, Stanik Bence, Tóth László Drónpilóta: Czettele Győző Köszönjük az AVISO Stúdió munkatársainak a hangfelvételnél nyújtott segítséget: Veisz Jozsef, Nemesdi Andras, Lakatos Gergely 🔖 Hallgassa meg élőben a teljes darabot november 14-én a Nagyteremben a fennállásunk 150. évfordulóját ünneplő gálakoncerten. - TELTHÁZ 🔖 Találkozzunk másnap, november 15-én Farkas Gábor és Ránki Fülöp koncertjén, szintén a Nagyteremben! #lisztacademy #budapesthungary🇭🇺 #lfze150 #orchestra #theverticalorchestra #lisztomania

Zeneakadémia 150 - Ez itt a kérdés
▶︎

Zeneakadémia 150 - Ez itt a kérdés

Flash Mob - Gustav Holst - The Planets: Jupiter (Berklee Contemporary Symphony Orchestra)
▶︎

Flash Mob - Gustav Holst - The Planets: Jupiter (Berklee Contemporary Symphony Orchestra)

Now We Are Free (Gladiator) – Stunning Live Performance | Tamara Radjenović
▶︎

Now We Are Free (Gladiator) – Stunning Live Performance | Tamara Radjenović

Bella Máté: Csillagösvények (Celestial Pathways) - ŐSBEMUTATÓ - a Zeneakadémia 150. születésnapjára
▶︎

Bella Máté: Csillagösvények (Celestial Pathways) - ŐSBEMUTATÓ - a Zeneakadémia 150. születésnapjára

A világ 100 legjobb művészeti intézménye között a Zeneakadémia
▶︎

A világ 100 legjobb művészeti intézménye között a Zeneakadémia

Tüntet a Fidesz; Toro és a szívecske-gate; MSZP-Fidesz polip; Deák Dani folytatja; Perdöntő vallomás
▶︎

Tüntet a Fidesz; Toro és a szívecske-gate; MSZP-Fidesz polip; Deák Dani folytatja; Perdöntő vallomás

Kids Turn “God Only Knows” into a Haunting Hymn | BGT 2026
▶︎

Kids Turn “God Only Knows” into a Haunting Hymn | BGT 2026

Brahms - Hungarian Dances No. 5 & 6 conducted by Maciej Tomasiewicz
▶︎

Brahms - Hungarian Dances No. 5 & 6 conducted by Maciej Tomasiewicz

Aida played on a Harley - Flash mob of the Savaria Symphony Orchestra
▶︎

Aida played on a Harley - Flash mob of the Savaria Symphony Orchestra

KOREANERIN geht auf die BÜHNE.. dann holte sie ihre GEIGE raus! 😲
▶︎

KOREANERIN geht auf die BÜHNE.. dann holte sie ihre GEIGE raus! 😲

15 Year Old Emma Kok Sings Voilà – André Rieu, Maastricht 2023 (official video)
▶︎

15 Year Old Emma Kok Sings Voilà – André Rieu, Maastricht 2023 (official video)

Choir flash mob: Best of Opera | WDR Rundfunkchor
▶︎

Choir flash mob: Best of Opera | WDR Rundfunkchor

Everyone Ignored Him… Until He Played | GUITAR PRO pretended TO BE HOMELESS
▶︎

Everyone Ignored Him… Until He Played | GUITAR PRO pretended TO BE HOMELESS

[ENG] PRANK That’s NOT a student…A World-Class Violinist Secretly Entered a Real Korean Competition
▶︎

[ENG] PRANK That’s NOT a student…A World-Class Violinist Secretly Entered a Real Korean Competition

Cinemoments: Brassed Off
▶︎

Cinemoments: Brassed Off

徳島第九フラッシュモブ Flash mob “Beethoven’s Symphony No. 9”[Tokushima]
▶︎

徳島第九フラッシュモブ Flash mob “Beethoven’s Symphony No. 9”[Tokushima]

This 2 year old SINGER shocked EVERYONE 🥹❤️
▶︎

This 2 year old SINGER shocked EVERYONE 🥹❤️

Sissel Kyrkjebø - Solveigs Song
▶︎

Sissel Kyrkjebø - Solveigs Song

Flash Mob "Viva la Vida" con Alice Paba
▶︎

Flash Mob "Viva la Vida" con Alice Paba

Le Retour ! "DANSER ENCORE" - Flashmob - Gare de l'Est - 8 Avril 2021
▶︎

Le Retour ! "DANSER ENCORE" - Flashmob - Gare de l'Est - 8 Avril 2021