Horváth András: Azt javaslom a pénzügyminiszternek

Hirtelen mindenki ellenálló lett, a régi emberek ugyanis szeretnének felemelkedni a ranglétrán – mondja Horváth András volt NAV ellenőr, aki a 2010-es években zöld dossziéba gyűjtötte a bizonyítékokat arról, hogy az adóhatóság a jól lobbizó nagyvállalatoknál nem vizsgálta a láncolatos áfacsalásokat. Beszél a mostani óbudai korrupciós ügyről, melyben fideszes, szocialista és momentumos politikusok, polgármesterek lettek gyanúsítottak. Szerinte azért nevezik óbudai ügynek, mert a történet résztvevői ott voltak a leggátlástalanabbak. Állítja, a korrupciós rendszerek azért tudtak évtizedekig fennmaradni, mert mindegyik párt benne volt, a résztvevők kölcsönösen korrumpálták egymást. Horváth András azt javasolja a pénzügyminiszternek, hogy vizsgálja át az adótitok intézményét, mert szerinte tarthatatlan, hogy a NAV a legnagyobb adózókról semmilyen adatot nem adhat ki. Beszél arról is, hogy vajon Biró Ferenc, az Integritás Hatóság vezetője szerinte miért most szólalt meg az előző rendszer bűneiről, miközben korábban azzal indított, hogy Magyarországon nincs rendszerszintű korrupció. Szinten túl Krug Emíliával minden szerdán és pénteken a YouTube-on. Ha megteheti, támogassa a műsor készítőit a szintentul.hu oldalon.

Kéri László: Ebből akár rendszerváltás is lehet
▶︎

A kormányzati működés nyomokban sem emlékeztet az előzőre – Vitézy Dávid a 444-nek

98 SZÁZALÉKOS ELŐLEG A SOHA MEG NEM TÉRÜLŐ HÍDRA

Egri Viktor: Messi már nem a régi, Ronaldo már nem használ a portugál csapatnak...

Magyar Péter fontos döntéseket jelentett be! Sajtótájékoztató a kormányülés után  🔴⚪🟢 TELJES #tisza

🔴 Kormányzati döntés született a babaváróról, diákhitelről, az egészségügyről és a fővárosról is

Orosz-ukrán háború: végtelen drónharcmező - a békének esélye sincs | Trend FM

Bárándy: Most alkotmányozási pillanat van

MOST kell új autót venni! - Becsületesnepper és Várkonyi Gábor a Külső Sávban

Direkt36 podcast – Hogyan omlott össze a Fidesz kampánya?

Médiaviszonyokról a választások után | Stumpf András és Oszkó Péter

"Ököllel ütött egy színészt, hogy elérje a kívánt hatást" - interjú Molnár Áronnal

Navracsics elárulta, a titkos Orbán-találkozón miről beszéltek – Navracsics Tibor #26

Peller Anna - NŐSZINTÉN Kadarkai Endrével

Θ. Αυγερινός: Φιλοδοξία μας να κυβερνήσουμε, δεν έχουμε κοινή γλώσσα με τους παλιούς σχηματισμούς

„Rogán bilincsben végezheti” - Polyák Gábor jogász, kommunikációs szakember

Ez igazán FÁJ a Fidesznek: 3000 MILLIÁRDOS vagyont VESZNEK VISSZA a NER-től 😬

Hevér Gábor kitálalt Vidnyánszkyról és Eszenyiről

MOST Orbán sorsa megpecsételődik - a Fidesz kongresszusának tétje

Rainer-Micsinyei Nóra: Orbán Viktor nem merészkedik a Parlamentbe – Kultúrtáj