Zalatnay Sarolta | Húrokon írt történelem #17
Ő volt a magyar beat-korszak szexbálványa, aki tehetségének köszönhetően a '60-as évek végén két esztendőt Londonban dolgozott, majd hazatért, hogy tovább ontsa a slágereket, amelyek között olyanok vannak, mint a Nem vagyok én apáca, a Mindig kell egy barát vagy a Hosszú, forró nyár. Őt látva döbbentek meg a nyugati világ zenerajongói, hogy a Vasfüggöny mögött is létezik miniszoknya és hosszú csizma. Slágereit megszámolni szinte lehetetlen, tenyerükön hordozták őt korának dalszerzői. A Húrokon írt történelem vendége: Zalatnay Sarolta -------------------- A Húrokon írt történelem a magyar beat-pop-rock történelem legendás előadóinak életútinterjú-sorozata. A zenészek pályafutásuk kezdetétől a rendszerváltoztatásig tartó évtizedek társadalmi, politikai, kulturális környezetéről mesélnek, sztoriznak, nevetnek és könnyeznek. Élettörténeteik egy olyan korszakba visznek vissza bennünket, amikor a könnyűzene a lázadás, az őszinte önkifejezés eszköze és egy jobb világ ígérete volt. A művészek beszélgetőpartnere és a sorozat producere Szabó László. A Húrokon írt történelem című sorozat 2025. március 29-től minden szombat délután 13.00 órától jelentkezik az M5 műsorán! Az interjúk vágatlan verziói a „Húrokon írt történelem” YouTube-csatornára kerülnek fel. Facebook: Húrokon írt történelem Instagram: @hurokonirttortenelem TikTok: @hurokonirttortenelem Spotify: Húrokon írt történelem Apple Podcast: Húrokon írt történelem

Tolcsvay László | Húrokon írt történelem #15

Hernádi Judit: „Nem féltem soha” // SORSOK MÖGÖTT

Szirtes Ági: „Majd jó lesz, ha börtönben ül az összes”

Frenreisz Károly | Húrokon írt történelem #9

Koncz Zsuzsa: „Szegénynek születtem"

Karácsony János James | Húrokon írt történelem #16

Cserhalmi György /HALLGATLAK-Jótanácsok az élethez

Csepregi Éva | Húrokon írt történelem #8

A SZÓLÁS SZABADSÁGA: PSOTA IRÉN 2003. /// Friderikusz Archív 5.

KERESZTES ILDIKÓ: AMÍG ÉLÜNK, ADDIG NEM KÉSŐ SEMMI | Pertu podcast Máthé Kincsővel | Palikék Világa

Zalatnay Sarolta Arckép

Húzós podcast / Koncz Zsuzsa - Én mindig tüskés figura voltam

KOVÁCS KATI: ÉSZRE SEM VETTEM, HOGY ELMÚLT HAT ÉVTIZED / Három igazság / Palikék Világa

Demjén Ferenc | Húrokon írt történelem #3

Latinovits Zoltán haláláról megdöbbentő részleteket árul el egykori barátja, Harsányi Gábor

Húzós podcast / Gáspár Sándor - Újra elő kell venni a jelbeszédet, mint Kádár idején!

Szikora Róbert | Húrokon írt történelem #5

Presser Gábor Barta Tamásról, vágatlan! Felvétel:2008. Riporter:Markovits Ferenc (A gitáros halála)

Latinovits Zoltán halálának megdöbbentő részleteiről beszél egykori sógornője, Zalatnay Sarolta

