III Freestyle Rakós botos OB 4K

2024. 08. 30. – 09. 01-én Kiskunmajsán, a Majsa-tavon a hét elődöntőből, majd a két középdöntőből továbbjutó legjobb 40 versenyző mérkőzött meg egymással. A középdöntőkből hozott pontszámok már az első fordulón meghatározták a rangsort. Azok, akik sok ponttal érkeztek, eleve hátrányból indultak, bár közülük Csöregi Balázst mindenképp ki kell emelni, aki mindhárom fordulóban szektoregyest horgászva sokat tudott lefaragni a hátrányából. Az első forduló után úgy tűnt, hogy Hamar Ferenc, Magyar Gábor és Miszori Gábor közül kerülhet ki az idei bajnok. A versenyzők között mindössze egy-egy pont volt a különbség, a harmadik forduló kezdetekor még nyitott volt a bajnoki cím sorsa. A verseny nehézségét a természet adta, hiszen június óta nem volt jelentős mennyiségű csapadék a területen, ami a tó vízszintjén igencsak meglátszott. A több mint 70 centivel alacsonyabb vízállás a pontyokat a tő közepére koncentrálta, ahonnan nem volt könnyű őket kicsalogatni, azonban a folyamatos etetés az edzésnapokon megtette hatását. Minden fordulóban 30-40 kg ponty kellett a szektorgyőzelemhez. A majsai pontyokat a felszerelést lefinomítva, technikás horgászattal lehetett csak kapásra bírni. Az utolsó fordulóban végül az A szektorban dőlt el a bajnoki cím sorsa. Miszori Gábor a C szektorban nem bírt a szélső helyen horgászó Safranka Bélával, de még további három versenyző is elé tudott kerülni, köztük Csöregi Balázs. Miszori Gábor így ötödik lett. Az A szektorban Hamar Ferenc a széle mellé sorsolt, ahol élt is a lehetőséggel, 30 kilós fogással megnyerte az utolsó fordulót. Magyar Gábor negyedik lett a szektorban. A végső sorrend a következőképpen alakult: 1. Hamar Ferenc (9 pont), 2. Magyar Gábor (13 pont), 3. Miszori Gábor (14 pont). Gratulálunk a versenyzőknek, és köszönjük a Kiskunmajsa Sporthor gász Egyesületnek a szervezést. Részletes eredmények: https://ranglista.mohosz.hu/public/ve... #mohosz #versenyhorgászat #fishing #horgászat

XXX. Horgász Európa-bajnokság – 30th European Coarse Angling Championship #mohosz #coarsefishing
▶︎

XXX. Horgász Európa-bajnokság – 30th European Coarse Angling Championship #mohosz #coarsefishing

Versenyre FEL! - FREESTYLE rakózás FORTÉLYAI
▶︎

Versenyre FEL! - FREESTYLE rakózás FORTÉLYAI

Ligeti Miklós: "Súlyos korrupciós-ügy nyomára bukkantunk!" | Magyar Közöny
▶︎

Ligeti Miklós: "Súlyos korrupciós-ügy nyomára bukkantunk!" | Magyar Közöny

Tonnák a döntőn - VIII. Method Feeder Ob döntő
▶︎

Tonnák a döntőn - VIII. Method Feeder Ob döntő

WAVE VALLEY | Carp Fishing on Lake Merenye
▶︎

WAVE VALLEY | Carp Fishing on Lake Merenye

Rakós bottal nagy pontyokra | Katus Gyulával
▶︎

Rakós bottal nagy pontyokra | Katus Gyulával

EPISODE 18: Nyolc méterre a parttól - Eight meter from the bank
▶︎

EPISODE 18: Nyolc méterre a parttól - Eight meter from the bank

Versenystratégia - A partközeli és a nagytávolságú method feeder horgászat mesterfogásai
▶︎

Versenystratégia - A partközeli és a nagytávolságú method feeder horgászat mesterfogásai

Magyar Péter újra vitába száll az ellenzékkel a parlamentben!🔴⚪🟢
▶︎

Magyar Péter újra vitába száll az ellenzékkel a parlamentben!🔴⚪🟢

ITALICA Fishing- Első Úszós Horgászkupa 2023. Palotavárosi Hétvége versenybeszámoló 3. és 4. verseny
▶︎

ITALICA Fishing- Első Úszós Horgászkupa 2023. Palotavárosi Hétvége versenybeszámoló 3. és 4. verseny

28. Horgász Európa-bajnokság Hollandia / 28th Coarse Angling European Championship Netherlands
▶︎

28. Horgász Európa-bajnokság Hollandia / 28th Coarse Angling European Championship Netherlands

100 MÉTERT DOBNI NEM ERŐ KÉRDÉSE! | Method Feeder Távdobás Egyszerűen
▶︎

100 MÉTERT DOBNI NEM ERŐ KÉRDÉSE! | Method Feeder Távdobás Egyszerűen

Rakós botos horgászat pasztával
▶︎

Rakós botos horgászat pasztával

Method kosaras horgászat a Nagy-Dunán!(1.rész)2024.
▶︎

Method kosaras horgászat a Nagy-Dunán!(1.rész)2024.

43th Coarse Angling World Championship for Clubs / 43. Klubcsapatok Horgász Világbajnoksága
▶︎

43th Coarse Angling World Championship for Clubs / 43. Klubcsapatok Horgász Világbajnoksága

Feederes keszegezés a Kákafoki holtágon
▶︎

Feederes keszegezés a Kákafoki holtágon

Bait Maker - VI. Xtra Carp Nemzetközi Bojlis Kupa - Maconka
▶︎

Bait Maker - VI. Xtra Carp Nemzetközi Bojlis Kupa - Maconka

Sensas T-Rex 34 rakós bot, pontyok, Torma Lake
▶︎

Sensas T-Rex 34 rakós bot, pontyok, Torma Lake

HELYZET VAN! Magyar Péter fontos felszólalása a klímaváltozásról és a hőségről!🔴⚪🟢 Parlamenti viták
▶︎

HELYZET VAN! Magyar Péter fontos felszólalása a klímaváltozásról és a hőségről!🔴⚪🟢 Parlamenti viták

Egy őszi nap a Majsa-tavon!
▶︎

Egy őszi nap a Majsa-tavon!