Biró Ferenc: Túlárazták, előre lejátszották a közbeszerzéseket

Nem botránykeltés volt a célunk, hanem hogy tükröt tartsunk a közbeszerzésekről – mondta Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke a Szinten Túl Krug Emíliával podcastban a szervezet éves közbeszerzéssel, korrupcióval kapcsolatos jelentése kapcsán. A hatóság a Digitális Kormányzati Ügynökség, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság és a Nemzeti Kommunikációs Hivatal tevékenységét vette górcső alá, melyek létrejöttük óta 3700 milliárd forintot kezeltek. A szervezetektől az Integritás Hatóság akadozva, nem teljeskörűen kapott információkat. Ha kértek plusz adatokat, azt a választ kapták: „miért jöttél ide, nincs itt keresnivalód”. - Azt láttuk, hogy az állam drágábban bonyolítja a közbeszerzést, mint ha azt a piacon történt volna – tette hozzá. Ezen túl megállapították azt is, hogy sok esetben az árak megállapításánál a kiírók és a pályázók összejátszottak egymással. A Balásy Gyulához köthető Lounge csoport jelentkezett a hatóság antikorrupciós társadalmi érzékenyítő pályázatára, amit Biró Ferenc már akkor bizarrnak tartott. Szerinte az volt a céljuk, hogy meghekkeljék a pályázatot. A magyar közbeszerzési piacra jellemzőnek tartja, hogy három évvel ezelőtt egy honlap megépítésére kiírt pályázatukra jelentkezők közül, az első nyolc érdeklődő kérdése az volt, hogy kire írták ki tendert. Arra a kérdésre, ha az ÁSZ elnök kezdeményezte a bíróságnál az elmozdítását, ha erről döntés születik, fellebbezni fog. Szerinte őt csak jogerős bírósági ítélet esetén lehet elmozdítani a hivatalából. Szinten túl Krug Emíliával minden szerdán és pénteken a YouTube-on. Ha megteheti, támogassa a műsor készítőit a szintentul.hu oldalon.

Uniós források, vasútfejlesztések, a gyűlöletpropaganda vége és a Közlekedési Múzeum megmentése
▶︎

Elszámoltatás vagy színjáték? – Meddig jut el a Tisza-kormány? I Hetes Stúdió

A legnagyobb mecénás | Demján Sándorné Lídia

Orbán Hajdúval viteti el a balhét? Lakner az aranykonvojról | Elemző Benyó Ritával

Magyar Bálint: Tucatnyi ügyben eljuthatnak Orbán Viktorhoz a nyomozók

''Ha valaki az istállóból a ganéjt kezdi kilapátolni, akkor hiába vesz fel fehér kesztyűt...

A fideszes polgármester, aki elmondta Orbánnak a kritikáit – interjú Cser-Palkovics Andrással

Meddig tart ki Hajdu János lojalitása Orbán felé, ha súlyos bűncselekményekkel vádolják?

Cserhalmi György /HALLGATLAK-Jótanácsok az élethez

Szabó Andrea: Hiába hergelt a Fidesz évekig, a fiatalokat már nem érdekli az LMBTQ-ellenes politika

Miket beszél MAGYAR PÉTER a Miniszterelnöki tájékoztatón?! 🤨

Ezt a csapást nem pont a Xiaomitól vártam volna - Karotta Közlöny 12

Kaiser Ferenc: Magyarországnak nem kell eljátszania, hogy világpolitikai tényező – Kompország

„Egy ilyen műveletet nem lehet csak úgy végrehajtani” – Tarjányi Péter a Hajdu János-ügyről

Havi 20 ezer eurót fizetett, de az sem volt elég - Kitálal a BUDPORT Kft. volt tulajdonosa

Heti hírösszefoglaló a legfontosabb hírekkel 2026 (06.29. - 07.03.)

Tizedannyiba kerül megelőzni a klímakatasztrófát, mint nem tenni semmit | ZÖLDVÁLASZ

Szinetár Dóra: A színházi bántalmazásról és a mérgező kollégákról

Áder: “Sürgősen felejtsék el, vonják vissza!” - Áder János #32

Mikor csapnak le a Kremlre is az ukrán drónok? Bendarzsevszkij Anton, Inforádió, Aréna