SOPRON ZENÉL! 2015: Vendég Műsor 5. ( MADARÁSZ GÁBOR )
www.hofferhangszer.hu 2015 a Jubileum éve volt iskolánk számára, amikor városunk fő terén kerültek bemutatásra az elmúlt évek legjobb dalai, és ez eddigi fellépői lét- számot szinte megduplázva, kibővített műsorral, extra produkciókkal tarkítva tudtuk méltó módon megünnepelni azt. Az óriási élmény mellett olyan tapasztalatokat szereznek tanulóink, melyeket később saját zenekaraikban is alkalmazhatnak. A tanulók között a közös próbák során (dobosok, gitárosok) barátságok alakulnak ki, melyek iskolán belül is zenekarok alakulását eredményezik. Példaértékű és nagy öröm számunkra hogy sopronban nagy számban élnek olyan családok melyekben napi szinten szerepel a hangszeres zene, családon belül is közösségi élményt és kohéziót generálva. Koncertünk egyik lényeges eleme, hogy apa- fiú vagy akár 3 generáció, nagyapa-fiú-unoka is együtt zenél a színpadon. „A zene összehoz”- ez az összetartó erő megmutatkozott a közösségi médiában is, hatalmas reklám értéke volt a rendezvénynek.

Sopron Zenél 2015 - Vendég Műsor 6. rész (Rúzsa Magdi és Zenekara)

DE MÉGIS ÉLÜNK

ÁKOS • IDŐSZIGET (koncertklip, 2019)

Sopron Zenél 2017: Vendég Műsor - Pair O'Dice

Tüntet a Fidesz; Toro és a szívecske-gate; MSZP-Fidesz polip; Deák Dani folytatja; Perdöntő vallomás

Sopron Zenél! 2015: Dobosokk

iLAND: Kék Gyémánt

Élő adás - Madarász "MADI" Gáborral

SOPRON ZENÉL! 2015 Vendég Műsor 1. rész (Brazzil, Hungarica)

Magyar Péter megdicsérte Gulyás Gergelyt, majd gyorsan visszavonta, nehogy kirúgják

INSTRUMENT / MADARÁSZ GÁBOR MADI

Magyar Gulyásnak: Ennél még ambiciózusabbak voltunk fiatalkorunkban

Kiborult a morál teljesen, és elöntött bennünket a szar – Alföldi a kegyelmi ügyről

Závodi Gábor - Élj vele boldogan (Billentyűsök Éjszakája)
![[BOSS TONE CENTRAL]Metal / Rock Patches by Gabor Madarasz 'Madi'](https://i.ytimg.com/vi/9JhCVFSnayM/hqdefault.jpg?sqp=-oaymwE9CNACELwBSFryq4qpAy8IARUAAAAAGAElAADIQj0AgKJDeAHwAQH4Af4JgALQBYoCDAgAEAEYfyBSKBMwDw==&rs=AOn4CLAJr8ci_0Ho1y_DyOirYxzo59eZJg)
[BOSS TONE CENTRAL]Metal / Rock Patches by Gabor Madarasz 'Madi'

Rúzsa Magdolna Aréna Koncert 2025

Sopron Zenél 2015: Vendég Műsor 2. rész (SUBA 70.)

Új és merész dal Wolf Katitól

Best Music Hits 70s 80s 90s Playlist 📀 Greatest Hits 70s 80s 90s Oldies Music 📀 Back To The 80s

