Tűzvarázs - Virágének
A hagyományőrzést nem csak íjakon és nyilakon, de a zenén keresztül is közvetítik a Marosszéki Íjászok, amelynek tagjaiból alakult többek közt a Tűzvarázs - hagyományt megélő zene csoport. A szkita-hun-magyar őshagyomány szellemében a lelkes kis csapat többek közt Regös Sziránszki József, Sólyomfi Zoltán dalait, ősi népi ihletésű erdélyi, csángó népdalok, középkori virágénekek vagy saját szövegekre írt, önállóan komponált dalok eljátszását tűzte repertoárjára. A Tűzvarázs tagjai hisznek a zene szakrális közösségépítő és értékteremtő erejében, mindannyiunk lelki szellemi-fejlődésében, népünk példát statuáló, helyi értékeket, erkölcsi tisztaságot és társadalmi összhangot megóvó jövőjében, szándékaink célravezető erejében. A vokál mellett citerán, fuvolán, táltos dobon, kobozon és klasszikus gitáron előadott dalok, megzenésített versek, népdal-átdolgozások, sámándalok is mind törekvések a magyar múltunk felszínre hozatalára és széleskörű ismertetésére. Zenei eszköztárunk magába foglalja a táltosdobot, klasszikus gitárt, citerát csörgőt és egyéb ritmikai segédeszközöket. Aki elhivást érez és úgy véli, hogy ritmusérzéke, zenei hallása és hangszeres tudása lehetővé teszi, hogy csatlakozzon hozzánk, örömmel és szeretettel fogadjuk. Elsősorban olyanok jelentkezésére számítunk, akik a természetes (népi) hangszereken tudnak játszsni. Pl. furulya v. blockflöte, koboz, lant, mandolin, hegedű, doromb, tutora, pánsíp, faxilofon vagy akár billentyűs hangszerek, akár népi citera vagy gitár is. Kiváló/ jó hangú szóló énekesnek akár férfi vagy nő egyaránt örvendenénk. Kérünk oszd meg felkérésünket barátaidnak/ ismerőseidnek azzal a kéréssel, hogy ők is tegyék ezt meg. Kapcsolatfelvétel: Brendus Ede 0752 252 040 Szabó Ádám 0745 517 744 A klippet készítette : / rozsnyai.hunor.photography

Princess Of Boogie Woogie Delights Everyone

How Hungarian Sounds To Non- Hungarian Speakers? l Hungarians Is Such A Isolated Language?

Tűzvarázs - Koncert a Kertben (Fugad)

American was shocked by 7 Slavic countries word differences!!

Tűzvarázs - Kis kece lányom

Tűzvarázs - Most jöttem Erdélyből

Csík Zenekar - Most múlik pontosan (Szívest Örömest 2009)

Everyone Ignored Him… Until He Played | GUITAR PRO pretended TO BE HOMELESS

The Judges Didn't Think She Could Sing... But Then She Opened Her Mouth!

NERVOUS 12-Year-Old Who Can Sing Without Opening Her Mouth Earns Mel B's GOLDEN BUZZER!

Hrdza - Stephen

Áder: “Sürgősen felejtsék el, vonják vissza!” - Áder János #32

Tumbalalajka (Yiddish song) Sabbathsong Klezmer Band & 100 Tagú Cigányzenekar

Felbőszíteni és levideózni: így támadja a Fidesz Magyar Pétert

Dorozsmai Péter | Húrokon írt történelem III. évad #10

Neo-Nówka - Ochroniarze | XXX Festiwal Kabaretu Koszalin' 25

A fideszes polgármester, aki elmondta Orbánnak a kritikáit – interjú Cser-Palkovics Andrással

Australien – Ägypten Highlights | Sechzehntelfinale, FIFA WM 2026 | sportstudio

Indonesische Frauenband begeistert Wacken mit krassem Heavy-Metal | Weltspiegel Reportage
![Szpunt - Kabaret Tey cz. III [ 3/8 ]](https://i.ytimg.com/vi/ZpZ1zzmcEEk/hqdefault.jpg?sqp=-oaymwE9CNACELwBSFryq4qpAy8IARUAAAAAGAElAADIQj0AgKJDeAHwAQH4Af4EgALgA4oCDAgAEAEYfyBcKCcwDw==&rs=AOn4CLCAKGqsWSCvb77MagRJxZ5ru3CzQA)
