az Apertúra jubileumi filmje

Az apertúra – a felvevő- és vetítőgép nyíló-csukódó szeme – annak a lehetősége, hogy a fény visszaverődéseit és folytonos változását megragadjuk, és a celluloidon maradandóvá tegyük. Hogy a fény mozgása nyomot hagyjon, rögzüljön, újra láthatóvá váljon. Az Apertúra folyóirat abból a kíváncsiságból és szenvedélyből született, hogy a fényből rajzolt mozgást a betűk nyelvére ültessük át: hogy az érzékelés villanásait fogalmakká, gondolatokká, kérdésekké – végső soron írássá formáljuk. Olyan írássá, amely nem pusztán leír, hanem követi és visszhangozza a világ változásának lüktetését, a gondolkodás élő ritmusát. Bár nem a napi aktualitások gyors fordulatszámán működtünk, mégis igyekeztünk rajtatartani az ujjunkat a kor ütőerén: nemcsak a filmtudomány belső megújulásaira figyeltünk, hanem mindazokra a történeti és társadalmi eseményekre, amelyek a mi generációnkat is – olykor váratlanul – a történelem színpadára tolták. A filmünk tulajdonképpen egy autoetnográfiai kísérlet, a képzeletbeli „kívülről látásnak” a kísérlete, melyben újra képekké formáljuk a filmes tapasztalatok szövegekben megfogalmazott összefüggéseit. A kamera rögzíti a mozgásfázisokat, a vetítőgép segítségével mozgásillúzió jön létre; a szavakká formált gondolatokat, a filmes diskurzust a számítógép rögzíti, a digitális hálózaton keresztül terjed – de most más típusú gépek is bekapcsolódnak ebbe a munkába, melyek adatokat gyűjtenek, mintázatokat keresnek, képeket mozgatnak, mozgóképeket generálnak, és egyre inkább képesek a velünk való együttalkotásra. A filmben megpróbáltuk elképzelni, mi az Apertúra egy olyan mediatizált világban, melyet elsődlegesen már nem a látható világ fenomenalitása, a fény és a mozgásai határoznak meg, hanem az algoritmikusan feldolgozott adatcsomagok, a rutinizált automatizmusok, az emberi szimulációja, a digitális tartalmak generálása és a predikció határoz meg. Mi lenne az Apertúra ebben az új térben? Elképzeltük az Apertúrát mint egy különös gépet, amely az archív szöveghalmazt nem emberi módon dolgozza fel; mint egy élő hálózatot, amely bizonyos fogalmak körül csomósodik, tágul, sűrűsödik; szólamokra bomlik, és változó konfigurációkban újra összeáll, esetleg másodpercenként új számokat köp ki (spoiler: szerencsére itt még nem tartunk). Inkább csak egy ritmus, egy lüktetés, amely egyszerre leigáz és magával ragad. És végül arra jutottunk, hogy a legtalálóbb megfogalmazás mégiscsak az, hogy az Apertúra olyan, mint egy ravasz szörnyecske. Egy eleven lény, aki igényt tart minden csepp szabad időre, állandóan az energiánkat, figyelmünket követeli. És amikor már éppen feladnánk, és magára hagynánk, megjelenik egy olvasója, aki elmondja, mennyire értékelt egy szöveget; felbukkan egy doktori dolgozatban, kiderül, hogy kötelező olvasmány lettünk valahol. És mi újra szolgálatába állunk, újra áldozunk: hétvégéket, estéket, éjszakákat a képernyőhöz láncolva és már nem annyira bánjuk. Az animáció legnagyobb része MI- támogatott eljárásokkal készült, a gép segítségével több mint ötven animált Apertúra-címlapot hoztunk létre. Az alapot képző grafikai (állóképes) anyag másfél évig alakult, a film elkészítésére pedig végül két rendkívül intenzív és inspiratív hét maradt. A két, radikálisan eltérő időtartam érzékletesen jelzi, mennyire átstrukturálódott az animációs filmkészítés időhorizontja mióta algoritmikus (mozgó)képalkotó rendszerek is mellettünk dolgoznak. Nyílt forráskódú modellekkel és részben általunk előre betanított stílusokkal dolgoztunk, hol engedve a masinának, hogy vezessen bennünket, hol közbeavatkozva, irányítva, maszkolva, újravágva, teljesen átírva a generatív esztétikát. A filmhez használt csomópont-alapú rendszer felépítésével radikálisan eltér a legtöbb MI-alapú (mozgó)képalkotó felülettől, hiszen nem egyetlen prompt fekete dobozába kell belesuttogni, hanem vizuálisan összekapcsolható modulokból, átlátható folyamatábrából építhető fel minden művelet. A folyamat nem volt zökkenőmentes, a hibák és váratlan összeomlások (pl.: „A rendszer nem tud lépést tartani az ambícióiddal, a grafikus processzor feladta” üzenettől a teljes kékhalálig) ugyanúgy a kísérlet részévé váltak, mint maguk az elkészült képsorok. A géppel való együttműködés érzelmi és pragmatikus rétegei szintén széles spektrumot jártak be. A kezdeti felfedezés örömét és az „új eszköz” iránti lelkesedést hamar követte egyfajta techno-optimizmus, majd a felismerés, hogy bizonyos műveleteket a rendszer az emberi munkánál gyorsabban, sőt hatékonyabban végez el, ami óhatatlanul technoszkepszist és időnként technopesszimista reflexeket hívott elő. Mindezek mellett megjelent az „ősi” ember-gép összehasonlítás igénye is ,és olykor az a sajátos elégtétel is, amikor a modell hibát produkált, vagy képtelen volt a feladatot elvégezni és a megoldás visszaszállt a humán problémamegoldás territóriumába. Mindenesetre számokból konstruált partnerünk folyamatosan újratanulható párbeszédekre és kritikus önreflexióra késztetett bennünket.

