Horn Gyula összekapná a baloldalt, ha még élne

Az egykori külügyminiszter, majd a harmadik magyar köztársaság harmadik miniszterelnökeként 1994 és 1998 között kormányzó Horn Gyula Budapesten, a 13. kerületben közterület elnevezést kapott, egy sétány viseli a nevét. Az MSZP egykori elnökéről a pár jelenlegi társelnöke, Kunhalmi Ágnes elmondta, Horn Gyula képes volt reálpolitikusként felismerni a "mi a tenedő" kérdését. A 13. kerület polgármestere, Tóth József hozzátette, Horn Gyula fontos a kerület számára, hiszen egykori lakosként jutott el a miniszterelnökségig, ahol egyébként korábban díszpolgárnak is választották. Az Index stábja annak járt utána, a politikai szereplők szerint miért indokolt Horn Gyuláról közterületet elnevezni. Olvasd el a híreket! https://index.hu/ Lájkolj be Facebookon!   / indexhu   Kövess minket az Instagramon is!   / index.hu   A videó 2022.06.13-án jelent meg az Index.hu oldalán.

Moldova György: Horn Gyula volt az utolsó, aki hasonlított egy politikusra
▶︎

Horn Gyula interjú Aczél Endrével - A '89-es határnyitás (Páneurópai Piknik) után

NBC News Poll Shows Trump’s Declining Job Approval

Trump turns 80. Can America trust the White House to tell the truth about his health?

Trump’s AWFUL week, voters FED up amid record-low approval rating

ORBÁN herebere partija maga a FIDESZ kongresszusa 😂 Miket beszél?!

Steve Kornacki: America 250 poll shows nation marked by doubt and pessimism

Statement by the President of the Republic of Poland Karol Nawrocki.

What To Expect From Trump’s Trip To The G7 Summit In France

20,000 people displaced by Philippines earthquake that killed at least 37

UK forces intercept Russian shadow fleet oil tanker in English Channel

Tüntet a Fidesz; Toro és a szívecske-gate; MSZP-Fidesz polip; Deák Dani folytatja; Perdöntő vallomás

What's the possible impact of Switzerland's 'Swiss Brexit' vote?

Has the United States lived up to the principles formulated 250 years ago?

Obama Presidential Center concerns remain over rent hikes and displacement

Horn Gyula beszéde az MSZP 2006-os győzelmi kongresszusán

A Fidesz vereségéről kérdeztük Gyurcsányt Ferencet a könyvhéten, váratlan választ kaptunk

British Fleets Claim To Intercept Russian Tanker As It Passes Through English Channel

Britain detains sanctioned oil tanker believed to be linked to Russia’s shadow fleet

Kiderült, mit csinál Lannert Judit, amikor éppen nem miniszter