Kovács Ákos • Helyreigazítás :: előadja Bőzsöny Ferenc
Alig két hónappal a 88. születésnapja előtt elhunyt a legendás hang, a fantasztikus Bőzsöny Ferenc tanár, előadóművész, a Magyar Rádió főbemondója. Isten nyugosztalja! Ezzel a 2016. decemberében rögzített, exkluzív, korábban kiadatlan felvétellel búcsúzunk a szeretett Feri bácsitól. "A LÉLEK ÉL: találkozunk!" * * Ákos a 2084 című album kapcsán kérte fel közreműködésre a legendás bemondót. A közös munkából kölcsönös tisztelet és barátság lett. – Nem lehet megmondani, hogy két ember között a szimpátia miből alakul ki. – meséli az énekessel való ismeretségéről Dr. Bőzsöny Ferenc - A szakmai színvonal nálam kritérium, és ami számomra a legjobban méri a minőséget, az az összetéveszthetetlenség. Amikor valaki már a legelső pillanatban emlékezetes marad számodra. Így voltam Ákossal is. Akkor is, amikor először hallottam énekelni, és akkor is, amikor először futottunk össze személyesen egy solymári vendéglőben, ahol véletlenül ő is épp ott ebédelt a családjával. Olyan természetesen üdvözöltük ott egymást, mintha évek óta ismerősök lennénk. Megmagyarázhatatlan, hogy ez mitől van, talán valami azonos rezgés, azonos hullámhossz okozhatja... http://www.mixonline.hu/Cikk.aspx?id=... "EZERSZÍNŰ VARÁZSLÓ" - Bőzsöny Ferenc az Arany-estről: / 10156389484677908

Magyar Péter nem kér a közös éjszakázásból Toroczkaival – óriási nevetés tört ki a parlamentben

ÁKOS • EMBER MARADJ :: Albumverzió (2023) | szöveges videó

Szép Ernő: Én úgy szerettem volna élni - Zsurzs Kati (Vers mindenkinek)

ÁKOS - ÉRINTŐ (Duett Janicsák Vecával) (2011) :: Official video, HD

AkoxVlog ::: 20E04 • CSALÁDLÁTOGATÁS

ÁKOS • NEM KELL MÁS VIGASZ (albumverzió) ::: Official Music Video

Hócipő kabaré: Hatvanpuszta, végállomás I. rész

Culture shocks from living in Hungary 🇭🇺 (Budapest)

Viszlát Magaságyás! Egy 600 Éves Amish Trükk Tízszeres Termést Ad — Víz Nélkül!

Zenei Baleseti Helyszínelők E10 - Kulisszatitkok egy producer szemével

ÁKOS - Gyönyörű madár / Térj vissza / Beavatás (koncertklip, 2014)

ÁKOS • CSEND LESZEK (RetroBass Remix) - szöveges videó

Betyárgombóc ( gyors, finom vacsi )

Scientists Reveal Surprising Genetic Origin of Hungarian DNA

Spontán stúdió látogatás és technikai Q&A Ákosnál

AkoxVlog ::: 20E03 • HIBÁTLAN!

ÁKOS • HAZATALÁL (2018) :: Official Music Video

Rapper's first time hearing Azahriah - utema

Több nem is kell

