Amikor az üvegcipő nem töri a lábad: Sikersztori Londonból - Tardos Kriszta, The Merit Club

A mai adás vendége Tardos Krisztina a The Merit Club londoni női közösség alapítójával beszélgetek.  Lehet úgy szenvedéllyel vállalkozni, hogy közben nem égünk ki? Lehetséges Londonban, magyarként, a ranglétra legalsó fokáról indulva egy olyan sikeres céget építeni, ami ma már nélküled is működik? Kriszta története a klasszikus tündérmese londoni kiadása. A nulláról építette fel London első női lifestyle klubját. A The Merit Club mára egy körülbelül 500 fős, kifejezetten nőknek szóló közösség, ahol átlagosan havi 20 esemény várja a tagokat. De a legérdekesebb nem csak a siker, hanem az ahogyan Kriszta ezt elérte. Szenvedéslyesen szereti a cégét, saját bevallása szerint úgy tekint, mint egy házasságra: szenvedélyesen szereti, de vigyáz arra, hogy ne vesszen el benne.  Tudatosan építette úgy a rendszert, hogy az ne „one-woman show” legyen. Két éve már Budapestről irányítja a londoni közösséget, bizonyítva, hogy sikeres vállalkozóként is ér jól lenni. Linkek:Kriszta a LinkedIn-en:   / krisztina-tardos-bb905958   The Merit Club honlapja: www.themeritclub.com #vállalkozáskülföldön #közösségépítés #nőiközösség #themeritclub ****************************************************************  Itt találsz meg:  WEBOLDAL: ⁠⁠⁠www.uvegcipo-diy.hu⁠⁠⁠  ⁠⁠⁠www.sikeresprojektek.hu⁠⁠⁠  (http://www.sikeresprojektek.hu⁠⁠⁠) FACEBOOK: ⁠⁠⁠  / uvegcipodiy⁠⁠⁠    INSTAGRAM: ⁠⁠⁠  / ⁠⁠⁠    LINKEDIN: ⁠⁠⁠  / %c3%bcvegcip%c5%91-diy⁠⁠⁠    SPOTIFY: ⁠⁠⁠https://open.spotify.com/show/2HMoJVP... YOUTUBE: ⁠⁠⁠   • Üvegcipő DIY Podcast   (https://www.youtube.com/playlist?list...) ⁠⁠⁠  APPLEPODCAST: ⁠⁠⁠https://podcasts.apple.com/us/podcast... TIKTOK: ⁠⁠⁠  / uvegcipodiy⁠⁠⁠    #üvegcipőDIY #podcast #magyarpodcast #vállalkozónők#vállalkozónő #kisvállalkozás #girlpower #womenpower #womanpower #selfmade#selfmadewomen #vállalkozóvagyok #VállalkozóiSiker #sikeresnők#nőipéldakép  ****************************************************************  Hangmérnök: Vincze Tamás  Zene: Cooking by Alex-Productions | https://onsound.eu/Music promoted by https://www.chosic.com/free-music/all/ Creative Commons CC BY3.0 https://creativecommons.org/licenses/...

Önazonosság és vizslatempó: Így lesz a vízióból valóság, a képzeletből színház - Tollár Mónika
▶︎

Önazonosság és vizslatempó: Így lesz a vízióból valóság, a képzeletből színház - Tollár Mónika

Almási Kitti: Elvarratlan szálak | Az Én Kék Zónám #26
▶︎

Almási Kitti: Elvarratlan szálak | Az Én Kék Zónám #26

Szinetár Dóra: A színházi bántalmazásról és a mérgező kollégákról
▶︎

Szinetár Dóra: A színházi bántalmazásról és a mérgező kollégákról

Peller Mariann: Az empátia a szuperképességem | A Te Kék Zónád #16
▶︎

Peller Mariann: Az empátia a szuperképességem | A Te Kék Zónád #16

Summer Mix 2026🍓May Top Playlist🍓Alan Walker, Dua Lipa, Coldplay Style🍓Best Popular Songs 2025
▶︎

Summer Mix 2026🍓May Top Playlist🍓Alan Walker, Dua Lipa, Coldplay Style🍓Best Popular Songs 2025

A fideszes polgármester, aki elmondta Orbánnak a kritikáit – interjú Cser-Palkovics Andrással
▶︎

A fideszes polgármester, aki elmondta Orbánnak a kritikáit – interjú Cser-Palkovics Andrással

Szentesi Éva - NŐSZINTÉN Kadarkai Endrével
▶︎

Szentesi Éva - NŐSZINTÉN Kadarkai Endrével

Áder: “Sürgősen felejtsék el, vonják vissza!” - Áder János #32
▶︎

Áder: “Sürgősen felejtsék el, vonják vissza!” - Áder János #32

Tóth Vera /HALLGATLAK - Jótanácsok az élethez
▶︎

Tóth Vera /HALLGATLAK - Jótanácsok az élethez

How to Build a Life That Matters & Get What You Want Starting Today
▶︎

How to Build a Life That Matters & Get What You Want Starting Today

Po czym poznać, że związek stał się toksyczny? | Piotr Mosak  MIŁOŚĆ #4
▶︎

Po czym poznać, że związek stał się toksyczny? | Piotr Mosak MIŁOŚĆ #4

EZT MÁR NE VISELD 50 FELETT- MERT ÖREGÍT!  ÉS HOGYAN KÖVESSÜK A TRENDEKET?  | Polgár Tünde
▶︎

EZT MÁR NE VISELD 50 FELETT- MERT ÖREGÍT! ÉS HOGYAN KÖVESSÜK A TRENDEKET? | Polgár Tünde

Letartóztatások, felülvizsgálatok és rekkenő hőség | Élő elemzés Lakner Zoltánnal
▶︎

Letartóztatások, felülvizsgálatok és rekkenő hőség | Élő elemzés Lakner Zoltánnal

"Egész életemben magányos voltam" | Csórics Balázs x Szabó Péter
▶︎

"Egész életemben magányos voltam" | Csórics Balázs x Szabó Péter

Lángol Oroszország, már egy moszkvai sem képzelheti azt, hogy az Ukrajna elleni háború nem létezik
▶︎

Lángol Oroszország, már egy moszkvai sem képzelheti azt, hogy az Ukrajna elleni háború nem létezik

How to Communicate With Confidence & Ease (From Harvard Business School’s #1 Professor)
▶︎

How to Communicate With Confidence & Ease (From Harvard Business School’s #1 Professor)

Rainer-Micsinyei Nóra - NŐSZINTÉN Kadarkai Endrével
▶︎

Rainer-Micsinyei Nóra - NŐSZINTÉN Kadarkai Endrével

Elfeledett szakmák reneszánsza //Design Your Self EP16// Benczik Judit, Katona Éva
▶︎

Elfeledett szakmák reneszánsza //Design Your Self EP16// Benczik Judit, Katona Éva

“Én beálltam az iskolaigazgató helyére, és nem értettem, hogy miért baj ez.” |  Tóth Ildikó|Veled Nő
▶︎

“Én beálltam az iskolaigazgató helyére, és nem értettem, hogy miért baj ez.” | Tóth Ildikó|Veled Nő

Rymanowski, Miller: UPA-dek przyjaźni?
▶︎

Rymanowski, Miller: UPA-dek przyjaźni?