Történelmi interjú Báldy Bélával

Báldy Béla, korábbi nevén Balheim Béla sváb származású felvidéki magyar gyerekként jutott a kitelepítés sorsára. Szüleivel együtt Magyarországra toloncolták őket, marhavagonokba pakolták ingó vagyontárgyaikat, majd áttelepítették őket Magyarországra. A tragédia azonban ezek után kezdődött igazán: „1950. június 23. hajnali fél három verik a nagy kaput. ≫Kinyitni, rendőrség!≪ Ahogy kinyitom a kaput, négy rendőr szegezi nekem a puskát. ≫Bemenni!≪ – szól a parancs. Édesapámat keresik, közlik vele, hogy a Tanácsházára kísérik. Kettő vele megy, kettő marad, ránk vigyáz. Beteg Édesanyámra, bátyámék nálunk lévő, másféléves kisfiára, és rám. A gyerek felébred és sír. A rászegezett puskákat ugyan nem érti, de a levegőben lévő feszültséget érzi. Így telt el közel egy óra, amikor Édesapámat visszakísérték. Közölte velünk, hogy fél óra áll rendelkezésünkre, hogy elhagyjuk az otthonunkat. Fejenként 20 kilós csomagot készíthetünk, élelmet, ruhát, ágyneműt. Fél óra múlva jött egy fogat, és elszállítottak bennünket a németbólyi vasútállomásra. Sietni kellett, nehogy a falu felébredjen. Két rendőr a kocsin, kettő pedig gyalog kísért bennünket. Mi senkivel sem beszélhettünk, de a faluban páran felfigyeltek a történtekre, és lopva kísértek bennünket az állomásig, ahol a marhavagonok már vártak bennünket. Ott döbbenhettünk csak rá, hogy egy nagy, átfogó intézkedés-sorozat részeseivé váltunk. De a miértről fogalmunk sem volt. Vegyesboltunkat, amit a csehszlovákiai áttelepítés után itt is újra nyithatott Édesapám, már februárban államosították, azaz mindenestől, árukészletestől, csak úgy simán elvették. Egy tehén társaságában egy közel 30 órás utazás után megérkeztünk Hortobágy – Halastó állomásra. Két vontató, néhány lovas kocsi és egy őrsre való rendőr várt bennünket. Csomagok a vontatóra, gyerekek, öregek és betegek a kocsikra, a többi megrémült embert pedig ötös sorokba állítva gyalog a pusztán keresztül a kijelölt tábor, Borzas irányába kísérték. Mintegy 15 kilométert tettünk meg így. Útközben a kutaknál sem engedték, hogy megálljunk. A nagy rendőri fogadtatás már jelezte, hogy itt egy számunkra ismeretlen világba cseppentünk. Ez történt 1950. június 23-án hajnali 4 és 5 óra között. Az oda került áldozatok nagy része, – szabadságuktól és ingó-ingatlan vagyonuktól megfosztva – közel 40 hónapot töltöttek kényszermunka-táborokban a Hortobágyon." Az interjúban a kényszermunka-tábor szörnyűségeiről, az ott tapasztalt megaláztatásokról beszél Báldy Béla. A felvétel időpontja: 2016. június 3. Helyszín: Kecskemét Riporter: Hajagos Csaba történész, muzeológus NEB-videó/ [email protected]