Angus marhák Adonyban - Fajtaelőnyök és tartástechnológia
Az Angus Kft. 1993-ban a Március 21. Szövetkezet egyik ágazatának utódjaként alakult meg Adonyban. A cég szakemberei 1973 óta foglalkoznak húsmarhával, 1987 óta pedig angusokkal, hiszen a fajta első egyedei azon a tavaszon érkeztek hazánkba Skóciából - szám szerint 52 üsző. A tehenek mellett öt tenyészbikát is importáltak, ezek azonban a mesterséges megtermékenyítő állomásra kerültek, hiszen az első években az állattenyésztők csak spermával dolgozhattak. A saját szaporulat növekedését követően azonban fokozatosan áttértek a természetes fedeztetésre, napjainkban már a borjak 90%-a így születik. Az adonyi állattartó telepen most 450 tehén található a fajta vörös és fekete változata egyaránt. Az angus fajtának számos előnye van, így nem véletlen, hogy nagy a kereslet az Adonyban előállított tenyészállatokra. A fajta másik nagy előnye, hogy a növendékek 13-14 hónapos korukban garantáltan tenyésztésbe állíthatók, így az állatok két évesen leellenek, ráadásul önállóan, segítség nélkül születnek a borjak. A húshasznú fajták közül az angus ellik a legkönnyebben, ráadásul a borjú formája és testtömeg-gyarapodása is kedvező az ellés szempontjából. A tehenek tejtermelése is jó, általában elegendő a borjú eredményes felneveléséhez. Adonyban az angus marhák az ellést követően, tavasztól villanypásztorral lekerített karámokba legelnek. A szakemberek úgynevezett kerteket alakítanak ki, amelyekben egy-egy bikával egy-egy évjáratonként csoportosított 15-30 egyedből álló háremet alakítanak ki. Ennek előnye többek között, hogy a tenyészbikák nem egymással, hanem a tehenekkel vannak elfoglalva.

Legelőváltással az aszály ellen - Talajnedvesség-mérővel jártuk be a Hortobágyi Angus legelőit

Tüntet a Fidesz; Toro és a szívecske-gate; MSZP-Fidesz polip; Deák Dani folytatja; Perdöntő vallomás

Our Black Angus bull President meets the ladies.

Egész évben szabadon: fenntartható húsmarhatartás Lendvadedesen

A 100.000.000.Ft-os borjú nyomában

Magyar Gulyásnak: Ennél még ambiciózusabbak voltunk fiatalkorunkban

Az utolsó pákász

ABRAK NÉLKÜLI VÁLASZTÁSI BORJÚ NEVELÉS A BAKONYBAN

Húsmarha tudástár - 3.rész Angus vagy Murray Grey? Világfajták találkozása

Életre kelt a múlt a Hortobágyon!

Miklós Rudolf: Kárpáti borzderes, a családok szarvasmarhája

Angus marha gazdálkodás Hajós

Hogyan tarts szarvasmarhát gazdaságosan? / Télen Nyáron Blonde d'Aquitaine RÉVÉSZ MÁRTON

A hereford húsmarha előnyei - Extenzíven tartható, igénytelen, márványozott húsú és jó anya

😱 NEW LIVESTOCK BUILDING (4000m²): 280 CATTLE ENTER THE STALLS FOR THE FIRST TIME! 🐄🔥

Őshonos állattartás az Őrségi Nemzeti Parkban

Így tartják az állataikat Gelencsérék, Dunavecsén

Tájkép: gyergyószéki tehéntartó gazdák – 2019. szeptember 9.

Mozsi Major: boldog állatok Sellyén

