A KÍNAI KOMMUNISTA VEZETŐ : MAO CE-TUNG ÉLETE ÉS RÉMTETTEI

Az 1900-as évek elején Kínában meglehetősen kaotikus idők jártak: forradalmak, lázongások a császárság megszüntetésének érdekében, ráadásul egy eszmerendszer is terjedőben volt az országban, a kommunizmus. Ekkor feltűnt a színen egy forradalmár, aki tettvágytól buzogva azért küzdött, hogy Kínában jelentős változások következzenek be, és népe végre olyan életet élhessen, amilyet megérdemel. A forradalom végül hosszadalmas küzdelmek árán sikerrel is járt, a forradalmár pedig népe élére került. Sajnos azonban hamarosan kiderült, hogy az illető kiváló képességekkel rendelkezik egy forradalom kirobbantását illetően, azonban az ország vezetésében már nem igazán mutatott ilyen kiemelkedő tehetséget. Rémuralma alatt több tízmillió honfitársa hunyt el a különböző hibás gazdasági és politikai döntések miatt, ráadásul az egykori forradalmár egy mozgalom keretében rendszeresen üldözni kezdte vélt vagy valós ellenségeit, ami újra káoszba süllyesztette Kínát. Ami viszont egészen elképesztő, hogy a férfinak ennek ellenére valóságos személyi kultusza alakult ki az országban, sőt, rengetegen napjainkban is egy kiváló vezetőnek tartják. Hogy ki volt ő? Ismerkedjünk meg Mao Ce-Tung elképesztő történetével! G.V.COOPER:   / @g.v.cooper6738   CSATORNATAGSÁG:    / @g.v.cooperhistory8274   00:00 Bevezető 5:12 A kínai politika története röviden 12:02 Mao Ce-Tung fiatalkora 17:14 Mao Ce-Tung elmozdulása a kommunizmus felé 23:20 A maoizmus 29:09 A hosszú menetelés 34:36 Mao Ce-Tung személyisége és magánélete 39:53 A Nagy Ugrás, több tízmillió halott 50:28 Mao Ce-Tung külpolitikai kapcsolatai 58:14 Mao-Ce Tung személyi kultusza és a kulturális forradalom 1:03:11 Az utolsó leszámolások, a diktátor halála 1:07:27 Mao Ce-Tung öröksége, emlékezete

A Szövetséges Pilóták RÉMÁLMA: A gép, ami szétverhette Volna a formációkat
▶︎

A Szövetséges Pilóták RÉMÁLMA: A gép, ami szétverhette Volna a formációkat

Hossó Andrea elárulta, vállalná-e a köztársasági elnökséget Magyar Péter rendszerében
▶︎

Hossó Andrea elárulta, vállalná-e a köztársasági elnökséget Magyar Péter rendszerében

SERESS REZSŐ ÉS A SZOMORÚ VASÁRNAP LEGENDÁJA - EGY MAGYAR MŰVÉSZ HÁNYATOTT ÉLETE
▶︎

SERESS REZSŐ ÉS A SZOMORÚ VASÁRNAP LEGENDÁJA - EGY MAGYAR MŰVÉSZ HÁNYATOTT ÉLETE

A GENESEE FOLYÓ SZÖRNYETEGE - ARTHUR SHAWCROSS RÉMTETTEI - A világ legbrutálabb 353. epizód
▶︎

A GENESEE FOLYÓ SZÖRNYETEGE - ARTHUR SHAWCROSS RÉMTETTEI - A világ legbrutálabb 353. epizód

A HAMISÍTOTT HŐS - A JESSICA LYNCH SZTORI - A világ legbrutálabb 325. epizód
▶︎

A HAMISÍTOTT HŐS - A JESSICA LYNCH SZTORI - A világ legbrutálabb 325. epizód

IDI AMIN, UGANDA DIKTÁTORÁNAK SÖTÉT RÉMURALMA - Tények és legendák
▶︎

IDI AMIN, UGANDA DIKTÁTORÁNAK SÖTÉT RÉMURALMA - Tények és legendák

A ROMANOV CÁRI CSALÁD TRAGÉDIÁJA - EGY SZÖRNYŰ MÉSZÁRLÁS TÖRTÉNETE
▶︎

A ROMANOV CÁRI CSALÁD TRAGÉDIÁJA - EGY SZÖRNYŰ MÉSZÁRLÁS TÖRTÉNETE

«Én árultam el Anne Frankot» — A legsötétebb vallomás 80 évvel később lát napvilágot
▶︎

«Én árultam el Anne Frankot» — A legsötétebb vallomás 80 évvel később lát napvilágot

Houthis strike Saudi oil tankers as Tehran warns Trump of ‘eye for an eye’ response
▶︎

Houthis strike Saudi oil tankers as Tehran warns Trump of ‘eye for an eye’ response

Negru and Boțan on Munteanu's departure, Tofan's candidacy, and the Trubca affair
▶︎

Negru and Boțan on Munteanu's departure, Tofan's candidacy, and the Trubca affair

A RUDOLF HESS REJTÉLY - MIÉRT REPÜLT HITLER HELYETTESE SKÓCIÁBA?
▶︎

A RUDOLF HESS REJTÉLY - MIÉRT REPÜLT HITLER HELYETTESE SKÓCIÁBA?

AMIBE BELEBUKOTT EGY KORMÁNY - A WATERGATE BOTRÁNY ELKÉPESZTŐ TÖRTÉNETE
▶︎

AMIBE BELEBUKOTT EGY KORMÁNY - A WATERGATE BOTRÁNY ELKÉPESZTŐ TÖRTÉNETE

US, Iran weigh wider war after latest strikes HEIGHTEN tension
▶︎

US, Iran weigh wider war after latest strikes HEIGHTEN tension

House passes bill limiting lawmakers' stock trades
▶︎

House passes bill limiting lawmakers' stock trades

3 NAPOZÓ LÁNY REJTÉLYES  ELTŰNÉSE - A világ legbrutálabb 308. epizód
▶︎

3 NAPOZÓ LÁNY REJTÉLYES ELTŰNÉSE - A világ legbrutálabb 308. epizód

Trump Honors 4 US Soldiers Killed in Iran Conflict
▶︎

Trump Honors 4 US Soldiers Killed in Iran Conflict

12th straight day of strikes against Iran
▶︎

12th straight day of strikes against Iran

Negru și Boțan, despre cabinetul lui Tofan, declarațiile ambasadorului german și bugetul lui Ceban
▶︎

Negru și Boțan, despre cabinetul lui Tofan, declarațiile ambasadorului german și bugetul lui Ceban

2026 Az Emberiség Legmelegebb Éve?
▶︎

2026 Az Emberiség Legmelegebb Éve?

Az ókori Japán teljes története | Dokumentumfilm
▶︎

Az ókori Japán teljes története | Dokumentumfilm