Fekete István - A koppányi aga testamentuma - Könyvajánló

‪@BurjánIstván52‬ és ‪@IstvánBurján2000‬ Újabb könyvajánlóval jelentkezem. Fekete István regényének több aktualitását említhetném, de csak két évszámot emelek ki a magyar történelemből. Ezek pedig: 1456 - a Nándorfehérvári Diadal a török felett, ami néhány évtizedre békét hozott népünknek. A másik évszám 1526 - a Mohácsi Vész tragédiája, minek után másfél évszázadra hazánk a török világ részévé lett. Mindkét esemény egészen pontosan nyár közepén következett be. Fekete István regénye 1586-ban játszódik a Balatontól Délre fekvő tájakon - határvédő végváraink között, farkasszemet nézve a törökkel... A regény első két fejezetét adom most közre emlékezve a hősökre, akiknek köszönhetjük, hogy ma MÉG létezik hazánk, Magyarország. Kedvcsináló ez a két fejezet. Szívből ajánlom, még azoknak is, akik olvasták már ezt a történetet, hogy tegyen egy gesztust elődeink felé. Vegye le a polcról ezt a könyvet, vagy ha nincs ott, keresse a könyvesboltokban vegye meg és olvassa el, vagy fel az unokájának! Hogy ő is átérezhesse ezeknek az eseményeknek a szerepét népünk fennmaradásában. Azt gondolom, hogy ez szép feladata, de egyben szent kötelessége is minden nagyszülőnek a mai fiatalság gondolkodásának formálásában. Fekete István regénye kiválóan alkalmas erre a célra. A felvételt oktatási, nevelési céllal jótékonyság keretében készítettem, az ESÉLYEGYENLŐSÉG jegyében, vakok és gyengén látók számára, de süketeknek és hallássérülteknek is szívesen ajánlom, hiszen rendelkezésre áll a felíratozási lehetőség is! A KULTÚRA MINDENKIÉ. - Adj esélyt másoknak is! A felvételeimmel kapcsolatos minden jog a szerzőt és kiadóját illeti - én anyagi érdekeltség nélkül - karitatív munka keretében - szeretném szolgálni ezzel a társadalmi és kulturális esélyegyenlőséget. ‪@BurjánIstván52‬

Γιάννης Ιωαννίδης : " Το Καμένο Πρόσωπο της Ελλάδας - Η Αχρηστοκρατία "
▶︎

Γιάννης Ιωαννίδης : " Το Καμένο Πρόσωπο της Ελλάδας - Η Αχρηστοκρατία "

25 dolog, amit ROSSZUL TUDHATTÁL a svábokról?!
▶︎

25 dolog, amit ROSSZUL TUDHATTÁL a svábokról?!

Amikor az autó végleg legyőzte a lovat... | Autóipari mérföldkövek E01
▶︎

Amikor az autó végleg legyőzte a lovat... | Autóipari mérföldkövek E01

309 találat: Miért rettegett a Wehrmacht a szovjet női mesterlövészektől?
▶︎

309 találat: Miért rettegett a Wehrmacht a szovjet női mesterlövészektől?

За свободата и смеха - Кръстю Лафазанов при Карбовски в един смешен, но и много емоционален разговор
▶︎

За свободата и смеха - Кръстю Лафазанов при Карбовски в един смешен, но и много емоционален разговор

Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
▶︎

Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni

A legnagyobb autóipari bukások - Oroszok
▶︎

A legnagyobb autóipari bukások - Oroszok

Hogyan látták el a szovjetek a frontot a járhatatlan mocsarakon keresztül?
▶︎

Hogyan látták el a szovjetek a frontot a járhatatlan mocsarakon keresztül?

Átvert a német megbízóm? - FELMONDTAM
▶︎

Átvert a német megbízóm? - FELMONDTAM

HOW FREEMASONRY RULED POLAND
▶︎

HOW FREEMASONRY RULED POLAND

A leggazdagabb ország, amely szegénynek tetteti magát!
▶︎

A leggazdagabb ország, amely szegénynek tetteti magát!

Csúcspolitikus még Orbán Viktor? A bizonytalanság Tusványosa
▶︎

Csúcspolitikus még Orbán Viktor? A bizonytalanság Tusványosa

Luxusautónak látszott, mégis kétütemű volt – Wartburg 311
▶︎

Luxusautónak látszott, mégis kétütemű volt – Wartburg 311

Fekete István - A koppányi aga testamentuma 2. - Könyvajánló
▶︎

Fekete István - A koppányi aga testamentuma 2. - Könyvajánló

ALBERT MALTZ - SIMON MCKEEVER UTAZÁSA 1./4 (regény)
▶︎

ALBERT MALTZ - SIMON MCKEEVER UTAZÁSA 1./4 (regény)

Herczeg Ferenc: Gyurka és Sándor. Singer és Wolfner, Budapest, 1920
▶︎

Herczeg Ferenc: Gyurka és Sándor. Singer és Wolfner, Budapest, 1920

Forró Pál: A végrendelet (Hangoskönyv)
▶︎

Forró Pál: A végrendelet (Hangoskönyv)

"Amióta Magyar Péter miniszterelnök lett, kiábrándultam belőle." - videóriport Tusványosról
▶︎

"Amióta Magyar Péter miniszterelnök lett, kiábrándultam belőle." - videóriport Tusványosról

Scotland: The land where people vanish and the earth remembers everything!
▶︎

Scotland: The land where people vanish and the earth remembers everything!

Az MH370 Rejtélye | Amit az Óceán Fenekén Találtak, Felfedheti az Igazságot
▶︎

Az MH370 Rejtélye | Amit az Óceán Fenekén Találtak, Felfedheti az Igazságot