Tiszta balkán ! - Lippa ( Lipova ) belváros

Mivel Lippa várának a földfelszínen nyoma sem maradt, régészeti kutatására pedig még nem került sor, csak a korabeli leírások és hadmérnöki alaprajzok segítségével ismerhetjük meg. Tudjuk, hogy a Maros folyó D-i partjához közel még Hunyadi János erdélyi vajda parancsára alapozták meg az első erődítményt. A szabálytalan téglaalap alakú kővárat a folyó vizével feltöltött vizes árok védelmezte. A török hódoltság idején ez már nem számított jelentősebb akadálynak, ezért egy nagyobb területet magába foglaló, fa-föld alapú palánkvárral kerítették a régebbi belsővárat. A XVI. században egyre nagyobb számban használt ágyúkkal vívott hadviselésnek megfelelő, az itáliai hadmérnökök által tervezett ó-olaszbástyákból egyet-egyet alakítottak ki a négy sarkán. Mind a Habsburg, mind a török hadvezetés nagy jelentőséggel kezelte a Maros folyó völgyének kulcsfontosságú posztját, így elfoglalása után igyekeztek jól védhető állapotba helyezni. Magát a népes települést is palánkfal kerítette, de ez csak kisebb lovasportyák ellen tudott védelmet nyújtani. Napjainkra mindezek erődítéseknek nyoma sem maradt, a törökkor egyedüli emlékét a bazársor jelenti a régi belvárosban.