R. J. Hendon: Nightingale, Magánkiadás, Pécs, 2017
A Nightingale űrhajó az emberiség legnagyobb technológiai vívmánya volt – az első és egyetlen hajó, amely meg tudta közelíteni a fény sebességét. Azonban sok sok évtizede elszabadult és a nyílt világűr felé vette útját. Most, a huszonkettedik század hajnalán vált bizonyossá, hogy az űrhajót sikerült megállítani. Már csak egy önként jelentkezőre lenne szükség, aki vállalkozik rá, hogy hazahozza. Valakire, akinek nincs vesztenivalója, hiszen a negyven éves út után már egy megváltozott világba térne vissza. Russel Hendon űrhajóst már semmi sem köti ide. Az átélt tragédia, amelynek során elveszítette szerelmét, mély nyomot hagyott benne, és rövid tépelődés után elvállalja a feladatot. Akkor azonban még nem sejti, hogy az út során, miközben olyan messzeségekbe utazik, mint előtte egyetlen ember sem, ép ésszel szinte felfoghatatlan jelenségeket fog tapasztalni. A Nightingale fedélzetén megkísérti a múlt, és az űrhajósnak hamarosan a saját életéért kell küzdenie, fényévekre minden segítségtől. Juhász Roland kisregényének e-könyves formátumait és hangoskönyvét én készíthettem el, és köszönettel tartozom, hogy a szerző hozzájárult annak ingyenes közléséhez! -- Szerző: R. J. Hendon [Juhász Roland] (1984-) | Felolvassa: Ambrus Attila József (1967-) | E-könyves megjelenés: Magánkiadás, Pécs, 2017, 73 o. | Felelős Kiadó: Ambrus Attila József (1967-) | ISBN (html) 978-615-80476-6-1 | ISBN (pdf) 978-615-80476-7-8 | ISBN (epub) 978-615-80476-8-5 | ISBN (mobi) 978-615-80476-9-2 | ISBN (prc) 978-615-80769-0-6 | ISBN (hangoskönyv) 978-615-80769-1-3 | Játékidő: 05:07:53 (308 perc) | Bitráta: 192 kbps / 44 kHz / stereo | A felvétel készült: 2017. június 30. | Felhasznált OPEN ACCESS zenei aláfestés: (1) Atlantis; (2) Deep Space; (3) Abyss Deep Atmospheric; (4) Tripod Invasion; (5) Horror Drone #1; (6) Alien Sunset -- A zenei fájlok forrása: Audionautix.com

Lukáts György: Mesél a pesti zsaru. Cédrus, Budapest, 1990

A majmok bolygója (Pierre Boulle) Hangoskönyv

Az elfeledett örökös titka | Egy Hercule Poirot-rejtély

Herczeg Ferenc: A hét sváb. Singer és Wolfner, Budapest, 1925

Cook, Robin: Éjszakai műszak

A vadász, ami a saját pilótáit ölte a kifutón | Messerschmitt Bf 109

Wolf Haas: Halottak feltámadása (Brenner nyomozó történetei 1.) 1.rész

Ra-Ra-Raszputyin: Büdös, kéjvágyó bugris vagy a Romanovok végzete? | Hatalmas Arcok

C J Cherry Mélyállomás 1(hangoskönyv)

Jack Bethea - Christine törvényt bont

Asimov: Hajótörés a Vesta térségében

Raymond Chandler - Hosszú álom

METRÓ 2033 | hangoskönyv | Dmitry Glukhovsky | remastered | 1/2

Herczeg Ferenc: Simon Zsuzsa. Singer és Wolfner, Budapest, 1925

Star Wars - A Sith, aki életet akart teremteni | Darth Plagueis teljes története

Miért olvasd el az Odüsszeiát? | 6 ÉRV | Odüsszeia Olvasókör
![Lisa Renee Jones: Gyilkos lány (Hangoskönyv) [Lilah Love, 2.]](https://i.ytimg.com/vi/VWATjZiNO9Y/hqdefault.jpg?sqp=-oaymwEjCNACELwBSFryq4qpAxUIARUAAAAAGAElAADIQj0AgKJDeAE=&rs=AOn4CLDVKLo-qXhSr8vcOHwc9OcbaOVqYw)
Lisa Renee Jones: Gyilkos lány (Hangoskönyv) [Lilah Love, 2.]

Marshall, Alan: Én is versenyt futok a széllel

Rejtő Jenő: A szőke ciklon Kern András előadásában

