SZÉP, SZÜKSÉGES ÉS FELELŐSSÉGTELJES 👏👩🏫👨🏫😊
Ez az oktatás. A pedagógusok, a tanítók, a tanárok, az oktatók útja. Az oktatás szó egy olyan főnév, amely mögött emberek vannak. Olyanok, akik oktatnak és olyanok, akiket oktatnak. Mindkét oldal ad a másiknak és kap is a másiktól. Enélkül felesleges a holnap. Fontos, hogy a pedagógus, a tanító, a tanár, az oktató, stb. hivatásként tegye a dolgát és tudja, hogy rá nemcsak a tudás átadásában számítanak a diákjai. A szerep a kicsengetéskor nem ér véget. Észre kell vennie azt is, amit ki sem mondanak a fiatalok, és mégis fontos, mert elképzelhetetlen sorsok, gyermeki mindennapok húzódhatnak meg egy-egy pillantás, egy-egy rosszul sikerült dolgozat mögött. Tehát szép, de nehéz! Szép, de felősségteljes! És szép és szükséges, hiszen enélkül nincs jövő! A Mátészalkai Szakképzési Centrumba járó tanulók éppen a Centrum iskoláiban töltött évek alatt jutnak el a nagybetűs életbe, válnak felnőtté, vagyis ezidő alatt kell, hogy a tudás mellett olyan instrukciókat is megkapjanak, amelyek birtokában bátran tervezhetik életüket, álmodhatnak szépet. Mindehhez a felelősség érzetére is óriási szükségük van. 2026. június 5-én a nagykállói MSZC Kállay Rudolf Szakképző Iskola kamaraterme adott otthont az MSZC Pedagógusnapi ünnepségének, ahol az intézményvezetők minden iskolából felterjesztették kollégáikat az Év oktatója és az Év dolgozója elismerésekre. Gratulálunk valamennyi díjazottnak! Kívánjuk, továbbra is tudjáanak teljes odaadással, lelkiismeretes munkával haladni választott pályájukon! 👏 A jelenlévők között voltak azok az oktatók és technikai dolgozók is, akik a következő tanévben már nem lesznek ott az évnyitón. A nyugdíjba vonulóknak boldog, hasznos, egészségben teljes esztendőket kívánunk megköszönve a Centrumban végzett munkájukat! 🙏 MSZC Bethlen Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Mátészalkai SzC Gépészeti Technikum és Kollégium Mátészalkai SZC Déri Miksa Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Mátészalkai SzC Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium MSZC Kállay Rudolf Szakképző Iskola

GÉPÉSZ: "A SZAKÉRTELEM nálunk kezdődik." 👍

A DÉRIS TITKOS AKTÁKRÓL... 🗂️📰🔎 - részletesen -

The Judges Didn't Think She Could Sing... But Then She Opened Her Mouth!

SZABÓ DÉNES KOSSUTH-DÍJAS ZENEPEDAGÓGUS, KARNAGY - Isten kezében

Scientists Reveal Shocking Genetic Origin of Hungarians

They Didn't Like Her Look, But Then She Sang Like a Star! 🤩

She Wasn't Even Done Singing Yet When The GOLD Confetti Filled The Stage! 🤩

MOST CHEAP STREET FOOD IN AFGHANISTAN | KABULI PULAO | ROAS CHICKEN | BIRYANI RECIPE | STREET FOOD

YOU Won’t Believe This 😱 Homeless 8 Years of Hair & Beard Transformation

Így változott Nyíregyháza (2011 vs. 2021)

94 Year-Old Grandmother Living Alone at the Edge of the World Far From Civilization

ASMR Best Triggers For Sleep Collection (No Talking) 3 Hours of Tapping & Scratching

How to Transform Scraps of Denim into Masterpieces - The Secret Revealed

XV. Kárpátaljai Tehetségnap a “GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében

NBA Moments That Only Happen Once in a Lifetime

Nobody Breaks Celebrities Like Rowan Atkinson

Incredibly tasty spaghetti ready in 10 minutes! A quick, delicious pasta dinner recipe!

160 KG VILLAGE MONSTER - The ANOMALY Nobody Can Explain - SUPERHUMAN ANDREY SMAEV

This Layered Bob Made Linda Look Instantly Younger at 61 | Classy Stacked Bob!

