Surányi György: Csak az aranytartalékon bukik legalább 100 milliárd forintot idén a jegybank | 24.hu
Nem szeretném elütni a kérdést azzal, hogy éles a verseny, de azt gondolom, hogy éles és hullámzó – mondja a Della friss adásában Surányi György volt jegybankelnök, aki szerint nem könnyű megállapítani, hogy a fiskális és monetáris politika irányítói – a jegybankelnök, a pénzügyminiszter és a gazdaságfejlesztési miniszter – közül kinek a tevékenysége a legkártékonyabb a magyar gazdaságra nézve. Az elmúlt napokban kiújult purparlé szerinte nem szól másról, mint arról, hogy kinek mekkora a felelőssége az elmúlt egy év magas inflációjáért. Surányi Györgynek van válasza: szerinte a kormány és a jegybank testvériesen osztozik a felelősségen. A volt MNB-elnök szerint a feszült viszony továbbra is fennmaradhat a jegybank és a kabinet között, előbbi ugyanis nem lesz rest, és a forint esetleges jelentősebb gyengülése esetén lassítani fogja a kamatcsökkentéseket, miközben a kormány ebben ellenérdekelt. Surányi György szerint nincs válságban az ország, de az év átlagában várható 5–6 százalékos reálkereset-csökkenés súlyos konfliktust hordoz. A Dellában beszéltünk arról is, miért nem jelentené a világ végét, ha a magyar fizetőeszköz árfolyama átlépné a 400 forintot. Azt is megtudtuk, mennyit bukott – vagyis növelte a veszteségét – a jegybank azon, hogy aranyban tartja a tartalék egy részét, miért kellene alacsony – 0 vagy 1 százalékos – kamatot fizetni a jegybanki kötelező tartalékra, illetve miért téves a kormányzat azon stratégiája, hogy a továbbra sem érkező uniós pénzeket főleg keleti működőtőke-beáramlással gondolja pótolni. Iratkozz fel, és ne maradj le további videóinkról sem 👉 https://bit.ly/2HWKkJo Olvasd a legfrissebb sztorijainkat 👉 https://24.hu/ Kövess minket Facebookon 👉 / 24ponthu Kövess minket Instagramon 👉 / 24ponthu Kövess minket TikTokon 👉 / 24ponthu Értesülj az elmúlt 24 óra legfontosabb híreiről és olvasd a legjobb cikkeinket hetente összegyűjtve 👉 https://24.hu/hirlevel-feliratkozas/ Töltsd le a 24.hu appot: Androidra 📲 https://play.google.com/store/apps/de... iOS-re 📲 https://apps.apple.com/hu/app/24-hu-f... A 24.hu Magyarország egyik legolvasottabb híroldala. Küldetésünk a független, tényeken alapuló tájékoztatás és a minőségi szórakoztatás. Az a lényeg, hogy kérdezzünk, hogy megmutassuk, hogy ott legyünk, hogy segítsünk, elgondolkoztassunk, szórakoztassunk, és ha kell, leleplezzünk. Értetek: az olvasók, a nézők, a hallgatók miatt. Legyél te is 24.hu támogató 👉 https://24.hu/tamogatas/ #24ponthu #della #podcast #surányigyörgy #24hu

Γιάννης Ιωαννίδης : " Το Καμένο Πρόσωπο της Ελλάδας - Η Αχρηστοκρατία "

Húzós podcast / Surányi György - Agymosás és szemfényvesztés

Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni

Surányi György: Nem szeretem, ha engem, meg a széles közvéleményt hülyének nézik

Surányi György szerint súlyos hibák eredménye, hogy ilyen nagyot lehet kaszálni az állampapírokkal

„Ez a rendszer a lopás rendszere volt” – Mi vár a Fidesz vezetőire? | Hetes Stúdió

EU-s pénzből robban be a gazdaság? Cserneczky Tamás | EUfória

Én Szijjártó-részvényt már nem vennék – Rácz András az orosz-ukrán háborúról

Az euró és a vízhiány fogja mozgatni a lakásárakat | 24.hu

Mi az igazi probléma az atombombával? - Dr. Szegedi Péter

THE MIRACLE WEAPON DID NOT WORK / György Surányi, economist, university professor /// F.P. 75

Emiatt kellett mennie a legfőbb ügyésznek, és ez fog elérni Orbán Viktorhoz | Dr. Horváth Lóránt

Rendszerváltó köztársasági elnök kell? | Elemző Benyóval és Laknerrel

A Fidesz most kapja vissza, amit 16 évig csinált

Holoda Attila: Putyin blöffölt, nincs veszélyben az energiabiztonságunk – Kompország

Tóth Szabolcs Töhötöm: A közmédia elsötétítése katartikus pillanat volt – Kompország

Az elmúlt negyed évben a magyar gazdaság teljesítménye a leggyengébb📈|Surányi György a Klubrádióban

Surányi György: Szemfényvesztés a megállapodás a gázfogyasztásunk halasztott fizetéséről | 24.hu

Concorde Podcast - Mi jöhet az inflációs válság után? / Jaksity György, Oblath Gábor, Surányi György

