MINDENT A GENERÁCIÓKRÓL, 6.RÉSZ (Steigervald Krisztián válaszol a nézők kérdéseire) / F.P.
Tavaly év végén egy hosszabb beszélgetés erejéig Steigervald Krisztián generációkutatót látta vendégül a Friderikusz Podcast. Azt a körülbelül másfél órás interjút azóta nem kevesebb, mint 1 millió 97 ezren nézték meg itt, a Youtube-on és a Facebook-on, valamint további 336 ezren hallgatták meg öt audio-felületen. Rengetegen arra biztattak bennünket, hogy folytassuk a témát, ennek nyomán indítottuk el csatornáinkon a generációkról szóló mini-sorozatot. A március közepén elkezdett Mindent a generációkról című sorozat - ezzel a mostanival együtt - hatrészes volt: az első epizódban a generációk és az életkor összefüggését igyekezett megvilágítani szakértőnk, a második és harmadik epizódban az egyes generációk jellemzőit vette végig, jó sok példával illusztrálva mondandóját, a következő részek egyikében beszélt a szülői szerepek átrendeződéséről is, míg az ötödik adásban napirendre került, hogy hogyan jelennek meg a generációs különbségek a mindennapokban, illetve, hogy a generációkon átívelő figyelem hogyan változott az idők során. A sorozatnak ebben a mostani, hatodik, záró epizódjában Steigervald Krisztián válaszol az Önök menet közben beküldött, esetenként fogós kérdéseire. A sorozat első részét ezen a linken lehet megtekinteni: • MINDENT A GENERÁCIÓKRÓL, 1.RÉSZ - Steigerv... A sorozat második részét ezen a linken lehet megtekinteni: • MINDENT A GENERÁCIÓKRÓL, 2.RÉSZ (Veteránok... A sorozat harmadik részét ezen a linken lehet megtekinteni: • MINDENT A GENERÁCIÓKRÓL, 3.RÉSZ (X-, Y-, Z... A sorozat negyedik részét ezen a linken lehet megtekinteni: • MINDENT A GENERÁCIÓKRÓL, 4.RÉSZ (A szülői ... A sorozat ötödik részét ezen a linken lehet megtekinteni: • MINDENT A GENERÁCIÓKRÓL, 5.RÉSZ - Steigerv... A sorozat kiemelt főtámogatója a Raiffeisen Bank, amely az alábbi linken érhető el: https://www.raiffeisen.hu Hogyan támogathatja a munkánkat? Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: / friderikuszpodcast Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük! Kövessenek, kövessetek itt is: youtube: / friderikuszpodcast Facebook: / friderikuszpodcast Instagram: / friderikuszpodcast Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g Google Podcasts: https://bit.ly/3fc7A7t Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/100025...

MINDENT A GENERÁCIÓKRÓL, 1.RÉSZ - Steigervald Krisztián , generációkutató / Friderikusz Podcast

DEPRESSZIÓVAL EGY ÉLETEN ÁT: Babarczy Eszter egyetemi oktató, író / a Friderikusz Podcast 11. adása

Miért bízunk jobban az AI-ban, mint egymásban? Rab Árpád, Inforádió, Aréna

Lesz tűzszünet a generációk harcában? Steigervald Krisztián, Inforádió, Aréna

Steigervald Krisztián / HALLGATLAK-Jótanácsok az élethez

Rymanowski, Miller: UPA-dek przyjaźni?

TikTok az új pálinka? | Zacher Gábor és Steigervald Krisztián | Hoppá! Show

MINDENT A GENERÁCIÓKRÓL, 5.RÉSZ - Steigervald K. (a generációk kihívásai a mindennapokban) / F. P.

MAGYAR PÉTER az Egyenes beszédben: Elindul a NER-vagyon VISSZASZERZÉSE 😮 Miket beszél?!

YES OR NO – A Playful Interview with Pianist Misi Boros /// Friderikusz Podcast 145.

Steigervald Krisztián – Elviszlek magammal (búcsúévad)

Tapolyai Emőke: Érzelmeink validálása az első lépés a fejlődés útján | Mindenségit! 175

Sebestyén Balázs: Én is küzdök az életemmel, de a saját felelősségem keresem

Tüntet a Fidesz; Toro és a szívecske-gate; MSZP-Fidesz polip; Deák Dani folytatja; Perdöntő vallomás

Irigykedjünk? Vagyonnyilatkozatok: mesés vagyonok, kúriák, luxusautók a képviselőknél | PROVOKATŐR

Nem jobb, nem rosszabb, csak más – Steigervald Krisztián generációkutató a Mozaikban

MINDENT A GENERÁCIÓKRÓL, 4.RÉSZ (A szülői szerepek átrendeződése) -Steigervald Krisztián/F.P.

CAN IT BE AVOIDED? NO WAY! Conversation with evolutionary biologist Eörs Szathmáry /// F. P. 108.

CSÁNYI VILMOS, etológus, író / a Friderikusz Podcast 10. adása

