Teréz körút 48. – Húsz művész. Egy színház. Egy különleges dal.

Különleges zenei és művészi összefogás eredményeként mutatja be a Játékszín a „Teréz körút 48” című exkluzív produkciót, amelyben húsz népszerű és elismert művész állt egy közös ügy mellé: hogy dalban meséljenek a színház varázsáról, Budapest lüktetéséről és a közös élmények erejéről. Az ötlet megálmodója a Játékszín igazgatója, producere Bank Tamás, aki egy olyan különleges produkció létrehozását kezdeményezte, amely méltó módon képviseli a színház szellemiségét és közösségteremtő erejét. A dal egyszerre tisztelgés a színházi hagyományok előtt és modern, érzelmes lenyomata annak az összetartozásnak, amely a Játékszínt jellemzi. A dalt Lombos Márton és Juhász Attila jegyzi, az előadásban pedig húsz művész fogott össze egyetlen közös produkcióban:Falusi Mariann, Gubik Petra, Hernádi Judit, Janza Kata, Kovács Gyopár, Lévay Viktória, Náray Erika, Peller Anna, Szőlőskei Timea, Tóth Enikő, Barabás Kiss Zoltán, Csonka András, Feke Pál, Járai Máté, Kocsis Dénes, Kolovratnik Krisztián, Nagy Sándor, Simon Kornél, Szerednyey Béla, Vadász Gábor és Bank Tamás. A felvételben közreműködött továbbá Szolnoki Péter, Jász András Nagy László „Gitano” és Szabó Ádám is, akik tovább gazdagították a dal zenei világát és különleges hangzását. A „Teréz körút 48.” nem csupán egy dalcím, hanem a Játékszín otthonául szolgáló épület címe is. A dalszöveg Budapest hétköznapi figuráiból és belvárosi hangulataiból indul ki, majd megérkezik abba a világba, ahol minden este életre kel a színház varázsa. A refrén egyik központi gondolata – „este héttől dorombol a belváros” – azt az átalakulást ragadja meg, amikor a hétköznapokból megszületik a csoda. A produkció egyik legfontosabb üzenete az összefogás: húsz művész, különböző generációk és egyéniségek találkoznak egyetlen közös alkotásban, hogy együtt idézzék meg azt az élményt, amelyet csak a színház tud nyújtani.

Így készült a Hogyan tudnék élni nélküled? | Hivatalos werkfilm
▶︎

Így készült a Hogyan tudnék élni nélküled? | Hivatalos werkfilm

Venni nagy levegőt – Nagy Ervin | Dés–Geszti: Életünk koncertje (Official Video)
▶︎

Venni nagy levegőt – Nagy Ervin | Dés–Geszti: Életünk koncertje (Official Video)

Avici, Alan Walker, Coldplay, Martin Garrix & Kygo, The Chainsmokers Style 🌞 Summer Mix #27
▶︎

Avici, Alan Walker, Coldplay, Martin Garrix & Kygo, The Chainsmokers Style 🌞 Summer Mix #27

80s Greatest Hits - Old School Music Hits - Madonna, Bee Gees, Abba, The Carpenters, The Cascades
▶︎

80s Greatest Hits - Old School Music Hits - Madonna, Bee Gees, Abba, The Carpenters, The Cascades

Gubik Petra - Balázs János: Mon émouvant amour/Néma szerelem
▶︎

Gubik Petra - Balázs János: Mon émouvant amour/Néma szerelem

„Így magyarázkodni még nem láttuk Magyar Pétert, ki sem merte mondani Polgár Judit nevét”
▶︎

„Így magyarázkodni még nem láttuk Magyar Pétert, ki sem merte mondani Polgár Judit nevét”

Avicii, Dua Lipa, Coldplay, Martin Garrix & Kygo, The Chainsmokers Style - SUMMER DEEP HOUSE Mix
▶︎

Avicii, Dua Lipa, Coldplay, Martin Garrix & Kygo, The Chainsmokers Style - SUMMER DEEP HOUSE Mix

MOST MI JÖVÜNK: Medveczky Balázzsal a rajongói kultúráról, az öregedésről és a kutyás létről
▶︎

MOST MI JÖVÜNK: Medveczky Balázzsal a rajongói kultúráról, az öregedésről és a kutyás létről

Nadia Comăneci: gimnasta și dictatorul | ARTE.tv Documentare
▶︎

Nadia Comăneci: gimnasta și dictatorul | ARTE.tv Documentare

Hernádi Judit: „Nem féltem soha” // SORSOK MÖGÖTT
▶︎

Hernádi Judit: „Nem féltem soha” // SORSOK MÖGÖTT

#BOCHKOR | Hargitai Bea úgy felidegesítette magát az érettségin, hogy inkább otthagyta az egészet
▶︎

#BOCHKOR | Hargitai Bea úgy felidegesítette magát az érettségin, hogy inkább otthagyta az egészet

Újból szeretném szeretni a hazámat – Oláh Ibolya a WMN-nek
▶︎

Újból szeretném szeretni a hazámat – Oláh Ibolya a WMN-nek

Így lett Chip Foose-ból „áruló”
▶︎

Így lett Chip Foose-ból „áruló”

Náray Tamás - Rangos beszélgetések a JCC Budapest - Bálint Házban - 2019.01.24.
▶︎

Náray Tamás - Rangos beszélgetések a JCC Budapest - Bálint Házban - 2019.01.24.

The Entire History of Cologne in 19 Minutes
▶︎

The Entire History of Cologne in 19 Minutes

Észak-Korea: diktátorok halálos mosolya
▶︎

Észak-Korea: diktátorok halálos mosolya

Magyar Péter mattot adott Polgár Juditnak?
▶︎

Magyar Péter mattot adott Polgár Juditnak?

„Inkább bűncselekmény volt, mint rossz üzlet" | Rónai Egon
▶︎

„Inkább bűncselekmény volt, mint rossz üzlet" | Rónai Egon

TRIER: "We have up to 80 knife attacks per day!" Manuel Ostermann demands real consequences
▶︎

TRIER: "We have up to 80 knife attacks per day!" Manuel Ostermann demands real consequences

أحلام - ظنيت بك خيرا (حفلة سوق عكاظ )
▶︎

أحلام - ظنيت بك خيرا (حفلة سوق عكاظ )