Orbán Krisztián: A magyar embereknek elegük lett az alávetett szerepből – Kompország
Rendszeralapításnak lehetünk tanúi, de ez az átalakulás gyökeresen különbözik attól, ami 1990 környékén történt – erről beszélt Orbán Krisztián közgondolkodó. A mai rendszerváltók ugyanis rendelkeznek tapasztalatokkal arról a világról, amelyben érvényesülnie kell az országnak, míg ez a szocializmust leváltókról nem volt elmondható. Épp ezért Orbán Krisztián nem gondolja úgy, hogy Magyar Péter kabinetje kamikaze kormány lesz, amilyen Antall Józsefé volt. Ami történik, az Orbán Krisztián szerint rászolgált a rendszerváltás névre, hiszen a Tisza Párt szavazói ezzel a szándékkal járultak az urnákhoz. Ráadásul nem elégszenek meg a fordulattal: az emberek kétharmada azt szeretné, ha a bukott rezsim alakítóit, köztük Orbán Viktort is számonkérnék. A műsorban olyan témák is napirendre kerültek, mint hogy: • Miért siklott ki az Orbán-kormány gazdaságpolitikája? • Milyen fejlődési lehetőségek állnak az ország előtt? • Milyen nemzetközi hatásai lehetnek az Orbán-rendszer bukásának? • Minek kell lennie az új kormány tevékenysége fókuszában? Műsorvezető: Szerető Szabolcs, szerkesztő: Csécsi László. Kérjük, adja nekünk adója 1 százalékát 👉 https://bit.ly/4aVIMyH Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra👉 http://bit.ly/2NbBeeV Legyen a Magyar Hang előfizetője👉 https://hang.hu/elofizetes Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop ❗️ A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably:👉 https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: 👉 https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: 👉 Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 #orbánkrisztián #rendszerváltás #magyarpéter

Emiatt kellett mennie a legfőbb ügyésznek, és ez fog elérni Orbán Viktorhoz | Dr. Horváth Lóránt

A magyar társadalom már túl van Orbán Viktoron | Elemző Benyóval és Laknerrel

Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni

Horváth Lóránt: Ez az ügy lesz az, ami elér Orbán Viktorig

Tóth Szabolcs Töhötöm: A közmédia elsötétítése katartikus pillanat volt – Kompország

Kaiser Ferenc: Magyarországnak nem kell eljátszania, hogy világpolitikai tényező – Kompország

Magyar Péternek nincs ideje hibázni - az ország jövője a tét | Stefano Bottoni

Direkt36 podcast – Hogyan omlott össze a Fidesz kampánya?

Kötöttfogás 406. – Magyar Péter nagyot hibázott

Holoda Attila: Putyin blöffölt, nincs veszélyben az energiabiztonságunk – Kompország

Orbán Viktor, a papírnyúl – Célegyenes

Csunderlik Péter: Orbán a Nyugat alkonyában hitt, a magyarok nem – Kompország

Flaszter 416. – Orbán Viktor Tusványosra készül

Alkotmányt sértett, megfosztható tisztségétől Sulyok Tamás | Vörös Imre

Mérő László: Orbán csak kilövőállásként tekintett Magyarországra – Kompország

Szellemi pufajkások a Fideszben // SZABADSAJTÓ KLUB

„Fidesz? Game over” – Tusványos résztvevőit kérdeztük az összeomló Fideszről

Bármit tesz Orbán Viktor, az már csak a Tiszát erősíti

Fontos bejelentések a TISZA Kormányinfón! 🔴⚪🟢 Magyar Péter és Köböl Anita sajtótájékoztatója 07.23.

