Bellai Tamás - Talajvédő technológiák és művelési rendszerek
** MARATONI ELŐADÁS A TALAJKÍMÉLŐ MŰVELÉS RENDSZERÉRŐL ÉS GÉPEIRŐL ** A talajok pusztulásáért elsősorban az emberi tevékenység felelős, és ezen belül is jelentős részt vállal a helytelenül végzett gazdálkodás, talajművelés. A ma elérhető eszközrendszer, a helymeghatározás megjelenésével kifejlődő precíziós technológiák és a talajművelés komplex szemléletű megközelítése azonban lehetővé tették, hogy minimálisra csökkentsük a károkozást, megállítsuk a talajdegradációs folyamatokat. Az előadás során az alábbi témakörökre térünk ki: bemutatjuk az erózió elleni védelem, valamint a talajtömörödés megelőzésének különböző technológiai lehetőségeit; definiáljuk a talajvédő művelési rendszereket, illetve azok technológiai elemeit; segítséget nyújtunk a tarlómaradványokkal való gazdálkodás megtervezéséhez, a helyes eszközválasztásához, illetve azok művelési rendszerbe való illesztéséhez; megmutatjuk a precíziós gazdálkodás egyes elemeinek szerepét a különböző talajvédelmi és művelési technológiákban. Előadónk Bellai Tamás, aki 2010-ben mezőgazdasági gépészmérnökként végzett a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karán, majd ugyanebben az évben műszaki gyakornokként kezdett dolgozni a KITE Zrt-ben. 2011-től fejlesztőmérnökként foglalkozott a precíziós gazdálkodás műszaki megoldásaival, illetve az ehhez kacsolódó talajművelési rendszerek bevezetésével. Kiemelten foglalkozott az erózió elleni védelemmel és az ehhez kapcsolódó technológiák hazai kipróbálásával, megvalósításával. 2017-től az Agro-Békés Kft. terméktámogató fejlesztő mérnökeként dolgozott, majd 2019-től ismét a KITE Zrt.-ben vállalt munkát gépüzemeltetést támogató mérnökként. Jelenleg kereskedelmet támogató mérnök pozícióban bemutató gépek szakmai felkészítésében és üzemeltetésében vállal szerepet a gépkereskedelemben dolgozó kollégák szakmai támogatása és oktatása mellett. A videó a 2022. február 17-i webes szeminárium visszajátszása. További tudásanyagokért és talajos tippekért látogass el weboldalunkra: https://www.talajreform.hu

Dobos Endre - A talajegészség és talajművelési módok összefüggései

Min-till kukoricát vetettünk, no-till napraforgót szemléztünk - No-till és min-till Halásziban III.

Égnek áll a hajam, mikor látom a kamionokat a szalmabálákkal | Dr. Gergácz Zoltán | Compost

98 SZÁZALÉKOS ELŐLEG A SOHA MEG NEM TÉRÜLŐ HÍDRA

Miért bűn szántani, és mire jók a növénytársítások? - Gazdaképzés a talajszelvény mélyén

Tüntet a Fidesz; Toro és a szívecske-gate; MSZP-Fidesz polip; Deák Dani folytatja; Perdöntő vallomás

Barát, ellenség vagy közömbös idegen? – Mindent az akácról #erdőmánia #akác

I. Életigenlő kaláka - Természetes gyümölcsészet

Tájékoztató a kormány tegnapi döntéseiről.

Élet az eke után - Gyakorlati megoldások a talajvédelemben egy különleges no-till talajszelvénnyel

Vízvisszatartás célterületei az Alföldön - Egy új földhasználati rendszer vázlata | Zsolt Pinke

Talajtan #9 - Talajfizika

Megmenthet-e a mezőgazdaság a klímaválságtól? | Attila Kökény | TEDxBekescsaba

Berend Ferenc - A no-till rendszer növényvédelmi sarokpontjai

Takarónövények az ország egyik legszárazabb részén | Talajreform direktvetési bemutató Zagyvarékason

A német tisztek kinevették a magyar "Toldi" tankot – amíg az szét nem lőtt 3 T-34-est
![A precíziós mezőgazdaság és a talajtan - Beszélgetés Dr. Dobos Endrével [Teljes riport]](https://i.ytimg.com/vi/VeO3jQ3esDU/hqdefault.jpg?sqp=-oaymwEjCNACELwBSFryq4qpAxUIARUAAAAAGAElAADIQj0AgKJDeAE=&rs=AOn4CLAJNFZVML-iI_1tWMBauv1R9JzXPA)
A precíziós mezőgazdaság és a talajtan - Beszélgetés Dr. Dobos Endrével [Teljes riport]

Talajtan #1 - Bevezetés a talajtanba

Simon Cowell - A talajegészség javítása a direktvetés segítségével