Tájképek Hirosigének - P. Boros Ilona portré
▶︎

Tájképek Hirosigének - P. Boros Ilona portré

777 Portal ✨ Manifest Miracles, Abundance & Divine Alignment - Meditation Music
▶︎

777 Portal ✨ Manifest Miracles, Abundance & Divine Alignment - Meditation Music

Is This Wish Meant to Be Fulfilled? 🧚🤲 Detailed Pick a Card Tarot Reading ✫・
▶︎

Is This Wish Meant to Be Fulfilled? 🧚🤲 Detailed Pick a Card Tarot Reading ✫・

Interjú Kapu Tiborral – a magyar űrügynökségről, a Polgár Judit-ügyről, pártpolitikán felüliségről
▶︎

Interjú Kapu Tiborral – a magyar űrügynökségről, a Polgár Judit-ügyről, pártpolitikán felüliségről

Mr Beans Zahnarztprobleme | Mr Bean Deutschland
▶︎

Mr Beans Zahnarztprobleme | Mr Bean Deutschland

Fall asleep while I build a town (from nothing) - Town To City
▶︎

Fall asleep while I build a town (from nothing) - Town To City

Amikor a Színészek NEM TUDJÁK Abbahagyni a RÖHÖGÉST a Forgatáson
▶︎

Amikor a Színészek NEM TUDJÁK Abbahagyni a RÖHÖGÉST a Forgatáson

Chichvarkin Saves Putin | Vitaly Portnikov
▶︎

Chichvarkin Saves Putin | Vitaly Portnikov

Overdramatic Animals That Will Make You Smile
▶︎

Overdramatic Animals That Will Make You Smile

Hitler at the Wolf’s Lair (Winter 1943) – Extremely Rare Color Footage in Stunning Quality
▶︎

Hitler at the Wolf’s Lair (Winter 1943) – Extremely Rare Color Footage in Stunning Quality

Így Működött Orbán Viktor Birodalma
▶︎

Így Működött Orbán Viktor Birodalma

IMPOSIBLE 🤯 | EXPERTO INFINITO (NO SKIP) - ZetaSSJ
▶︎

IMPOSIBLE 🤯 | EXPERTO INFINITO (NO SKIP) - ZetaSSJ

FILMES BAKIK, AMIK TÚL JÓK VOLTAK AHHOZ, HOGY KIVÁGJÁK ŐKET! | *TE KISZÚRTAD ŐKET?*
▶︎

FILMES BAKIK, AMIK TÚL JÓK VOLTAK AHHOZ, HOGY KIVÁGJÁK ŐKET! | *TE KISZÚRTAD ŐKET?*

CHOSEN ONE! SOMEONE IN A SUIT JUST ASKED "WHO TRAINED THEM?" ...NOBODY DID. THAT'S THE MYSTERY
▶︎

CHOSEN ONE! SOMEONE IN A SUIT JUST ASKED "WHO TRAINED THEM?" ...NOBODY DID. THAT'S THE MYSTERY

Impossible Not to Laugh 🤣😹 Funniest Cat Clips 2026
▶︎

Impossible Not to Laugh 🤣😹 Funniest Cat Clips 2026

Incredible Street Performers – Caught on Camera
▶︎

Incredible Street Performers – Caught on Camera

94 Year-Old Grandmother Living Alone in a 1824 Mountain Hut at the Edge of the World
▶︎

94 Year-Old Grandmother Living Alone in a 1824 Mountain Hut at the Edge of the World

Katonazene (Marton Endre, 1961, részlet)
▶︎

Katonazene (Marton Endre, 1961, részlet)

„Bei der Hochzeit meines Bruders behandelte mich die Familie wie Personal – bis ich zahlte.“
▶︎

„Bei der Hochzeit meines Bruders behandelte mich die Familie wie Personal – bis ich zahlte.“

😱 ГРОЗЕВ: Путин УСИЛИВАЕТ ОХРАНУ! Кремль ЗАКРЫТ! Кто ГОТОВИТСЯ СВЕРГНУТЬ РЕЖИМ?
▶︎

😱 ГРОЗЕВ: Путин УСИЛИВАЕТ ОХРАНУ! Кремль ЗАКРЫТ! Кто ГОТОВИТСЯ СВЕРГНУТЬ РЕЖИМ?