XXII. Öröm a zene Paksi Amatőr Pop-Rock-Jazz fesztivál : Vasbeton

A Vasbeton zenekart tizedikes diákként alapítottuk Tatán 2017 novemberében. Az énekes és gitáros poszton Gaál Andrással, Basszusgitáron Cseh Dániel játszott, és Kemény János dobolt. Már az alapításkor is az együtt zenélés, és a hétköznapokból való kiszakadás volt a fő motiváló erő. Három hónapnyi készülődés után 2018 januárjában megtartottuk az első koncertünket. Azóta is ahányszor csak tudunk szereplük. 2018-ban díjazottak lettünk a tatabányai Dallam hangja versenyen. Ezután próbálkoztunk meg először dalfelvétellel, még otthon, de az eredmény a vártnál rosszabbra sikeredett. Ezek után csatlakozott a zenekarhoz Hajas Attila, a másik gitárosunk, és innentől lett teljes a csapat. 2019-ben elkészítettük első stúdiófelvételünket a Metro-t. Majd újabb koncertek után elkészítettük szeptemberben a Máglya és a Beszélnünk kell című számunkat. Az utóbbit még nem adtuk ki. Jelenleg itt tartunk, koncerthelyszíneket és nyilvánosságot keresünk magunknak, hogy be tudjunk mutatkozni a világnak! Tagok: Kemény János - dob Cseh Dániel Zoltán - Basszusgitár Hajas Attila - gitár Gaál András - Ének ; Gitár

Játszó-társak - Hegedűs D. Géza és Ifj. Vidnyánszky Attila (Talkshow a Vígszínházból)
▶︎

Ára van annak, hogy Szingapúrban élünk 16 éve

She’s 12. She Sings Aretha Franklin… Until Simon TELLS Her to Do It Acapella! 😳

Princess Of Boogie Woogie Delights Everyone

Everyone Ignored Him… Until He Played | GUITAR PRO pretended TO BE HOMELESS

Metallica: The Unforgiven (Live in Berlin, Germany - May 30, 2026)

Koós Bajorként énekel, Farkasházyt megpróbálják MEGÉNEKELTETNI | Heti Hetes 3. évad 13. rész

Amikor Kern András és Bajor Imre szétszedik az adást | Heti Hetes 2. évad 28. rész

Parno Graszt koncert // Budapest Park
▶︎

Parno Graszt koncert // Budapest Park

Metallica: One (Live in Berlin, Germany - May 30, 2026)

XXVIII. Öröm a zene - Amatőr Pop-Rock-Jazz Fesztivál | Délelőtt

They Didn't Like Her Look, But Then She Sang Like a Star! 🤩

XXII. Öröm a zene Paksi Amatőr Pop-Rock-Jazz fesztivál : ME iLL

Chloé Antoniotti - ARTE Concert's Piano Day

Szent a béke? Magyar Péter közös képet osztott meg Forsthoffer Ágnessel

Estas Tonne - Live in Ulm (2017) stream - 100 min

Memorable auditions from the BIGGEST SINGERS! | Britain's Got Talent

XXVIII. Öröm a zene - Amatőr Pop-Rock-Jazz Fesztivál: Antipasszát

Unbelievable Smart Worker & Hilarious Fails | Construction Compilation #5 #adamrose #smartworkers

She Grabs My Mic and Shocks The Street With Sade - Smooth Operator